bélyegkép|Nintendo Entertainment System (NES) Harmadik generációs videójáték-konzoloknak nevezik azokat a játékkonzolokat, amelyek 1983-tól kerültek gyártásba, közkeletű nevükön ezek voltak a 8 bites játékgépek. A korszak emblematikus gépe a Nintendo Entertainment System (NES) volt. Miután az 1983-as nagy videojátékpiaci összeomlást követően tucatjával dőltek be az amerikai cégek, ezt a kort a japánok kezdték el dominálni. A kézikonzolok kevésbé voltak jelentősek, és jobbára még az előző generáció tagjai voltak jelen ebben a korban is.

Hasonlóan a játéktermi gépek aranykorához, ezt is egy technológiai ugrás jellemezte. Ezek a konzolok audiovizuális képességek terén jócskán meghaladták elődeiket: a képernyőn egyszerre megjelenő színek száma és a színpaletta kibővülése mellett megnőtt a felbontás, a sprite-ok száma, lehetővé vált a képernyő görgetése (scrollozás), valamint az ál-háromdimenziós effektek megjelenítése. Ezek lehetővé tették a fejlesztők számára a kidolgozottabb és animáltabb karakterek alkalmazását. A hangcsipek fejlődésének köszönhetően a sokcsatornás hangok is általánossá váltak. A legnagyobb újítás pedig a játékállások mentésének lehetősége volt, amelyet a Nintendo nagysikerű The Legend of Zelda című játéka mutatott be először. A mentés lehetővé tette a játékok világának részletesebb kidolgozását és a történetmesélést, mivel a játékosnak immár nem kellett minden egyes alkalommal az elejétől kezdenie a játékot. A technológia jellemzően a játékok kazettáiban található memóriába mentett, ebből fejlődött tovább a megoldás a következő években.

A NES mellett híres gépe volt még a korszaknak a Sega Master System és az Atari 7800 is. Noha már az előző generáció is használt 8 bites architektúrára épülő processzorokat, ez volt az, amelyiknél a 8 bit egyfajta márkajelzéssé vált. Amikor a következő generáció érkezett, azokat ugyanezen logika mentén nevezték 16 bitesnek. Ez az 1980-as évek végén következett be, de a harmadik generációs gépek még egészen sokáig elérhetőek voltak, és korszakuk csak 2003-ban záródott le véglegesen.

Történet 1983-ban a japán videojáték-konzol piac még mindig felfutóban volt. Egészen addig az egész országban csak körülbelül háromszázezer eszközt adtak el, amely meg sem közelítette az Egyesült Államok milliós számait. Itt is jelen volt több gyártó típusa, mint például az Epoch Cassette Vision, amely akkoriban a legnépszerűbb volt, vagy a Bandai Arcadia, illetve az Atari 2600 kifejezetten japán piacra szánt változata, az Atari 2800https://onitama.tv/gamemachine/pdf/19830615p.pdf#page=15.

