A Kész dráma (eredeti cím: The Drama) 2026-ban bemutatott amerikai romantikus filmvígjáték, amelyet Kristoffer Borgli írt és rendezett. A főbb szerepekben Zendaya és Robert Pattinson látható.

Világpremierje 2026. március 17-én volt a los angelesi DGA Theater Complexben, míg az A24 2026. április 3-án mutatta be az Amerikai Egyesült Államokban. Magyarországon egy nappal korábban, április 2-án jelent meg a Fórum Hungary forgalmazásában. Általánosságban vegyes kritikákat kapott.

Cselekmény Boston egyik külvárosában a brit múzeumigazgató, Charlie Thompson megpróbál beszélgetést kezdeményezni Emma Harwooddal, aki épp egy kávézóban olvas. Emma először nem reagál, mire Charlie bocsánatot kér, hogy esetleg tolakodó volt. Emma ekkor elmondja, hogy az egyik fülére süket, ezért nem hallotta őt. Újrakezdik a beszélgetést, ebből lesz az első randijuk.

Két évvel később már jegyben járnak. Egy este szemtanúi lesznek, ahogy az esküvői DJ-jük, Pauline, nyíltan heroint szív egy parkban. A történteket megbeszélik Rachellel (a tanúval) és Mike-kal (a vőféllyel), és azon tanakodnak, kirúgják-e Pauline-t. Emma megpróbálja védeni, mondván: mindenkinek van valami, amit szégyell. A társaság erre sorban bevallja a legrosszabb dolgokat, amiket valaha tett. Mike egy kutyatámadásnál az exét használta pajzsként, Rachel bezárt egy értelmileg lassabb szomszéd fiút egy lakatlan lakókocsi szekrényébe egy éjszakára, Charlie pedig tinédzserként annyira cyberbullyingolt egy osztálytársat, hogy a család elköltözött.

Emma ekkor, nagy nehezen, elmondja a saját titkát: tizenöt évesen iskolai lövöldözést tervezett. A halláskárosodása is ebből ered – túl közel tartotta a fegyvert a füléhez gyakorlás közben. A vallomás sokkol mindenkit, különösen Rachelt, akinek az unokatestvére, Samantha egy lövöldözésben bénult meg.

Charlie ettől kezdve egyre bizonytalanabb lesz abban, mennyire ismeri Emmát. Emma elmagyarázza, hogy akkoriban magányos, depressziós volt, és beszippantották a fegyveres erőszakot dicsőítő online közösségek. A tervét végül elvetette, amikor egy másik lövöldözés megrázta a környéket, ekkor fordult a fegyverellenes aktivizmus felé. A jegyespár azonban egyre jobban fél attól, hogy másként látják egymást, és ez feszültséget szül köztük.

Emma rémálmokkal küzd, Charlie pedig egyre paranoiásabb lesz, és minden fegyverrel kapcsolatos jelenségre túlreagál. Rachel kerüli Emmát, és Emma munkahelyi félreértés miatt még jobban elmérgesíti a kapcsolatukat. Rachel végül nem akar elmenni az esküvőre, de Charlie rábeszéli.

Charlie a munkahelyén megkérdezi kolléganőjét, Mishát, mit tenne, ha kiderülne, hogy a barátja tinédzserként iskolai lövöldözést tervezett. Misha azt mondja: a rendőrséghez fordulna. Charlie összeomlik, Misha vigasztalja, és egy pillanatra megcsókolják egymást, de Charlie azonnal leállítja. Megállapodnak, hogy nem mondják el senkinek.

Később Emma és Charlie találkoznak Pauline-nal, és Emma – a korábbi védekezése ellenére – kirúgja őt. Charlie eközben a Misha-ügy miatt feszült.

Az esküvőn Rachel passzív-agresszív beszédet mond, amelyben Emmát hazugsággal, Charlie-t pedig gyengeséggel vádolja. Emma szorongani kezd. A mosdóban meghallja, hogy Misha egy lövöldözésről beszélget valakivel, és azt hiszi, róla pletykálnak. Behívja Mishát, hogy tisztázza a helyzetet — Misha viszont azt hiszi, hogy a csókról van szó, és kiböki, hogy Charlie csókolta meg először. Emma megdöbben.

Charlie ezután egy ügyetlen, kétségbeesett beszédben próbálja megnyugtatni a vendégeket, kijelentve, hogy Emma „nem tett semmit”, majd bevallja a megcsalást. Misha barátja, Blake, rátámad Charlie-ra. Mike és Rachel kidobják Blake-et, Emma pedig a káosz közepén elhagyja a helyszínt.

Később Charlie, véresen és összetörve, hazamegy, de Emma nincs otthon. A kedvenc éttermükbe megy – Emma végül megjelenik. Leül vele szemben, és úgy mutatkoznak be egymásnak, mintha most találkoznának először. Mindketten elmosolyodnak.

Szereplők Szereplő Színész Magyar hangEmma Harwood Zendaya Csuha Borbála Jordyn Curet (gyerek) Schmidt Karolina Charlie Thompson Robert Pattinson Hajdu Tibor Rachel Alana Haim Laudon Andrea Mike Mamoudou Athie Kádár-Szabó Bence Misha Hailey Gates Jeney Luca Frances Zoë Winters Mikecz Estilla Alice Hannah Gross Kuna Kata Pauline Sydney Lemmon Ténai Petra Sam Anna Baryshnikov Angyal Anita Blake Michael Abbott Jr. Balda Balázs

Magyar változat Bemondó: Egressy G. Tamás Magyar szöveg: Zalatnay Márta Hangmérnök: Szabó Miklós Gyártásvezető: Boskó Andrea Szinkronrendező: Kosztola Tibor Produkciós vezető: Jávor Barbara

A szinkront a Dub 4 Stúdió készítette.

A film készítése A forgatás 2024. október 21-én kezdődött az Egyesült Királyságban. A forgatás helyszínek között Boston, New Yorkban, Los Angelesben, valamint Andover is szerepel. A produkció emellett 2,9 millió dollárt költött a louisianai forgatásra. A film zenéjét Daniel Pemberton szerezte.

2024 októberében Mamoudou Athie és Alana Haim csatlakozott a stábhoz.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2026 filmjei Kategória:Amerikai romantikus filmvígjátékok Kategória:Fórum Hungary-filmek Kategória:Amerikai romantikus filmdrámák Kategória:Esküvős filmek