A román történetírásban román függetlenségi háború a neve az 1877–78-as orosz–török háború azon szakaszának, amelynek során az oroszok oldalán harcoló Románia elnyerte függetlenségét az Oszmán Birodalomtól.

Előzményei 1876-ban a Balkán-félsziget keresztény lakossága több ízben felkelt a török uralom ellen; ezeket azonban leverték. Oroszország, Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia memorandumot intéztek a Portához, amelyben fegyverszünetet és belső reformokat javasoltak, de a Porta ezt elutasította. 1876. július 8-án Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia informális megállapodást kötött, amely szerint Ausztria semleges marad egy esetleges orosz-török háborúban.

1876. december 23-án az Oszmán Birodalomban új alkotmányt hirdettek ki, amelyben a "hűbéres állam" fogalma helyett a "privilegizált tartományok" szerepelt, ez alatt Romániát, Szerbiát és Egyiptomot értették. A megfogalmazás nagy felháborodást váltott ki Romániában, és a román kormány 1877. január 3-án hivatalosan is tiltakozott ellene.

1877. április 16-án (Julián naptár szerint április 4-én) az Egyesült Román Fejedelemségek és az Orosz Birodalom szerződést írtak alá Bukarestben, amely szerint az orosz csapatok áthaladhatnak Románia területén, azzal a feltétellel, hogy Oroszország tiszteletben tartja Románia területi integritását. Ezt követően április 18-án megkezdődött a román csapatok mozgósítása is, és mintegy vontak össze az ország déli részén, védekezésül az oszmán erők esetleges támadása ellen. Április 24-én (Julián naptár szerint április 12-én) Oroszország hadat üzent az Oszmán Birodalomnak, azzal a deklarált céllal, hogy felszabadítsa a pravoszlávokat a török uralom alól, hadserege átkelt a Pruton, és elindult az Oszmán Birodalom felé.

1877. május 3-án az oszmán tüzérség bombázni kezdte a Duna-parti városokat (Brăila, Calafat, Oltenița és Călărași), erre válaszul a román tüzérség Vidint vette tűz alá. 1877. május 11. illetve 12-én (Julián naptár szerint április 29-30-án) a román képviselőház (58 mellette, 29 ellene szavazattal), illetve a szenátus kimondta, hogy az ország háborúban áll az Oszmán Birodalommal.

Függetlenségi nyilatkozat 1877. május 21-én (Julián naptár szerint május 9-én) a román képviselőház (79 mellette szavazattal, 2 tartózkodással), majd a szenátus elfogadta az ország Mihail Kogălniceanu által felolvasott függetlenségi nyilatkozatát. I. Károly másnap aláírta a nyilatkozatot, majd a következő napon a kormány megszüntette az Oszmán Birodalomnak fizetendő adót, és az ennek megfelelő összeget (, az éves költségvetés mintegy 1%-át) a hadügyminisztérium rendelkezésére bocsátotta.

Az európai nagyhatalmak általában kedvezőtlenül reagáltak a hírre, nyilatkozataik a tartózkodás és a függetlenség teljes ellenzése között mozogtak.

A háború lefolyása Hadba lépés

A hadjárat kezdetén Oroszország nem vette igénybe a balkáni országok, köztük Románia fegyveres segítségét. A Plevnánál tapasztalt kemény török ellenállás miatt azonban július 31-én Julián naptár szerint július 12-én) Nyikolaj orosz nagyherceg táviratban kért segítséget Romániától. I. Károly habozott teljesíteni a kérést, amelyet semmilyen szerződés nem támasztott alá, Ion Constantin Brătianu miniszterelnök viszont azon a véleményen volt, hogy minden segítséget meg kell adni az oroszoknak, mert különben a törökök átkelnek a Dunán, és Románia háborús színtérré válik. Ezért I. Károly csupán csapatösszevonásokat rendelt el a Duna mellett, a nagyhercegnek pedig azt válaszolta, hogy a nehézségek ellenére előkészített , hogy együttes erővel bevegyék Plevnát, de mintegy nyolc napra van szüksége, hogy Islaz és Corabia között felállítsa a hidat. A nagyherceg azt javasolta, hogy a hatékony együttműködés érdekében a román csapatok Turnu Măgurelenél keljenek át a Dunán; a román katonai vezetés azonban attól tartott, hogy az orosz hadsereg "elnyeli" a románt. I. Károly elutasította a javaslatot, és tárgyalásokat kezdett a nagyherceggel a parancsnokság tisztázása érdekében. A Sipka-szorosnál elszenvedett vereség következtében a nagyherceg elfogadta a corabiai átkelés tervét, egyedül a lovasságot kérte Turnunál átkelni, és azt is megígérte, hogy a román hadsereg megtarthatja különállását. Brătianu miniszterelnök, akit a fejedelem II. Sándor orosz cárhoz küldött tárgyalni, azt a választ hozta, hogy a cár, ugyan nem volt hajlandó új szerződést kötni, viszont azt ígérte, hogy Románia nem fog rosszul járni.

