bélyegkép|253px|jobbra|Csornovil 1967-ben megjelent és szamizdatként terjesztett, Az ész bajjal jár című írásának címlapja Vjacseszlav Makszimovics Csornovil (ukránul: В’ячеслав Максимович Чорновіл; Jerki, 1937. december 24. – Ivankiv, 1999. március 25.) ukrán politikus, publicista és emberi jogi aktivista, a szovjet korszak egyik legismertebb ukrán másként goldolkódója, valamint a független Ukrajna demokratikus átalakulásának meghatározó alakja.
Az 1960-as évektől kezdve a szovjet rendszer következetes bírálójaként vált ismertté, aki nyíltan fellépett az ukrán értelmiség elleni politikai perek és elnyomás ellen. Tevékenysége miatt többször letartóztatták, és összesen mintegy másfél évtizedet töltött börtönben, munkatáborban és száműzetésben, ami személyét az ukrán ellenállás egyik szimbólumává emelte.
A peresztrojka idején a politikai életbe visszatérve az Ukrán Népi Mozgalom (Ruh) egyik alapítójaként kulcsszerepet játszott az ukrán nemzeti mozgalom megszervezésében és Ukrajna függetlenségének kivívásában. Az 1991-es elnökválasztáson a második helyen végzett, és az 1990-es években a demokratikus mozgalom egyik vezető politikusa maradt.
Életműve a szovjet rendszerrel szembeni ellenállás, a nemzeti önrendelkezés és a demokratikus államépítés összekapcsolásának egyik legjelentősebb példája a 20. századi Kelet-Európában.
Életrajza
Fiatalkora és tanulmányai 1937. december 24-én született a Cserkaszi területen fekvő Jerki faluban, paraszti–értelmiségi családban. Apja, Makszim Joszipovics Csornovil falusi tanító volt, aki a helyi közösség megbecsült tagjának számított, ami jelentős hatással volt Csornovil szellemi fejlődésére és nemzeti identitására. Anyja, Kilina Haritonovna Terescsenko az ismert iparos, cukorgyáros és mecénás Terescsenko család egyik ágához tartozott. A családi háttér meghatározta későbbi érdeklődését az ukrán kultúra és történelem iránt.
Középiskolai tanulmányait 1955-ben végezte el a vilhoveci középiskolában, majd felvették a Tarasz Sevcsenko Kijevi Nemzeti Egyetem újságíró szakára, ahol az 1950-es évek végén szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt került kapcsolatba az ukrán kulturális megújulást képviselő fiatal értelmiségiekkel, az úgynevezett „hatvanasok” (шістдесятники) nemzedékével.
Diplomája megszerzése után több különböző területen dolgozott. Kezdetben a kijevi televíziónál (Ukrajna Állami Televíziója) szerkesztőként tevékenykedett. Később újságíróként és irodalmi szerkesztőként különböző lapoknál és kiadóknál vállalt munkát, majd rövid ideig a Komszomolhoz köthető ifjúsági sajtóban is dolgozott.
A hatvanas évek elején egy ideig a Lviv környéki sajtóban és kulturális intézményekben is dolgozott, ahol egyre aktívabban vett részt az ukrán kulturális életben.
Pályakezdését már ekkor konfliktusok kísérték, kritikus szemlélete és a hivatalos ideológiától való eltérése miatt több állásából is eltávolították. 1965 után, amikor nyíltan tiltakozott az ukrán értelmiség elleni fellépések ellen, gyakorlatilag kiszorult a hivatalos médiából, és ezzel kezdetét vette disszidens pályája.
Ellenzéki tevékenysége és üldöztetése Az 1960-as évektől a szovjet rendszerrel szemben kritikus ukrán értelmiségiek köréhez tartozott. Tevékenysége elsősorban az ukrán kulturális és politikai elnyomás bírálatára, valamint az emberi jogok védelmére irányult.
1965-ben nyilvánosan tiltakozott az ukrán értelmiségiek elleni letartóztatási hullám ellen (egy kijevi filmvetítésen történt demonstratív felszólalása során), ami miatt hamarosan eltávolították állásából és a hatóságok megfigyelése alá került.
Első nagy hatású írása, Az ész bajjal jár (Liho z rozumu) című művel 1967-ben szamizdatként jelent meg és terjedt. Ebben Csornovil a szovjet politikai perek mechanizmusát és az ukrán értelmiség elleni fellépéseket dokumentálta. Az írás terjesztése és általában ellenzéki tevékenysége miatt még ugyanabban az évben letartóztatták. Az 1967. november 15-n a Lvivben tartott zárt tárgyaláson „szovjetellenes agitáció és propaganda” vádjával először ítélték el. Büntetését munkatáborban töltötte. Szabadulása után sem hagyott fel tevékenységével: dokumentálta a politikai pereket, és szamizdat formában terjesztette írásait. Csornovil írásai az 1960-as évek végén Nyugatra kerülve angol fordításban is megjelentek, többek között The Chornovil Papers címmel.
