A Cuza statútuma néven ismert dokumentum, teljes címén A párizsi egyezményt részletező statútum (románul Statutul Dezvoltător al Convenţiei de la Paris) Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségeinek alaptörvénye volt, amelyet 1864-ben Alexandru Ioan Cuza fejedelem kezdeményezésére fogadtak el. A címe ellenére a jogszabály nem követte a párizsi egyezmény előírásait, hanem gyökeresen megváltoztatta. Egyes szerzők ezt tekintik Románia első alkotmányának, annak ellenére, hogy sem címe, sem az elfogadás módja nem utal erre.
Előzményei A dunai fejedelemségek első alkotmányszerű törvényeit (Regulamentul Organic) 1831-ben illetve 1832-ben vezették be az orosz védnökség időszakában, és 1858-ig voltak érvényben. Ezt követően a két fejedelemséget az 1858-as párizsi egyezmény alapján kormányozták. Az egyezmény által előírt Központi Bizottság, amely a két fejedelemség közös törvényeit volt hivatva előkészíteni, röviddel Cuza kettős megválasztása után, 1859 tavaszán tárgyalt egy alkotmánytervezetet. A tervezet közös országgyűlést írt elő, és új szabályokat tartalmazott a fejedelem megválasztására, azaz teljesen ellentétes volt a párizsi egyezménnyel. Mihail Kogălniceanu a tervezet ellen szólalt fel, mert az veszélyeztette volna az éppen csak végrehajtott egyesülést azáltal, hogy szembeállítja az európai védnökhatalmakat az Oszmán Birodalommal. A tervezetet végül nem hagyták jóvá.
Története bélyegkép|150px|Alexandru Ioan Cuza, Szathmáry Papp Károly festménye, 1865 körül Cuzának számos gondot okozott uralkodása elején az ellenzéki többségű országgyűlés, amely akadályozta reformelképzeléseinek megvalósítását. Amikor közös országgyűlés megalakulásának évében, 1862. június 23-án az országgyűlés megszavazott egy konzervatív agrártörvényt, amely rontott volna a parasztság helyzetén, Cuza nem volt hajlandó azt aláírni. 1863. október 24-én a Cuza a reformpárti Mihail Kogălniceanut nevezte ki miniszterelnökké. Amikor 1864. április 25-én a parlament bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, Cuza nem fogadta el a miniszterelnök lemondását, majd május 14-én katonasággal oszlatta fel a testületet, és kihirdette a statútum illetve az új választási törvény tervezetét. A statútumot a május 22. és május 26. között tartott népszavazással hagyatta jóvá. A népszavazáson a statútumot túlnyomó többséggel erősítették meg, , 1307 ellene szavazattal, .
Cuza következő lépése az volt, hogy Konstantinápolyba utazott a statútum elfogadtatására. Franciaország támogatta a fejedelem akcióját, Oroszország és Ausztria ellenezte, de a a nagyhatalmak széthúzása végül oda vezetett, hogy az 1864. június 28-i a konstantinápolyi jegyzőkönyvvel tudomásul vették a befejezett tényt. A statútum kihirdetése a fejedelemségekben az 1864. július 20-i (Julián naptár szerint július 8-i) hivatalos közlönyben történt, együtt a nagyvezír levelével és a konstantinápolyi jegyzőkönyvvel.
A statútum, amely végrehajtó hatalom jogosítványait növelte a törvényhozás rovására, lehetővé tette Cuzának, hogy megvalósítsa a saját elképzelései szerinti agrárreformot.
A szabályozás 1866. július 13-áig, (Julián naptár szerint július 1-jéig) maradt érvényben, amikor az új uralkodó, I. Károly fejedelem kihirdette az új alkotmányt.
Tartalma A statútum bevezető szövege szerint „az 1858. augusztus 7/19-én Párizsban aláírt, a Szuverén Porta és a védnökhatalmak közötti egyezmény az Egyesült Fejedelemségek alaptörvénye és az is marad. Noha az Egyesült Fejedelemségek módosíthatja vagy megváltoztathatja a belső kormányzást érintő törvényeket, […] ez nem terjedhet ki azokra a kapcsolatokra, amelyek a Fejedelemségeket az Oszmán Birodalomhoz kötik, sem a magas Porta és a többi hatalmak közötti egyezményekre, amelyek kötelezőek a fejedelemségek számára, és azok is maradnak.” Valójában azonban a a jogszabály nem követte a párizsi egyezmény előírásait, hanem gyökeresen megváltoztatta. Alexandru D. Xenopol ezt úgy jellemezte, hogy a kimúlt nemzetközi egyezmény tiszteletteljes temetést kapott.
Lényegi eltérések a statútum és a párizsi egyezmény között:StatútumPárizsi egyezmény Új intézményként megjelenik a szenátus, azaz a parlament kétkamarássá válik. A szenátus tagjai a mitropolita, a megyéspüspökök, a semmítőszék elnöke, az aktív tábornokok közül a legidősebb és további 64 fő, akiket a fejedelem jelöl ki, ezeknek felét érdemeik és tapasztalatuk alapján, másik felét a helyi tanácsok tagjai közül. A miniszterek akkor is részt vehetnek a szenátus ülésén, ha nem szenátusi tagok. Törvényeket kizárólag a fejedelem kezdeményezhet. Az egyes fejedelemségek sajátos törvényeit a fejedelem készíti elő, a két fejedelemség közös törvényeit pedig a Központi Bizottság. Az országgyűlés elnökét a fejedelem nevezi ki. Az országgyűlés elnöke a mitropolita. Új intézményként megjelenik a hattagú államtanács, amelynek feladata a fejedelem által kezdeményezett törvények előkészítése. Az államtanács tagjait a fejedelem nevezi ki; joguk van megjelenni és részt venni a törvények képviselőházi és szenátusi vitájában. A szenátus és az országgyűlés belső szabályzatát a kormány dolgozza ki. Az új országgyűlés összehívásáig a fejedelem által kiadott rendeletek a törvények erejével bírnak.
A párizsi egyezményhez hasonlóan a statútum mellékletként tartalmazta a választási törvényt. Az 1864-es választási törvény az állampolgárok nagyobb hányadának biztosított választójogot.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:Románia 19. századi történelme Kategória:Alkotmányok Kategória:1864