Augusztus 27-én I. Károly Szvistovnál átkelt a Dunán, és az orosz táborban találkozott Nyikolaj nagyherceggel. A nagyherceg a cár nevében felajánlotta Károlynak a teljes orosz és román sereg parancsnokságát a plevnai ostromnál, amit ő el is fogadott. Augusztus 31-én I. Károly parancsot adott, hogy a teljes román sereg keljen át a Dunán, annak ellenére, hogy ezt a lépést a román vezérkar majdnem minden tagja (Lahovary őrnagy kivételével) ellenezte.

Plevna ostroma

Szeptember 11-én a orosz és román csapatok támadást indítottak Plevna ellen; az oroszok és 316 ágyúval, a románok és 108 ágyúval. Ugyan a román csapatoknak sikerült bevenni a Grivica 1 erődöt, a támadó orosz-román csapatok mintegy 24%-os emberveszteséget szenvedtek el. Ezt követően az a döntés született, hogy nem indítanak újabb rohamot, hanem teljesen körülzárják az erődöt. Miközben Plevna körül szorosabbra vonták az ostromgyűrűt, november 21-én a román hadsereg bevette Rahova erődjét. December 9-én Oszmán pasa megpróbált kitörni, de nem járt sikerrel, és a következő napon feladta a várost.

Vidin ostroma A plevnai győzelem után az orosz csapatok a Balkán-hegységen át Konstantinápoly felé indultak, a román hadsereg Vidin felé. Az ostrom 1878. január 24-én kezdődött meg a Vidin körüli falvak (Tatargic, Rupcea, Rainovcea, Smârdan şi Inova) elfoglalásával, ahol a törököknek előretolt állásaik voltak. Ezt követően a Duna mindkét oldaláról bombázni kezdték Vidint. Miután Anglia nyomására Oroszország és az Oszmán Birodalom fegyverszünetet kötöttek, a román hadsereg február elején bevonult Vidinbe.

Költségei A háború összes költségét mintegy 100 millió lejre becsülik. Ebből 9,2 millió lejt a lakosság adományaiból fedeztek; a román állampolgárok mellett is hozzájárult a háború költségeihez.

Következményei A béketárgyalásokon Románia képviselője az ország háborús áldozatai ellenére nem vehetett részt. Az 1878. március 3-án Julián-naptár szerint február 19-én) megkötött San Stefanó-i békeszerződésben a Porta elismerte Románia függetlenségét, de az ország három dél-besszarábiai megyéje – az 1856-os párizsi békeszerződéssel megkapott Cahul, Bolgrad és Ismail – Oroszországhoz került, kárpótlásképpen megkapta Észak-Dobrudzsát és a Duna-deltát. A román közvélemény megdöbbenéssel vette tudomásul az ország megcsonkítását; a román kormány április 11-én tiltakozott a nélküle megkötött béke miatt.

Mivel a többi nagyhatalom nem fogadta el a béke nyomán előállt balkáni helyzetet, a feltételeket a berlini kongresszuson újratárgyalták. A kongresszuson Románia képviselői (Ion Constantin Brătianu és Mihail Kogălniceanu) mindössze egyszer szólalhattek fel. Az 1878. július 13-ám aláírt berlini szerződés helybenhagyta Románia függetlenségét azzal a feltétellel, hogy az alkotmány módosításával lehetővé teszi minden állampolgár egyenlőségét vallásra való tekintet nélkül. Dél-Besszarábia visszakerültt Oroszországhoz, cserébe Románia megkapta Észak-Dobrudzsát és a Duna-deltát. Románia elégedetlen volt a békefeltételekkel, egyrészt mert az oroszok a háború előtt aláírt szerződésben garantálták az ország területi épségét, másrészt mert a termékeny és románlakta Dél-Besszarábia elvesztéséért nem volt megfelelő kárpótlás a sivatagos, többségében bolgárok és törökök által lakott Észak-Dobrudzsát

A művészetekben bélyegkép|Nicolae Grigorescu: Smârdani támadás A 19. század végi román irodalomban számos költő dicsőítette a függetlenségi háborúban részt vevő román katonák hősiességét: Vasile Alecsandri, George Coșbuc, Alexandru Macedonski, Ioan Neniţescu, Aron Densuşianu, George Sion, George Baronzi. Vasile Alecsandri, aki 1860 óta vidéki birtokára vonult vissza, az Ostaşii noştri [A mi katonáink] című kötetet szentelte nekik; George Coșbuc, aki csak tizenegy éves volt a háború idején, verseit a Cântece de vitejie [Hősi dalok] címmel jelentette meg.

Carol Davila javaslatára és a miniszterelnök felkérésére négy festőművész kísérte el a frontra a katonákat: Szathmáry Pap Károly, Nicolae Grigorescu, Sava Henția és George Demetrescu Mirea. A legtöbb festményt Grigorescu készítette (mintegy kétezer vázlattal tért haza), de leghíresebb műve, az Atacul de la Smârdan [Smârdani támadás] nem saját élményein alapult, hiszen a támadás időpontjában már nem volt a helyszínen.

Jegyzetek

Források

Függetlenségi háború Függetlenségi háború Kategória:Az Oszmán Birodalom háborúi Kategória:Oroszország háborúi Kategória:1877 Kategória:1878