Skelani () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén. A közösséghez Skelani, Vodice, Bujakovići, Bujakovića rjeka, Dočekovine, Lazići, Mostajinići, Dobrak, Malagići, Mali dobrak, Gaj, Bare, Cvijići, Dumnići, Krstaci, Stublovi, Studenac, Zgunja, Živkovići, Kalimanići, Gradina, Drvnik, Rešagići, Liješće, Tihići, Peći, Bukovik, Gornje Peći, Žabokvica, Dvizovići, Glumci, Kušići, Ljutovo, Malta, Popovići, Rosulje és Savići települések tartoznak.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 57, közúton 94 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 24, közúton 40 km-re délkeletre, a Drina völgyében, a folyó bal partján, 230-700 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Uzice 528-1-1 A település szétszórt házcsoportokból álló település, amely a Drina irányában, délre lejtő területen fekszik, és amelyet erdős domboldalak és jellegzetes karsztképződmények jellemeznek. A növényzet elsősorban vegyes erdőkből áll, amelyeket a bükk, a tölgy és a fenyő ural, amelyek jellemzőek a kelet-boszniai hegyi ökoszisztémákra. A táj jellege korlátozott lehetőséget kínál a mezőgazdaságra, a hegyvidéki jelleg elsősorban az erdőgazdálkodásra alkalmas.
A települést a Kragljivoda-Skelani regionális út köti össze Srebrenica várossal. A szomszédos szerbiai Bajina Baštától mintegy 3 kilométerre található, mellyel a Bosznia-Hercegovinát Szerbiával összekötő híd köti össze.
Éghajlata A térség párás kontinentális éghajlattal rendelkezik, hideg telek és meleg nyarak jellemzik, az átlaghőmérséklet januárban körülbelül 4°C, augusztusban pedig eléri a 25°C-ot. Télen gyakran havazik, a hőmérséklet pedig fagypont alá süllyed, míg nyáron mérsékelt az időjárás, extrém hőség nélkül. A Srebrenica régióban az éves csapadékmennyiség átlagosan körülbelül 1077 mm, amely viszonylag egyenletesen oszlik el, de késő tavasszal és ősszel több eső esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb160605Bosnyák950217Horvát00Jugoszláv71Egyéb62Összesen1123825
Története Az ókorban A térség első ismert lakói a kelták voltak. Korának jeles epigráfusa, Alföldy Géza Északkelet-Dalmácia és a Középső-Drinamente környéke őslakos lakosságának kulturális és etnikai hovatartozását a római hódítás idején, az i. sz. 1. század elején, főként személynevek bizonyítékaira támaszkodva a történelmi scordiscusokkal kötötte össze, egy hatalmas kelta csoporttal, akiknek a rómaiakkal való konfliktusa uralta a közép-balkáni eseményeket az i. e. 2. század közepétől az i. sz. 1. század elejéig.G. Alföldy, ‘Des territoires occupés par les Scordisques’, ActaAntiqua Academiae Scientarum Hungaricae 12 (1964), 107-127, and in Gesellschaft und Romanisation inder römischen Provinz Dalmatien (Budapest 1965), 54-56 A hódítás után ez a népcsoport alkotta a dindarik városait (idősebb Plinius Dalmáciában sorolja fel őket), amelyre egy Skelanira utaló töredékes felirat utal.Pliny Nat. Hist. III 142; L’Année Epigraphique 1910, 216 cf. A. and J. S ˇAS ˇEL, Inscriptiones Latinae quae in Iugoslavia inter annos MCMII et MCMXL repertae et editae sunt (Situla 25, Ljubljana 1986) p. 83 no. 1544: [D(is) m(anibus)] P. A[...] princ[eps? civitatis] Dinda[riorum ...].
A Drina völgyében a római korban is élénk emberi tevékenység folyt, mely a közeli ezüstbányák római kiaknázására vezethető vissza. A Drina partján fekvő Skelani az egyik legősibb hely, mely az ókori Drinamente központi települése volt. Itt a régészek, egy meglehetősen kiterjedt területen számos római objektumot tártak fel, melyek a második és a harmadik századból származnak. Római bazilika, templomok, téglagyárak, épületek és a római kultúra különböző műemlékei találhatók itt. Vladimir Đurić, Bajina Bašta-i történelemprofesszor az 1960-as években fedezte fel a római mozaikokat Skelani térségében. 2008-ban egy római település maradványait tárták fel, amelyről megállapították, hogy az 1. és 4. század között a régió központja volt.
