Göbölyös N. László, született Göbölyös László (Budapest, 1956. augusztus 1.–) magyar újságíró, rocktörténész, műfordító, egyetemi oktató. Széleskörű munkássága elsősorban a 20. századi ellenkultúra, a rockzene története és a modernkori politikai események (zömmel 1968) köré csoportosul. Szépírói tevékenységében fontos szerep jut az angolszász rock-költészet magyar nyelvre való átültetése. Élete
Családja Édesapja Göbölyös Gábor (1933–2022) diplomata, aki részt vett az 1975-ös Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet előkészítésében, majd az 1980-as évektől Magyarország európai integrációjának volt egyik "szürke eminenciása".
Édesanyja Németh Mária Valéria (1931–2022) szakfordító. Franciaországban született, élete végéig anyanyelvi szinten beszélt franciául.
Tanulmányai 1962–66: budapesti Baranyai úti általános iskola. 1966–70: Lycée Chateaubriand, Róma (édesapja külszolgálata idején). 1971-ben magántanuló, 8. osztályos vizsga a Baranyai úti iskolában. 1971–75: hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium.
1975–76-ban előfelvételisként 11 hónapig Hódmezővásárhelyen teljesített sorkatonai szolgálatot.
1976–81: ELTE Bölcsészkar, történelem-francia nyelv és irodalom szak. Szakdolgozati témája: a nyugati baloldali pártok politikája az 1970-es években.
Évfolyamtársa volt többek között Kukorelly Endre, Bán Zsófia, Turczi István, Rainer-Micsinyei János, Bächer Iván.
Rómát második, Hódmezővásárhelyt harmadik szülővárosának tekinti. Több mint 50 esztendeje Óbudán él.
Pályafutása 12 éves kora óta készült az újságírói-írói pályára. Négyéves kora óta tud írni-olvasni, franciául, olaszul és angolul beszél. Gyerekkora óta érdeklik a nyelvek; édesapja hat, édesanyja négy nyelven beszélt.
Első műfordításait gimnazista korában készítette, Jacques Prévert verseiből.https://gobolyosnlaszlo.hu/idegen-koltok/jacques-prevert/ Később a rock-költészet felé fordult, majd egy 1993-as londoni koncert után talált rá Leonard Cohen életművére.
Az MTI-nél dolgozott egy Göbölyös László nevű fotós, így megkülönböztetésül választotta a Göbölyös N. László nevet (utalással édesanyjára).
Újságíró-gyakornokként 1975-ben kezdett az MTI Külpolitikai Főszerkesztőségén, tanítómesterei: Kis Csaba, Heltai András, Polgár Dénes, Aczél Endre. 1981 és 1990 között, ill. 2000-től 2009-ig hírszerkesztő. közben 1986-tól, miután interjút készített a Budapesten fellépő Jack Bruce-szal, rendszeresen jelentek meg kulturális témájú írásai és interjúi a Magyar Ifjúságban (itt 1987–1990 között Szőnyei Tamás levéltári kutató, könnyűzene-történész volt a rovatvezetője). 1987-től önálló rovata lett a Világ Ifjúsága havilapban.
Az 1980-as évektől rendszeresen tartott rock-történeti előadásokat iskolákban, könyvtárakban, klubokban (így a Rottenbiller utcai zenei gyűjteményben,https://beatkorszak.blog.hu/2018/02/16/led_zeppelintol_a_trabantig_a_rottenbiller_utcai_popularis_zenei_gyujtemenyhttps://breathof.music.blog/2018/10/08/led-zeppelintol-a-trabantig-a-rottenbiller-utcai-popularis-zenei-gyujtemeny/ a Sziget Klub keretében, melyet egy drogrehabilitációs program keretében Kály-Kullay Károlyhttps://beatkorszak.blog.hu/2023/10/03/kaly-kullai_karoly-interjuhttps://beatkorszak.hu/kaly-kullai-karoly-eletutinterju hozott létre).
Közreműködött a klasszikus rock-zenéről szóló tv-műsorokban, valamint Göczey Zsuzsa Lemezbörze helyett c. műsorában (Bartók Rádió).
A rendszerváltás körüli években a Polip rockmagazinnál Rónai Egonnal dolgozott együtt, ill. ekkoriban szinte valamennyi pop-rock lapba írt (pályafutása során közel 50 periodikában jelentek meg írásai).
1990 és 1998 között a Kurír napilap munkatársa, elsősorban kulturális és sporttémákban. Itt többek közt Szilágyi János, Kardos G. György, Szegő András, László Ágnes, Szále László társaságában dolgozott. A lap hatalmi szóval való megszüntetése után 10 hónapot töltött a Blikknél (1998–99). A Kurírnál ismerkedett meg a nemzetközi hírnévre szert tett Hegedűs Ákossal (morpho), akivel számos sajtómunka mellett két közös könyvet is alkottak (Sziget-nemzedék, Arcmemóriák).
