A Sopoćani kolostor (), amelyet I. István Uroš szerb király alapított, 1259 és 1270 között épült a Raška folyó forrásának közelében, a szerb középkori állam központjának számító Raška régióban. A kolostor Novi Pazar városától 15 kilométerre nyugatra található. Mint több középkori szerb uralkodó nyughelye, valamint a szerb freskófestészet egyik legkiemelkedőbb példája, a kolostor 1979-ben a közeli Stari Ras várával együtt felkerült az UNESCO világörökség listájára.

Története Az 1160-as években Nemanja István szerb fejedelem megszilárdította hatalmát a raškai trónon. Noha Nemanja fiai elnyerték a királyi címet, az autokefália kivívásával függetlenítették az egyházat, továbbá fejlesztették a gazdasági rendszert és önálló pénzverésbe kezdtek, Nemanja keresztény élete és munkássága továbbra is meghatározó modellként és követendő példaként szolgált a fiatalabb generációk számára. A sopoćani kolostort I. István Uroš szerb király – Elsőnekkoronázott István fia és Nemanja István unokája – alapította. Az épületegyüttest 1260-ban emeltette I. Uroš Nemanjić király, hogy a templom saját temetkezési helyéül szolgáljon, majd a 14. század közepén dédunokája, Dušan kibővítette és felújíttatta.

A templomot a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. Az egykori kiterjedt kolostoregyüttesből, amely számos építményt (refektóriumokat, lakóépületeket és egyéb létesítményeket) foglalt magában, mára csupán a Szentháromság-templom maradt fenn. A kolostort egykor két kapuval ellátott magas kőfal övezte. A templom főbb részeit díszítő falfestmények elkészülte közvetett bizonyítékok alapján 1263 és 1270 közé tehető.

Sopoćaniban egy olyan dekorációs koncepciót valósítottak meg, amely a 13. század folyamán formálódott: a szentélyben liturgikus jelenetek kapnak helyet, a hajóban Krisztus megváltói művét a nagy ünnepek ciklusa mutatja be, míg a narthexben (előcsarnokban) ószövetségi, dogmatikai és eszkatológiai témák jelennek meg. A Nemanjić-dinasztia ikonográfiai portréin, valamint a történelmi jeleneteken keresztül megjelenik Nemanja István (immáron mint Simon szerzetes) és fia, Szent Száva is. A mintegy 1275-ben épült gradaci kolostor – I. Uroš király (a sopoćani alapító) feleségének, Ilona szerb királynénak a magas művészi színvonalat képviselő festők által díszített alapítványa – után a szerbiai művészeti alkotótevékenységben megtorpanás következett be.

II. Száva érsek, aki 1263-ban lett a szerb ortodox egyház feje, az oltár térségében ábrázolt főpapi menetben kapott helyet. A szerb középkori művészet egyes szakértői a sopoćani freskókat az adott korszak legkiemelkedőbb alkotásainak tekintik. A hajó nyugati falán található az Istenanya elszenderedését ábrázoló híres freskó.

A 16. században az oszmán fenyegetés miatt a szerzeteseknek több alkalommal is ideiglenesen el kellett hagyniuk a kolostort. Végül az 1689. évi betörések egyik során az oszmán törökök felgyújtották a kolostort, és elhordták a templom tetőzetének ólomborítását. A szerzetesközösség néhány jelentős ereklyével Koszovóba menekült, és nem tért vissza Sopoćaniba; a kolostor így több mint kétszáz évig, egészen a 20. századig elhagyatottan állt. A templom lassan az enyészeté lett: boltozatai beszakadtak, kupolája leomlott, a környező épületek maradványait pedig törmelék és föld borította be.

