Percy Wyndham Lewis (Amherst, 1882. november 18. – London, 1957. március 7.) kanadai születésű brit író, festő és kritikus. A vorticista művészeti mozgalom társalapítója, és szerkesztette a Blast című, a vorticisták irodalmi folyóiratát.
Regényei közé tartozik a Tarr (1916–17) és a The Human Age trilógia, amely a The Childermass (1928), a Monstre Gai (1955) és a Malign Fiesta (1955) című műveket foglalja magában. A negyedik kötet, a The Trial of Man, halálakor befejezetlen maradt. Két önéletrajzi kötetet írt: Blasting and Bombardiering (1937) és Rude Assignment: A Narrative of my Career Up-to-Date (1950).
Élete Fiatalkora Percy Wyndham Lewis 1882. november 18-án született, állítólag apja jachtján a kanadai Új-Skócia tartomány partjainál.Richard Cork, "Lewis, (Percy) Wyndham (1882–1957)", Oxford Dictionary of National Biography, Oxford University Press, 2004. Angol édesanyja, Anne Stuart Lewis (született Prickett) és amerikai apja, Charles Edward Lewis 1893 körül váltak el. Édesanyja ezt követően visszatért Angliába. Lewis Angliában tanult a Rugby Schoolban, majd 16 éves korától a Slade School of Fine Artban, a University College Londonban, de tanulmányai befejezése nélkül Párizsba távozott. Az 1900-as évek nagy részét Európa-szerte utazgatással és művészet tanulmányozásával töltötte Párizsban. Ottléte alatt Henri Bergson folyamatfilozófiai előadásait hallgatta.
A vorticizmus korai munkássága és fejlődése (1908–1915) 1908-ban Lewis Londonba, Angliába költözött, ahol élete nagy részét töltötte. 1909-ben publikálta első művét, bretagne-i utazásainak beszámolóját Ford Madox Ford The English Review című folyóiratában. Alapító tagja volt a Camden Town Csoportnak, ami szoros kapcsolatba hozta őt a Bloomsbury Körrel, különösen Roger Fry-jal és Clive Bell-lel, akikkel hamarosan összetűzésbe került.
1912-ben kiállította munkáit a második posztimpresszionista kiállításon: kubo-futurista illusztrációkat az Athéni Timonhoz és három jelentős olajfestményt. 1912-ben megbízást kapott egy dekoratív falfestmény, egy leengedhető függöny és további tervek elkészítésére az Aranyborjú barlangjába, egy avantgárd éjszakai klubba és kabaréba a Heddon Streeten.
1913 és 1915 között Lewis kifejlesztette azt a geometrikus absztrakció stílusát, amelyről ma leginkább ismert, és amelyet barátja, Ezra Pound „vorticizmusnak” nevezett el. Lewis a kubizmus erős, de szerinte „nem élő” szerkezetét a futurista művészet élénkségével igyekezett ötvözni, amelyből hiányzott a struktúra. Ez a kombináció a modernitás feltűnően drámai kritikája volt. Korai vizuális műveiben Lewisre hatással lehetett Bergson folyamatfilozófiája. Bár később hevesen bírálta Bergsont, egy Theodore Weissnek írt levelében (1949. április 19.) elismerte, hogy „azzal kezdte, hogy magáévá tette evolúciós rendszerét”. A német filozófus, Friedrich Nietzsche ugyanilyen fontos hatással volt rá.
Lewis rövid ideig Roger Fry Omega Műhelyeiben dolgozott, de miután összeveszett Fry-jal a Daily Mail Ideal Home Kiállítás faldekorációinak megrendelése miatt, otthagyta őket, miután Lewis úgy vélte, hogy Fry eltulajdonította a műtárgyat. Több más Omega művészzel együtt elindított egy versengő műhelyt Rebel Art Centre néven. A központ mindössze négy hónapig működött, de ez adott életet a vorticista csoportnak és annak kiadványának, a Blastnek."The Art and Ideas of Wyndham Lewis" , FluxEuropa. A Blast-ban Lewis egy kiáltványban hivatalosan is kifejtette a vorticista esztétikát, megkülönböztetve azt más avantgárd gyakorlatoktól. Írt és kiadott egy darabot is, az Enemy of the Stars-t. Ez egy proto-abszurd, expresszionista dráma. Melania Terrazas, Lewis-kutató, Samuel Beckett darabjainak előfutáraként azonosítja.
