Onfim (oroszul: Онфим, ó-novgorodi dialektusban: Онѳимє) a középkori Novgorodi Köztársaságban élő fiú volt a 13. században. Nyírfakéregre karcolt házi feladatai valamikor 1220 és 1260 között íródhattak, idővel eltemetődtek és évszázadokon át megőrződtek a környező agyagrétegben, később lehetőséget adva a régészeknek, hogy elemezzék a lapok keletkezésekor becslések szerint 6-7 éves kisfiú írásgyakorlatait és rajzait.

Háttér Az első novgorodi nyírfakéregre írt iratokat 1951-ben fedezték fel régészek, azóta összesen több mint ezer ilyen leletet találtak, köztük háztartási nyilvántartásokat, adósságleveket, peres eljárások jegyzeteit, szerelmes leveleket, imákat és házi feladatokat. Európai összevetésben a középkori orosz városállamok lakosságának körében meglehetősen magas volt az írástudók aránya, a 13. század közepén a nagyobb városokban élő férfiak több mint 20%-a tudott írni és olvasni. Az írásoktatás a középkori Novgorodban (ma Velikij Novgorod) társadalmi osztályokon átívelő jelenség volt és a fiúk mellett kiterjedt a lányokra is. Novgorodot nyírfaerdők veszik körül, a város lakói ennek a fának a lehántott kérgét használták papírként, amelyre szikeszerű íróvesszővel vésték fel a betűket. A nyírfakéreg iratok elnevezésére az orosz bereszta (береста) szót használják, kutatási területe pedig a beresztológia.

Onfim írásait és rajzait keletkezésük után mintegy 700 évvel később, 1956. július 13-án fedezték fel szovjet régészek. A nyírfalapok a fennálló számozási rendszerben a 199—210-es, valamint a 331-es számokat kapták, a csak rajzokat tartalmazó kérgek nem kaptak külön egyedi azonosítót. Más korabeli gyerekek iskolai gyakorlatait is feltárták idővel, de Onfim az egyetlen, akinek a neve is fennmaradt.

Onfim írásai bélyegkép|A 201-es számú kéreg az ábécét tartalmazza Onfim nyírfakérgei közül 17 maradt fenn, ezek közül 5 kizárólag szöveget, 5 csak képeket, 7 pedig mindkettőt tartalmaz. Az írások nagyrésze iskolai feladat: három alkalommal is leírta a teljes cirill ábécét, szótagolásgyakorlatokat végzett és szövegrészleteket másolt le, többnyire a zsoltárok könyvéből. Onfim megtanulta a hivatalos levélírás szabályait, egyik barátjának, Danilonak készített rajza mellett a „Поклоно ѿ Онѳима ко Данилѣ"- „Üdvözlettel Onfimtól Danilonak“ felirat áll. A szövegrészletek egy része gazdasági témájú oktatásról tanúskodik, a „На Домитрѣ возѧти доложзикѣ" mondat jelentése például „Behajtani Dmitr-től az adósságokat. A 203-as számú lapon egy szörnyeteggel szemben álló ember látható a „Г(оспод)и помози рабу своѥму Онѳиму"- „Uram segítsd meg szolgádat, Onfimot“ szöveg kíséretében. A fiú betűi meglehetősen pontosak, ez arra utal hogy a kéreglapok készítésének időpontjában már egy ideje elkezdte az ábécé tanulását, Valentyin Lavrentyevics Janin, a téma egyik fő kutatója szerint a tanulók jellemzően elsőként viasztáblákon gyakorolták a betűket, majd ezután tértek át a technikailag nehezebb kéregvésetek használatára. Nyelvészeti szempontból érdekes, hogy hétköznapi szövegekben nem használja a cirill ábécében jelenlévő kemény jelet (Ъ) és lágy jelet (Ь), ezeket О-val és Е-vel helyettesíti, előbbiek csak az ábécé-gyakorlatokban szerepelnek.

Rajzok A házifeladatok írása mellett a 6-7 éves fiú rajzok készítésével szórakoztatta magát, ezeket a képeket a kutatók a történelem során fennmaradt legkorábbi gyermekrajzok közé sorolják. Onfim technikailag kezdetleges, cserébe nagyon kifejező figuráin az ujjak száma erősen változó, az elemzések szerint ez arra utalhat hogy a fiú még nem sajátította el a számolást. A rajzok jelentős részén lovak, palástot és sisakot viselő vitézek láthatóak, harcjelenetekkel. A művek elemzése azt mutatta ki hogy a fiú jobbkezes volt. 250x250pxSorszám: 199Bal oldal: A szöveg a teljes cirill ábécét tartalmazza, valamint szótagolás gyakorlást.Jobb oldal: A lap hátoldalára Onfim egy mitikus, tűzokádó szörnyeteget ábrázoló rajzot készített barátjának, Danilonak, rövid üzenettel kísérve: „Üdvözlettel Onfimtól Danilonak“. A képre pedig a következő feliratot véste: „Egy fenevad vagyok.” 250x250pxSorszám: 200Az ábécé leírásában А-tól К-ig jutott, majd valószínűleg megunta a feladatot és rajzolni kezdett. Saját magát lovasként ábrázolja – odaírta nevét is, ahogyan épp legyőzi az ellenséget, sok másik korabeli fiúhoz hasonlóan Onfim is arról álmodozhatott, hogy felnőttként nagy harcossá válik. 249x249pxSorszám: 206A felső szövegrészlet a hatórai zsolozsmából származik, alatta pedig emberek sora látható, erősen különböző számú ujjakkal, előfordulhat hogy osztálytársait, vagy barátait örökítette meg. 249x249pxSorszám: 210Baloldalt egy üzleti szövegrészlet olvasható („Behajtani Dmitr-től az adósságokat”), a két jobboldali alak egyes feltételezések szerint Onfim szülei. 249x249pxSzöveget nem tartalmazó, ezért nem sorszámozott kérgekBal felső kép: A széles, nagyszemű alak kiléte ismeretlen, lehetséges hogy a tanára.Jobb felső kép: Két egymás mögött lóháton ülő alak látható, feltételezések szerint Onfim saját magát rajzolta le, ahogy apjával lovagol.Jobboldali kép: Két ló és egy lovas.Az alsó kép egy csatajelenetet ábrázol lovasokkal és íjászokkal, a földön a legyőzött ellenségek hevernek.

Emlékezete A leletek felfedezése óta Onfim nagy népszerűségnek örvend Velikij Novgorodban. Emlékezetére 2015-ben két szobor is készült, mind Vjacseszlav Szmirnov, mind Mihailo Juscsenko a fiú rajzainak pálcika-emberkéit örökítette meg, 2019-ben pedig a város újabb emléket állított, Szergej Gajev hagyományos kinézetű bronzszobrán a kisfiú egy sámlin ül, kezében egy nyírfakéreggel és íróvesszővel.

Jegyzetek

Kategória:Régészet Kategória:13. századi személyek