A Drina folyó egyik fő átkelőhelyénél fekvő Skelani római municipium a „beneficiarii consularis” állomáshelye volt. A beneficiarii consularisok a tartományi helytartó (consularis rangú legátus) közvetlen beosztottjai voltak. A kormányzó mellett szolgáltak, mint futárok, rendfenntartók, vagy a tartományi adminisztrációban az útvonalakért felelős vagy egyéb operatív feladatokat ellátó személyek. Skelani már Antoninus Pius római császár uralkodásának vége előtt létezett, és Rogatica római városához hasonlóan eredetileg a Flaviusok alapítása lehetett. A város területe az illír dindari törzs területét foglalta magában, amely a Drina középső szakaszán túl, Skelani körül, a Drinától keletre terjedt ki, beleértve Ljuboviját, Bajina Bastát, Užicét és Požegát. Lehetséges, hogy Malvesatiumnak is nevezték.
A hely jelentőségét tükrözi az a tény, hogy az ókorban itt haladt át a Drina-völgyi út, mely összekötötte Sirmiumot a Drina menti ólom- és ezüstbányákkal. Egy összekötő út a Saska-folyó völgyén keresztül kötötte össze a Domavia bányászati központtal. Az út délen folytatódott, Skelanitól Višegrad, majd Salona, az Adriai-tenger felé. Ebből világosan látszik, miért tarotoztt a Drina menti régió az ókor legnépesebbjei közé.
A középkorban A római uralom után a terület a népvándorlás korában több nép fennhatósága alá került. A kora középkorban szláv törzsek telepedtek meg a vidéken. A középkorban a Podrinje régió, beleértve a Skelani környéki területeket is, a Boszniai Királyságon belüli Sói bánság részét képezte, a környező települések pedig olyan feudális plébániákba integrálódtak, mint Osat és Trebotić. A régió stratégiai elhelyezkedése a Drina folyó kereskedelmi útvonalai mentén szétszórt vidéki falvak kialakulását eredményezte, amelyek Srebrenica ezüstbányáinak gazdagságára támaszkodtak. Régészeti nyomok, köztük a szomszédos területeken található a stećak sírkövek és a korai templomalapok a boszniai egyházhoz tartozó keresztény közösségekre utalnak. A terület már a középkorban, sőt valószínűleg még korábban is lakott volt. Ostrovaš településen tíz stećak található.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A terület az oszmán defterek szerint a Zvorniki szandzsák és a Šubini náhije igazgatása alá esett. Az oszmán uralom alatt a Podrinje településszerkezete a muszlim többségű falvak felé tolódott el, Skelani pedig egy kis vidéki közösséggé vált. Skelani is a mezőgazdaságra és erdőgazdálkodásra összpontosító falvak közé tartozott.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az osztrák-magyar uralom közigazgatási reformokat vezetett be, amelyek hatással voltak Skelani mezőgazdaságára, beleértve a földújraelosztást az 1911-es agrárreform-törvény révén, amelynek célja a nagybirtokok felosztása és a modern mezőgazdasági technikák előmozdítása volt, ami szerény népességnövekedéshez és jobb terméshozamokhoz vezetett Podrinje vidéki területein. Ezek a változások, az olyan infrastruktúrákkal párosulva, mint a vasút, megkönnyítették a telepesek és munkások enyhe beáramlását, a falut a 20. század elejére a tartományi gazdaságokba való nagyobb integráció felé terelve.
A 20. században A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A két világháború között a régió gazdasága, beleértve a Kalinamićihez hasonló vidéki területeket is, túlnyomórészt a mezőgazdaságon alapult, amely az önellátó gazdálkodásra összpontosított, a szerb irányítású közigazgatás jelentős befolyással bírt a helyi kormányzás és a földpolitika alakításában. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. Skelaniban és a környező falvakban a szerb lakosok fenyegetésekkel szembesültek, ami arra késztette őket, hogy meneküljenek, hogy elkerüljék a mészárlást. A visszatérő menekülteket az usztasa egységek gyakran elfogták és megölték 1941 és 1943 között, amint azt a regionális túlélői beszámolók is dokumentálják. 1942 elejére a Srebrenicai járásban jelentős szerb kitelepítés történt, a túlélők a hegyekben rejtőztek. A háború utáni perek és az egyházi anyakönyvek alátámasztják az usztasa által elkövetett erőszakot a járásban, bár Skelani pontos adatai nem ismertek. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A délszláv háborúk előtt Skelani közigazgatásilag és kulturálisan nagyon szoros kapcsolatban állt a szerbiai Bajina Basta önkormányzatával. A Skelanihoz legközelebbi kórház Bajina Bastában volt, és sok skelani gyermek ott született és járt iskolába. Bajina Basta a Skelani lakosainak foglalkoztatási és bevásárlóközpontja volt. A telefonkapcsolat és az áramszolgáltatás Bajina Bastán keresztül történt. 1992-ben Skelani faluban körülbelül 400 háztartás és körülbelül 1200 lakos volt, túlnyomórészt muszlimok. Alapvetően mezőgazdasági közösség volt, némi állattenyésztéssel. A szerbek és a muszlimok közötti kapcsolatokat jónak írták le, de 1989 vége után feszültségek kezdtek fokozódni. Létrejöttek az SDA és az SDS politikai pártok helyi alapszervezetei.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.