Első világháború (1915–1918)
1915-ben a vorticisták megtartották egyetlen brit bemutatójukat, mielőtt a mozgalom felbomlott, nagyrészt az első világháború következtében. Lewis maga is csatlakozott a Derby program keretében 1916 márciusában, közvetlenül a sorkatonai szolgálat bevezetése előtt. A Királyi Garnizon Tüzérséghez (RGA) osztották be, majd kiképzés után a Weymouthban (Dorset) alakuló 183. Ostromüteghez (RGA) osztották be, ahol tüzérként szolgált. Második próbálkozásra tiszti kadétként vették fel, és a trowbridge-i kadétiskolába járt, mielőtt ütegét tengerentúlra telepítették volna. Tiszti kiképzése befejezése után alhadnaggyá nevezték ki, és 1917 januárjában az újonnan felállított 330. Ostromüteghez (RGA) osztották be. A 330. ostromüteg 1917. május 24-én indult el a nyugati fronton. A flandriai partvidéken, majd Ypres-nél szolgált a harmadik ypres-i offenzíva során. Lewis idejének nagy részét előretolt megfigyelőállásokban töltötte, ahol látszólag elhagyatott német vonalakat figyelt, célpontokat regisztrált és tüzet parancsolt az Ypres Salient peremén felsorakoztatott ütegekből. Élénk beszámolókat írt a közelharci lövésekről és a halálos tüzérségi párbajokról, bár ezek nem mindegyikét lehet megerősíteni.Paul Gough (2010) 'A Terrible Beauty': British Artists in the First World War (Sansom and Company) 203–239, .Jim Beach & Rod Rosenquist, 'Wyndham Lewis in the Royal Garrison Artillery, 1916–1917: Part 1, Home Service', Journal of the Society for Army Historical Research, Vol 103, No 413 (Summer 2025), pp. 118–32; 'Part 2: Active Service', Vol 103, No 414 (Autumn 2025), pp. 203–24.
A harmadik ypres-i csata után Lewist hivatalos hadművésznek nevezték ki a kanadai és a brit kormány számára. A kanadaiak számára a Vimy Ridge-en készített vázlatok alapján festette meg a A Canadian Gun-pit (1918) című festményét. A britek számára az ypres-i saját élményeire építve festette meg egyik legismertebb művét, a A Battery Shelled (1919) címűt. Lewis 1918-ban egy "Guns" című kiállításon állította ki háborús rajzait és néhány más, a háborúról szóló festményét. Bár a vorticista csoport a háború után feloszlott, Lewis patrónusa, John Quinn 1917-ben vorticista kiállítást szervezett a New York-i Penguin Clubban.
1907 és 1911 között Lewis megírta első kiadott regényét, a Tarr-t, amelyet 1914–15-ben átdolgoztak és kibővítettek, majd 1916 áprilisa és 1917 novembere között a londoni The Egoist irodalmi folyóiratban folytatásokban közöltek. Könyv formájában először 1918-ban jelent meg Alfred A. Knopf kiadásában New Yorkban, majd Londonban a The Egoist kiadásában. Széles körben az irodalmi modernizmus egyik kulcsfontosságú szövegének tekintik.
Lewis később életének ezen időszakáról alkotott tapasztalatait és véleményét az 1926-ig tartó önéletrajzi regényében, a Blasting and Bombardiering (1937) című műben dokumentálta, amely az 1926-ig tartó időszakot ölelte fel.
Tyros és az írás (1918–1929) A háború után Lewis folytatta festői pályafutását egy nagyszabású kiállítással, a Tyros and Portraits-szal a Leicester Galleries-ben 1921-ben. A "Tyros" szatirikus karikatúrák voltak, amelyek az első világháborút követő „új korszak” kultúráját kívánták kommentálni. A A Reading of Ovid and Mr Wyndham Lewis as a Tyro az egyetlen fennmaradt olajfestmény ebből a sorozatból. Lewis elindította második magazinját is, a The Tyro-t, amelyből csak két szám jelent meg. A második (1922) fontos megállapítást tartalmazott Lewis vizuális esztétikájáról: „Esszé a plasztikai művészet célkitűzéséről korunkban”.Tyro, scans of the publication at The Modernist Journals Project website. Az 1920-as évek elején tökéletesítette metsző rajztudását.
Az 1920-as évek végére az írásra koncentrált. Elindította egy másik folyóiratát, a The Enemy-t (1927–1929), amelyet nagyrészt ő maga írt, és amelynek címe már harcias kritikai álláspontját is kifejezte. A folyóirat és más, 1926 és 1929 között megjelent elméleti és kritikai művei tudatosan elhatárolódnak az avantgárdtól és korábbi munkatársaitól. Úgy vélte, hogy munkásságuk nem mutat kellő kritikai tudatosságot azokkal az ideológiákkal kapcsolatban, amelyek a Nyugat valóban forradalmi változásai ellen hatottak, és ezért ezeknek a káros ideológiáknak a közvetítőjévé váltak. Legfontosabb elméleti és kulturális kijelentése ebből az időszakból The Art of Being Ruled (1926).