A harmadik generáció korszaka akkor kezdődött el, amikor két rivális japán cég, a Nintendo és a Sega is úgy döntöttek, hogy saját konzolokat gyártanak. 1983. július 15-én bemutatkozott mindkettő: a Sega SG-1000 és a Famicom. Mindkét cégnek volt tapasztalata korábban a játéktermi gépekkel: a Sega volt az egyik legnagyobb név, és ők úgy döntöttek, hogy az otthoni felhasználókat teljes körűen lefedik, ezért SC-3000 néven egy asztali számítógép-változatot is kiadtak; a Nintendo ezzel szemben csak a játékosokra koncentrált, hogy a játéktermi élményt vigye el az otthonokba, és olcsóbban, mint az Epoch Cassette Vision. A gép az 1983 júniusi Tokyo Toy Show keretein belül mutatkozott be, a Segát követően, és rögtön hatalmas szenzáció letthttps://onitama.tv/gamemachine/pdf/19830801p.pdf#page=16. Csakhamar a legeladottabb konzol lett egész Japánban, de a Segát sem kellett félteni, és a két cég között hamar rivalizálás kezdődött. Ugyan az SG-1000 még nem volt az a sikeres kihívó, mint a később megjelenő Master System, és leginkább a kortárs ColecoVision-re és MSX-re hasonlított, képes volt a parallax technikára és a sprite-ok méretének állítására. bélyegkép|Sega Master System A Nintendo, hogy betörhessen az amerikai piacra, megkereste az Atarit, és felajánlotta nekik, hogy licenszelhetnék a gépeiket és saját néven kiadhatnák. Meg is állapodtak, az egyezség megkötésére az 1983-as Consumer Electronics Show-n került volna sor. Csakhogy ugyanezen a rendezvényen a Coleco bemutatta a Coleco Adam nevű gépet, amelyen a Nintendo egyik játéka, a Donkey Kong futott. Akkoriban a számítógépeken az Atarinak, a konzolokon a Colecónak volt a kizárólagos joga forgalmazni a Nintendo-játékokat, és amikor az Atari rájött, hogy a Coleco Adam tulajdonképpen egy számítógép, elhalasztották a szerződés aláírását addig, amíg a jogi helyzet nem tisztázódik. Erre végül sor is került, csakhogy ekkor bekövetkezett az 1983-as nagy videojátékpiaci összeomlás, aminek következtében az Atari jelentősen veszített jelentőségéből. Így viszont a Nintendo úgy döntött, hogy maga lép be az alaposan megtépázott piacra. Ez nem ment egyszerűen, ugyanis a céget óva intették a belépéstől, mert a kereskedők nem szívesen halmoztak volna fel készleteket a fiaskó után se konzolokból, se játékokból. Így aztán a Nintendo az észak-amerikai piacra sajátos módon lépett be: játéktermi automatát épített, Nintendo VS. System néven, a Famicom alapjain. Ez 1984-ben nagy siker lett, így megalapozta a Famicom bemutatását is.

1985 januárjában a téli CES alkalmával mutatkozott be, Nintendo Advanced Video System, röviden NAVS néven. A kontrollerek vezeték nélküliek voltak és infravörös kapcsolattal működtek, továbbá a csomag része volt a fénypisztoly is, amely később ikonikus kontrollerré vált. A gépház is jobban emlékeztetett egy számítógépre, ugyanis egy billentyűzetet helyeztek el rajta. A tervek szerint még az év tavaszán kiadták volna, amire végül nem került sor. Helyette az 1985 nyári CES-en bemutatták az átdolgozott, immár NES (Nintendo Entertainment System) nevű gépet, amelyet az év októberében dobtak piacra, kezdetben csak New York Cityben, a Super Mario Bros. játékkal együtt. A dolog fényes siker lett és bizonyította, hogy az emberek a két évvel korábbi összeomlás ellenére még mindig szeretnének videojátékokkal játszani. balra|bélyegkép|Az Atari 7800 európai verziója Ugyanebben az évben a Sega megalkotta a Sega Master System nevű gépet, amely már képes volt hardveres scrollozásra, megnövelt színpalettát kapott, nagyobb memóriát, ál-háromdimenziós megjelenítést, valamint sztereoszkopikus háromdimenziós megjelenítést. Hardveresen tehát erősebb volt, mint a NES, és különösen Európában és Dél-Amerikában lett népszerű. Ezalatt a Famicom és a NES (lényegében mindkét gép ugyanaz volt, csak előbbit Japánban, utóbbit az Egyesült Államokban árusították, és a külsejükön kívül nem igazán tértek el egymástól), a Nintendo üzletpolitikája miatt, amely a játékok licenszelését szigorú keretek közé szorította, a világ másik felén lett különösen népszerű. Világszerte az összes eladás kétharmada volt a Nintendóé, az Atarié volt még mindig a piac negyede (köszönhetően az új gépnek, a 7800-nak is), a Sega pedig mindössze 8 százalékot birtokolt.