1993-ban forgatókönyvírója volt a Valaki mondja meg... c. rocktörténeti dokumentumfilmnek (4 rész).https://port.hu/adatlap/film/tv/valaki-mondja-meg-valaki-mondja-meg/movie-81957
2008-ban Szalay Zoltán fotóművésszel közös kiállítást rendezett az 1968-as eseményekről az MTI-vel közösen a Politikatörténeti Intézetbenhttps://polhist.hu/1968ev/rendezvenyek.php '68-as éveink címmel.Dutschke, King, John és Yoko, Mao – 1968 képekben (Kultúrpart)Programajánló: Fotókiállítás '68-ról (National Geographic)
2009–2017 között jobbára szabadúszó, többek közt a 168 Óra munkatársa. 2011-ben egyik alapítója volt a BBC History magyar kiadásának. 2014-ben fél évig a Népszavánál dolgozott, kulturális és sporttémákban.
2017–2023 között a szeretlekmagyarorszag.hu munkatársa, ezt követően felhagyott az újságírással.
2006-tól 2018-ig tanított a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (később Metropolitan Egyetem), egyebek között hírszerkesztést, médiaműfaj-elméletet, ill. kurzust tartott a média filmes ábrázolásáról. 2011–2014 között három éven át jelentek meg tanulmányai a főiskola évkönyveiben (Annales).https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/2749793
Munkássága Rock-szakíróként nem csupán az előadók zenéje, alkotásai, de a konkrét történelmi-társadalmi közeg is érdekli, amelyben működtek.
Mintegy 30 kötet köthető a nevéhez. Legfontosabbnak a Jim Morrison-életrajzot, az 1968-as mozgalmakról írott két kötetet, a 2003-as slágerek és történelem tematikájú művét, valamint a médiasztárrá vált gyilkosokról szóló két könyvét tartja.
Pályafutása során több mint ezer interjút készített, főleg zenészekkel, színészekkel, írókkal, történészekkel, filmesekkel. A fontosabbak: Jancsó Miklós, Szabó István, Temesi Ferenc, Nemeskürty István, Allen Ginsberg, Wim Wenders, Daniel Olbrychski, Agnes Varda, a teljes Omega és Genesis, Roger Daltrey, Jan Garbarek, John McLaughlin, John Cleese, Borisz Szpasszkij.
Munkássága nyomán többen választották a rock-történet rögös pályáját, így Majnik László és Bálint Csaba, a Rockmúzeum alapítója.
Magánélete Kétszer nősült, első felesége Vágner Mária, a Kossuth Rádió munkatársa (Magyarországról jövök, A hely műsorok szerkesztő-riportere). Két fia született, Gábor (1983) és András (1985), mindketten sportújságírók.
Második felesége Benke Rita természetgyógyász, képzőművész.https://benkerita.hu/
Hobbi Gyermekkora óta nagy zenerajongó, egy időben muzsikusnak készült. Első (iskolai) zenekarában a dobos iskolatársa, Horn Gábor, a későbbi liberális politikus volt. A gimnáziumot végigzenélte: énekesként, szájharmonikásként, időnként basszusgitárosként (Dipol rockzenekar, 1972–75).
A '90-es években néhány barátjával nosztalgia-zenekarban játszott.
Nagy szenvedélye az utazás, az olvasás és a sakk.
Művei Genesis. A teremtéstől a top-listákig; IRI, Bp., 1987 Jimi Hendrix, 1942–1970; Laude, Bp., 1988 (Rocktörténeti kiskönyvtár)https://moly.hu/konyvek/gobolyos-n-laszlo-jimi-hendrix Led Zeppelin; Laude, Bp., 1989 (Rocktörténeti kiskönyvtár) A progresszív rock mai sztárjai; Laude, Bp., 1989 (Rocktörténeti kiskönyvtár) Jim Morrison. Az ajtókon innen és túl; Katalizátor Iroda, Bp., 1991 Bíbor ködben. Mozaikok Jimi Hendrix életéből; versford. Göbölyös N. László; Katalizátor Iroda, Bp., 1992 Hétfájdalmú blues. Megkésett requiem Janis Joplinért; Bihari Balázs, Bp., 1992 Jim Morrison. Az ajtókon innen és túl; Morrison-szövegek, versford. Göbölyös N. László et al.; Katalizátor Iroda, Bp., 1992 Dalnok a balkonon. A Jethro Tull története; Karel & Lezli, Bp., 1995 Parttalan rakparty; I. Kerületi Művelődési Ház, Bp., 1998 Hatvannyolc! Mozaikok egy igazi forradalomról; Lezli & Karel, Bp., 1998 Fuvolalovag. Török Ádám sztori; Wanted, Bp., 