1972-ben ismét letartóztatták, és hosszabb szabadságvesztésre ítélték. Büntetését részben a szovjet büntetőtábor-rendszerben, részben száműzetésben töltötte. Fogva tartásának főbb helyszínei közé tartoztak a mordvinföldi politikai fogolytáborok, valamint később Jakutföldi töltötte száműzetését.
Az 1970–1980-as években az ukrán másként gondolkodó mozgalom egyik legismertebb alakjává vált. Kapcsolatban állt az emberi jogi kezdeményezésekkel, és tevékenysége összefonódott a Ukrán Helsinki Csoport munkájával, bár nem minden esetben volt formális tagja annak.
Összesen mintegy 15 évet töltött börtönben, munkatáborban és száműzetésben. Hosszú fogva tartása és következetes ellenzéki magatartása miatt a szovjet rendszerrel szembeni ukrán ellenállás egyik legismertebb alakjává vált.
A peresztrojka és Ukrajna függetlenné válása Csornovil az 1980-as évek végén, a Mihail Gorbacsov nevéhez köthető peresztrojka és glasznoszty időszakában szabadult, majd fokozatosan visszatérhetett a közéletbe. A politikai enyhülés lehetővé tette, hogy a korábban üldözött ellenzéki értelmiségiek nyíltan is szervezkedjenek.
Csornovil rövid idő alatt az ukrán nemzeti-demokratikus mozgalom egyik legismertebb és legtekintélyesebb vezetőjévé vált. 1989-ben részt vett az Ukrán Népi Mozgalom (röviden: Ruh) megalapításában, amely kezdetben a szovjet rendszeren belüli reformokat, majd egyre határozottabban Ukrajna politikai önállóságát és később teljes függetlenségét követelte.
A Ruh gyorsan tömegmozgalommá vált, és kulcsszerepet játszott a nemzeti identitás megerősítésében, valamint a társadalom politikai mobilizálásában. Csornovil a mozgalom egyik meghatározó arca és szervezője volt, aki különösen Nyugat-Ukrajnában rendelkezett jelentős támogatottsággal.
1990-ben az Ukrán SZSZK Legfelsőbb Tanácsának képviselőjévé választották. Ebben a minőségében aktívan részt vett az Ukrán SZSZK állami szuverenitásáról szóló nyilatkozat (1990. július 16.) politikai előkészítésében, amely a függetlenség egyik fontos előfutára volt.
A Szovjetunió felbomlásának időszakában Csornovil a következetesebb függetlenségpárti irányzat egyik vezetőjeként lépett fel. Az 1991. augusztusi moszkvai puccskísérletet követően támogatói körével együtt aktívan szorgalmazta Ukrajna teljes függetlenségének kikiáltását. Az 1991. augusztus 24-én elfogadott függetlenségi nyilatkozat és az azt megerősítő decemberi népszavazás során a Ruh és Csornovil szerepe meghatározó volt a társadalmi támogatás megszervezésében.
Ezzel az időszakkal Csornovil politikai pályájának új szakasza kezdődött, az ellenzéki értelmiségi szerepből a független Ukrajna egyik vezető politikusává vált.
Elnökjelöltsége és szerepe az 1990-es években Csornovil a függetlenné váló Ukrajna egyik legismertebb ellenzéki politikusaként indult az 1991. december 1-jén tartott elnökválasztáson. A szavazatok mintegy 23–24%-át szerezte meg, és a második helyen végzett Leonyid Kravcsuk mögött (aki közel 62%-kal nyert).
Csornovil a választáson a nemzeti-demokratikus ellenzék jelöltjeként indult, és programjában a szovjet örökséggel való határozott szakítást, a gyors politikai és gazdasági reformokat, valamint Ukrajna egyértelmű európai orientációját képviselte. Elnökjelöltként támogatottsága különösen Nyugat-Ukrajnában volt erős, ahol három régióban (Lvivi terület, Ivano-frankivszki terület, Ternopili terület) többséget is szerzett.