A konzolok népszerűsége robbanásszerűen nőtt, és a Nintendo egyedül 1988-ban eladott hétmillió konzolt, miközben a Commodore 64-nek öt év alatt sikerült ezt összehoznia. A folyamat egészen odáig fajult, hogy a számítógépes játékipart is komoly válságba hozta, hogy az ő játékaik kevésbé fogytak. Az ój generációs gépeken új játékműfajok is megjelentek, amelyek ezidáig ismeretlenek voltak, ilyen volt például a szerepjáték (RPG). A különféle lokalizált változatok megjelenésével megjelent a cenzúra is. Számos, a mai napig népszerű játékfranchise születése is ekkorra tehető: Super Mario Bros., Final Fantasy, The Legend of Zelda, Dragon Quest, Metroid, Mega Man, Metal Gear, Castlevania, Phantasy Star, Megami Tensei, Ninja Gaiden, Bomberman, és még sokan mások. A konzolgenerációval jelentek meg az olyan típusok is, amelyek kimondottan a gyermekek részére, oktatási céllal készültek.

1992-ben az Atari 7800 és a Sega Master System története véget ért Észak-Amerikában, Európában azonban az évtized végéig kitartottak. A NES gyártásával 1995-ben hagytak fel, a Nintendo pedig még 2007-ig is vállalta azok javítását, majd alkatrészhiányra hivatkozva felhagytak vele.

Jellegzetes típusok A Family Computer (Famicom), Japánon kívüli nevén Nintendo Entertainment System (NES) kazettás adathordozóval működő konzol volt, a generációja legsikeresebbje, közel hatvanmillió példányban kelt el. Forradalmi újdonsága volt a D-paddel ellátott kontroller, amely később iparági sztenderddé vált, de készültek hozzá más kontrollerek is, köztük az ikonikus fénypisztoly. A rendszert a MOS Technology 6502 processzorán alapuló Ricoh 2A03 hajtotta. A NES-nek számos klónja létezett, mint a Micro Genius vagy a Dendy, amelyek Magyarországon is különösen elterjedtek voltak az 1990-es években - olyannyira, hogy a legtöbb forgalomba került gép ilyen volt, és leginkább abban különböztek a laikusok számára az "igazi" NES-től, hogy a kazetták a hosszúkás szürke helyett szélesebb, jellegzetes sárga színűek voltak, továbbá a legtöbbet nem csavarok tartották össze, csak egyszerű műanyag pántok. Japánban készült egy Famicom Disk System nevű változat is, amelyhez egy hajlékonylemezes meghajtót építettek.

1985-ben jelent meg a Sega Master System, amely az SG-1000 harmadik változata volt, ezért gyakran illették a Mark III névvel is. Hardveresen erősebb volt, mint a NES, a Zilog Z80 processzor képezte a rendszer alapját, valamint egy Yamaha hangcsipet is kapott. Technikai fejlettsége ellenére nem volt soha olyan népszerű, mint a NES, de a második helyet stabilan tartotta.

Az 1986 májusában megjelent Atari 7800 újdonságot hozott azzal, hogy visszafelé kompatibilis volt a korábbi gépekkel. Mivel az Atari cégeladása körüli bonyodalmak miatt késve került a piacra, amellett kevés játék is volt hozzá, nem volt annyira sikeres. Atari XEGS néven készült egy számítógép-konzol hibrid is.

Megemlítendő még a Commodore 64 Game System (C64GS), amely nem a sikerei miatt lett hírhedt. Meglehetősen későn, 1990-ben jelent meg, az akkor már koros Commodore 64 alapjain, és habár teljesen kompatibilis volt a C64-játékokkal, azokat egyrészt csak kazettáról olvasta be, másrészt mivel egyáltalán nem rendelkezett billentyűzettel, azok a játékok, amelyek igényelték ezt (és a legtöbb ilyen volt), játszhatatlanok voltak rajta. Maga a Commodore se törte magát, hogy ellássa szoftverekkel a gépet, az teljesen magára volt hagyva. Összesen 20 ezer példány készült, de csak kétezret adtak el.

Forráshivatkozások

Kategória:Harmadik generációs játékkonzolok