Jackie Shane amerikai rhythm and blues énekesnő. Az 1960-as években kiemelkedő előadó volt a kanadai Toronto zenei életében.

Pályafutása

Jackie Shane 1940-ben született és fiúként azonosították. Ötéves korától kezdte úgy érezni, hogy ő valójában lány. Tizenhárom évesen kezdett először lánynak mutatkozni. Éesanyja támogatta. Shane végsősoron homoszexuálisnak vallotta magát.

Dobosként lépett fel különböző helyi zenekarokban. 1959. körül Torontóba költözött, ahol Frank Motley zenekarának énekesnője lett. Shane nemcsak hangjával, hanem extrovertált személyiségével és energikus színpadi műsoraival is felkeltette a figyelmet. az 1960-as években Toronto éjszakai életének ismert alakjává és a város és környéke zenei életének sztárjává vált. Afroamerikai transznemű művészként először Kanadában érezte magát igazán szabadnak.

Shane férfias köntösben jelent meg a színpadon, de vastag sminket, feltűnő, flitteres ruhát és különféle parókákat viselt, ami miatt egyesek drag queennekElőadóművész, aki eltúlzott női ruhákban, sminkben és viselkedéssel szórakoztat vélték. Elutasította Ed Sullivan népszerű késő esti műsorában való szereplést, mivel azt mondták neki, hogy a konzervatívabb amerikai televíziós közönség előtt le kell vennie a sminkjét. Csak az 1960-as évek végén kezdett teljesen nőként megjelenni a nyilvánosság előtt. The Exciting (izgalmas) Miss Jackie Shane néven mutatták be.

Az 1962-től kezdődő lemezkiadásai Kanadában is kereskedelmi sikereket hoztak, és az „Any Other Way” című dallal slágerlistákra került. A jelentős „RPM magazin” 1967-ben a 68. helyre rangsorolta a kislemezt.

1965-ben volt egy televíziós szereplése a „Night Train” című műsorban. 1960-as évek végén Etta Jamesszel és Jackie Wilsonnal is fellépett.

1971-ben Jackie Shane a eltűnt a nyilvánosság elől. Visszaköltözött az Egyesült Államokba, hogy gondoskodjon édesanyjáról. Csak 2017-ben tért vissza a nyilvánosság elé, amikor megjelent a dalaiból készült válogatásalbum.

Utolsó rádióinterjúját 2019-ben adta. 78 éves korában hunyt el.

2023-ban adománygyűjtő kampány indult azért, hogy finanszírozzák egy Shane-t tisztelő Heritage Toronto emléktáblát, egy később meghatározandó helyszínen Toronto belvárosában. Egy emléktáblát avattak fel 2023. június 23-án, a város Pride hétvégéjének kezdetén. Egy Yonge Street-i épület oldalán található falfestmény Shane portréját ábrázolja.

Az életéről szóló dokumentumfilm, az „Any Other Way: The Jackie Shane Story”, amelyet Michael Mabbott és Lucah Rosenberg-Lee rendezett, és a South by Southwest fesztiválon debütált 2024. márciusában.

Diszkográfia

Jackie Shane Live (1967) Honkin' at Midnight (2000, illegálisan rögzített; km.: Frank Motley and his Motley Crew) Live at the Saphire Tavern (2011, illegálisan rögzített) Soul Singles Classics (2011, illegálisan rögzített) Jackie Shane Live (2015, újrakiadás)

Filmek

Jegyzetek

Források

https://nashvillebanner.com/2024/09/23/nashville-trans-musician-historical-marker/ https://museumoftoronto.com/collection/no-other-way-the-story-of-jackie-shane/ https://www.historicacanada.ca/productions/minutes/jackie-shane

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Nashville-iek Kategória:Transzneműek