A Time and Western Man (1927) egy kulturális és filozófiai vita, amely James Joyce, Gertrude Stein és Ezra Pound mélyreható kritikáit tartalmazza, amelyeket ma is olvasnak. Lewis támadta Bergson, Samuel Alexander, Alfred North Whitehead és mások folyamatfilozófiáját is. 1931-re már az ókori Egyiptom művészetét felülmúlhatatlannak nyilvánította.Time and Western Man, Morató, Yolanda. "Time and Western Man". The Literary Encyclopedia. First published 2 March 2005; cf. Edward Chaney, '"Mummy First: Statue After": Wyndham Lewis, Diffusionism, Mosaic Distinctions and the Egyptian Origins of Art,' Ancient Egypt in the Modern Imagination, eds. E. Dobson and N. Tonks (Bloomsbury Academic, 2020).
Szépirodalom és politikai írások (1930–1936)
1930-ban Lewis kiadta The Apes of God ("Az Isten majmai") című, csípős szatirikus támadást a londoni irodalmi élet ellen, beleértve egy hosszú fejezetet a Sitwell család karikírozásáról. Richard Aldington író azonban James Joyce „Ulysses óta a legnagyobb írásának” tartotta.Kershaw, Alister, ed., Richard Aldington: Selected Critical Writings, 1928–1960, Carbondale and Edwardsville: Southern Illinois University Press, 1970, p. 27. 1937-ben Lewis kiadta The Revenge for Love ("A szerelem bosszúja") című művét, amely a spanyol polgárháborúhoz vezető időszakban játszódik, és sokan a legjobb regényének tartják. A mű erősen bírálja a spanyolországi kommunista tevékenységet, és az angol értelmiségi útitársakat téveszmékben lévőnek mutatja be.
Súlyos betegsége ellenére, amely számos műtétet tett szükségessé, kritikusként és festőként is igen termékeny volt. 1933-ban megjelent egy verseskötete, az One-Way Song, valamint az Enemy of the Stars átdolgozott változata. Ehhez az időszakhoz tartozik egy fontos kritikai esszéket tartalmazó kötet is: a Men without Art (1934). Ez Lewis szatirikus gyakorlatának védelméből nőtte ki magát a The Apes of God című művében, és a „nem erkölcsös”, vagy metafizikai szatíra elméletét terjeszti elő. A könyv valószínűleg leginkább William Faulknerről írt egyik első kommentárjaként és Ernest Hemingwayről szóló híres esszéjeként emlékezetes.
Vissza a festészethez (1936–1941) Miután az 1920-as és 1930-as évek elején inkább írásairól, mint festészetéről vált ismertté, visszatért a vizuális művészetekre koncentráltabb munkához, és az 1930-as és 1940-es évek festményei alkotják legismertebb műveinek egy részét. A The Surrender of Barcelona (1936–37) jelentős nyilatkozatot tesz a spanyol polgárháborúról. 1937-ben a Leicester Galleries kiállításán is szerepelt, amelyről Lewis remélte, hogy helyreállítja festői hírnevét. Miután a The Timesban megjelent egy támogató levél a kiállításról, amelyben kérték, hogy a kiállításról vásároljanak meg valamit a nemzeti gyűjtemény számára (többek között Stephen Spender, W. H. Auden, Geoffrey Grigson, Rebecca West, Naomi Mitchison, Henry Moore és Eric Gill aláírásával), a Tate Galéria megvásárolta a Red Scene című festményt. A kiállítás többi művéhez hasonlóan ez is a szürrealizmus és Giorgio de Chirico metafizikai festészetének hatását mutatja. Lewis erősen kritikusan viszonyult a szürrealizmus ideológiájához, de csodálta egyes szürrealista művészetek vizuális tulajdonságait.
Ebben az időszakban Lewis számos legismertebb portréját is elkészítette, köztük Edith Sitwell (1923–1936), T. S. Eliot (1938 és 1949) és Ezra Pound (1939) képeit. Eliot 1938-as portréját a Királyi Akadémia kiválasztó bizottsága elutasította az éves kiállításukra, ami nagy felháborodást váltott ki. Augustus John tiltakozásul lemondott.
Második világháború és Észak-Amerika (1941–1945) Lewis a második világháborút az Egyesült Államokban és Kanadában töltötte. 1941-ben Torontóban akvarellfantáziák sorozatát készítette, amelyek a teremtés, a keresztre feszítés és a fürdés témáira összpontosultak.