A választási vereség ellenére az 1990-es években az Ukrán Népi Mozgalom vezetőjeként az egyik legjelentősebb ellenzéki politikai erő élén állt. 1990-ben a az Ukrán Legfelsőbb Tanács képviselőjévé választották, majd 1994-ben és 1998-ban ismét mandátumot szerzett, és a függetlenné váló Ukrajna egyik legjelentősebb ellenzéki politikusává vált. A parlamentben a nemzeti-demokratikus erők egyik vezető alakjaként tevékenykedett, és aktívan részt vett az állami szuverenitás és a függetlenség megerősítését célzó jogalkotási folyamatokban.
1990 és 1992 között a Lvivi Területi Tanács képviselője, majd elnöke volt, amely tisztségében a helyi hatalom demokratikus átalakításában és a regionális politikai struktúrák kiépítésében is meghatározó szerepet játszott.
Az Ukrán Népi Mozgalom a korszak egyik legfontosabb politikai erejévé vált. A mozgalom a rendszerváltás időszakában tömegbázissal rendelkező, országos hatású szervezet volt, amely jelentős szerepet játszott a politikai mobilizációban és a függetlenségi törekvések társadalmi támogatásának megszervezésében. A parlamentben a Ruh a legjelentősebb ellenzéki blokkot alkotta, és meghatározó befolyással bírt a nemzeti-demokratikus politikai irányvonal képviseletében.
A kilencvenes évek első felében Csornovil parlamenti munkájában a demokratikus intézményrendszer kiépítésére, a jogállamiság megerősítésére és az állami szuverenitás védelmére helyezte a hangsúlyt, emellett a fő törekvései közé tartozott a a piacgazdasági reformok felgyorsítása, valamint Ukrajna európai és euroatlanti integrációja. Bár a végrehajtó hatalom felett nem rendelkezett közvetlen befolyással, politikai szerepe és a Ruh társadalmi támogatottsága révén a korszak egyik legmeghatározóbb ellenzéki politikusának számított.
Az 1990-es évek közepére azonban a Ruh belső feszültségei kiéleződtek. 1999-ben a mozgalom kettészakadt, amikor a párton belüli ellentétek nyílt konfliktussá váltak, a szervezet egyik része Csornovil vezetése alatt maradt, míg egy másik csoport külön politikai formációt hozott létre. Ez a megosztottság jelentősen gyengítette a nemzeti-demokratikus tábor politikai súlyát.
Csornovil az 1990-es évek végén ismét az elnökválasztásra készült, és a demokratikus ellenzék egyik lehetséges közös jelöltjeként tartották számon. 1999 márciusában bekövetkezett halála azonban megszakította politikai pályáját, és jelentősen átrendezte az ellenzéki erőviszonyokat.
Ennek ellenére a korszak egyik legkövetkezetesebb demokratikus politikusának számított, aki a függetlenség kivívása után is az állam demokratikus átalakítását és a nyugati integrációt tekintette fő politikai céljának.
Halála Vjacseszlav Csornovil 1999. március 25-én halt meg közúti balesetben a Boriszpil közelében fekvő Ivankiv falunál, a Kijevet kelet felé elhagyó, Harkiv irányába vezető főútvonalon.
Az általa használt személygépkocsi nagy sebességgel egy az úttesten álló, kivilágítatlan Kamaz teherautónak ütközött. A baleset következtében a jármű súlyosan roncsolódott, Csornovil a helyszínen életét vesztette, sofőrje pedig később a kórházban hunyt el.
Halála különös politikai jelentőséget kapott, mivel a közelgő 1999-es ukrajnai elnökválasztás egyik esélyes ellenzéki jelöltjének tartották. A hivatalos vizsgálat a történteket közlekedési balesetként zárta le, ugyanakkor már a kezdetektől kétségek merültek fel a körülményekkel kapcsolatban. Több politikai szereplő és hozzátartozó szerint nem zárható ki a szándékosság lehetősége, különösen a jármű úton való elhelyezkedése és kivilágítatlansága miatt.
Az ügyben az évek során többször is indult újabb vizsgálat, illetve felmerült a bűncselekmény gyanúja is, azonban ezek nem vezettek egyértelmű, minden kétséget kizáró következtetéshez. Halála így a mai napig részben tisztázatlan körülmények között történt eseményként szerepel az ukrán közéletben.
Politikai nézetei bélyegkép|253px|jobbra|Csornovil a bányászsztrájk idején Makijivkában Csornovil politikai gondolkodása a szovjet rendszerrel szembeni ellenzéki tapasztalataiból, valamint a független ukrán állam kiépítésének gyakorlati kihívásaiból formálódott. Nézetei több, egymással összefüggő kérdéskör köré rendeződtek, különösen az államszerkezet, a nemzeti szuverenitás, valamint a külpolitikai orientáció területén.