A Raška-vidék törökök alól való felszabadítása után megkezdődött a kolostor helyreállítása. A helyreállítási munkálatok 1926 után indultak be, amikor a kupolákat és a beton tetőszerkezetet felépítették, valamint az ablakokat beüvegezték, és valódi csodának számít, hogy a gyönyörű freskók több mint két évszázadon át fennmaradtak a tető nélküli templom nehéz, időjárásnak kitett körülményei között. A helyreállítás után a kolostor vendégházai gyakran szegény családok otthonául szolgáltak, amikor nem voltak szerzetesek a kolostorban. Az 1930-as évek végén figyelmeztettek arra, hogy a freskókat veszélyezteti a nedvesség, amely állítólag nagyobb volt, mint amikor a templomnak még nem volt tetője. Az 1950-es években egy kis apácaközösség érkezett a kolostorba, amely 1996-ig ott élt. Végül a 20. század folyamán a kolostort restaurálták, napjainkban pedig egy elhivatott szerzetesekből álló, virágzó közösség lakja.

Sopoćanit 1979-ben Kiemelkedő Jelentőségű Kulturális Műemlékké nyilvánították, és a Szerb Köztársaság védelme alatt áll. Ugyanebben az évben került fel a világörökségek listájára is.

Művészettörténeti jelentősége A sopoćani művészeti alkotásokat az épületegyüttes 1260-as elkészültét követő években szakaszosan valósították meg. A műalkotások témái közé tartoznak a keresztény szentek, a nemzeti szentek, valamint a kereszténység püspöki és illuminatív elbeszélései. Ezek a narratívák balról jobbra haladó elbeszélési rendet követnek, és a megértésükhöz meghatározott sorrendben kell megtekinteni őket. A templom klasszikus művészeti stílusára nagymértékben hatott a késő bizánci művészet, mint például a San Vitale-bazilika és más bizánci templomok művészete.Rajković, Mila (1963). Sopoćani. Jugoslavija. pp. 5–6. A templom néhány freskója a bizánci művészeti korszakok – a Komnénosz-kortól a Palaiologosz-korig tartó – átmenetét példázza, mivel számos festmény 1263 és 1268 között készült el. Az Istenanya elszenderedése (Dormitio) fenséges kompozícióival és monumentális alakjaival ennek egyik kiemelkedő példája. A képrombolást (ikonoklazmus) követő időszak e művészeti stílusok újjáéledését hozta el a 13. századba lépve, a kolostor építésének idején. A templomban látható egyéb motívumok (például a vízimadarak és bizonyos lótuszok ábrázolása) az I. Justinianus korára visszanyúló kora bizánci művészet hatásaira utalnak, bár ezek a hatások kevésbé hangsúlyosan vannak jelen az épületben.

Ezen művészeti alkotások megvalósítása több elkülöníthető korszakra osztható. 1263 és 1268 között különböző festmények készültek, beleértve I. István Uroš fiainak, Dragutinnak és Milutinnak az ábrázolásait is. 1331 és 1346 között, István Dušan király uralkodása alatt a templomot kibővítették, amely így székesegyházi jellegzetességeket vett fel, gazdagítva a templom exonarthexében (külső előcsarnokában) látható művészeti alkotásokat és díszítéseket. A feltételezések szerint 1335 és 1371 között fejeződött be a templom freskóinak festése, amit a más, közeli templomokban is megfigyelhető festészeti stílusok támasztanak alá. Az 1370–1375 közötti időszakból származik a templom első bizonyítható átfestése; a sopoćani alkotások másolása révén pedig létrejött az a sopoćani stílus, amely később elterjedt és más templomok festészetére is hatást gyakorolt. A 20. század elején a sopoćani művészet már inspirációként szolgált a modern szerb művészek számára.

1689-ben számos tényező hozzájárult a templomban bekövetkezett kiterjedt károsodásokhoz. Az oszmán törökökkel vívott háború a kolostor meggyalázásához vezetett. Ezen felül a zord időjárás és a hosszan tartó napsugárzás a műalkotások nagy részének károsodását okozta. A 20. század elején két időszakban (1925–1929 és 1949–1958) kezdődtek meg a nagyszabású helyreállítási munkálatok. Kiemelendő, hogy a festmények színeit és élességét helyreállították, de a templom freskóin az aranyfüsttel rajzolt kontúrok nagy része továbbra is nehezen kivehető.Rajković, Mila (1963). Sopoćani. Jugoslavija. pp. 5–6.

Galéria

Jegyzetek

Irodalom

Fordítás

Kategória:Szerbia világörökségi helyszínei Kategória:Szerbia vallási építményei