1998https://moly.hu/konyvek/gobolyos-n-laszlo-fuvolalovag Göbölyös N. László–Hegedűs Ákos: Sziget-nemzedék, 1993–1998; magánkiad., Bp., 2000https://moly.hu/konyvek/gobolyos-n-laszlo-hegedus-akos-sziget-nemzedek-island-generation-1993-1998 Az ajtókon innen és túl. Jim Morrison; Morrison-szövegek, versford. Göbölyös N. László et al.; 5. átdolg. kiad.; Cartaphilus, Bp., 2001 A 60-as évek 45-ös fordulaton. Slágerek és történelem; Szabad Föld, Bp., 2003 Hatvannyolc, akkor és azóta. (H)ősök, utódok, szellemek; Pallas Könyvek, Bp., 2007https://rockdiszkont.hu/konyv/gobolyos-n-laszlo-hatvannyolc-akkor-es-azota-(h)osok-utodok-szellemek-konyv Lemezlényeg portalanul. Szubjektív LP-történet, 1965–1975; Pallas Könyvek, Bp., 2008https://moly.hu/konyvek/gobolyos-n-laszlo-lemezlenyeg-portalanul Gyilkosok ideje. Sötét médiasztárok 125 éve; Underground, Hédervár, 2013 Göbölyös N. László–Haas Márta: Golyók és húsgolyók. Maffiatörténetek és receptek; Mobil, Bp., 2015 Djabe. 20 év szabad hangjai; Gramy-H Reklámügynökség Kft., Bp., 2016 Véres hírek, vérszennyes hírnevek. Egy évszázad merénylői, terroristái, ámokfutói; UGK, Hédervár, 2021
Szépirodalom, esszé A Sárkánygyík igézetében. Kollázs-oratórium Jim Morrison szavaiból (színdarab); szerk. Bihari Balázs, Márkus János, Zsolnai Rita; Bihari Balázs, Bp., 1991 Fejezetek az őrültek könyvéből; Karel & Lezli, Bp., 1994 A futball; Útmutató, Bp., 1995 (Változó világ) Zoso; Lezli & Karel, Budakeszi, 1996 [a Led Zeppelin ihlette kollázsregény]https://www.antikvarium.hu/konyv/gobolyos-n-laszlo-zoso-396936-0 Bolondalok; magánkiad., Bp., 1997 Rovott jelen és... Versfirkák, falkaparások, kirakósjáték-töredékek, kép- és hangihletek, valamint egyéb szépséges, meggondolatlan bűntettek, II. rész; szerzői, Bp., 1998 Benke Rita–Göbölyös N. László: Köztedállapotok. Ikerversek; ill. Benke Rita rajz; s.n., s.l., 2003 Arcmemóriák. Morpho; fotó Hegedűs Ákos, szöveg Göbölyös N. László; Kultmédia, Bp., 2014https://vimeo.com/203469778 Hírértékek könyve; Underground, Hédervár, 2018"Nemhivatalos, ám engedélyezett szakmai önéletrajzom, ami újságírói pályám történetét dolgozza fel, számos olyan sztorival, amelyből az utánam következők is tanulhatnak."
Fordítások Vadpartok. Rock-poézis Göbölyös N. László válogatásában és magyarításában; Revelation, Bp., 1994https://moly.hu/konyvek/gobolyos-n-laszlo-szerk-vadpartok Brian J. Robb: Brad Pitt; ford. Göbölyös N. László; JLX, Bp., 1997 (Hírességek, világsztárok) Ralph Hulett–Jerry Prochnicky: Whole Lotta Led. Repülés a Led Zeppelinnel; ford. Göbölyös N. László; Cartaphilus, Bp., 2006 Ezer csóknak mélyén. Leonard Cohen versei és dalai magyarul; vál., ford. Göbölyös N. László; magánkiadás, Bp, 2014
Művei az interneten
Frank Zappa (A progresszív rock mai sztárjai könyv fejezete, 1989) Göbölyös N. László Rómája (2017) Menthetetlenek vagyunk – Harpagon a 21. században (Haumann Péter-interjú, 2017) Szász János: A bűn nem tintafolt, ami felszárad (A hentes, a kurva és a félszemű c. filmről, 2017) Bánsági Ildikó utazásai az éjszakán innen és túl (2017) Cseresnyés-emlékezet – Egy tehetségmentő kollégium története (a hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégiumról,https://www.cseresnyes.hu/ 2017) Semmi sincs úgy, ahogy van – Harkányi Endre: Nem lehet a művészetbe ennyire belevinni az aktuálpolitikát (2017) Tripla szaltó védőháló nélkül – Sándor Pál: Hitet próbálok adni ebben a nem túl hites világban (2018) Nem lehet a múltat áttenni a jelenbe – beszélgetés Ormos Mária történésszel (2018) „Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer én leszek Vicuska” – beszélgetés Venczel Verával (2019) A falak ledőltek… (PECSA-kiállítás a Zuglói Civil Házban,https://www.zugloicivilhaz.hu/ 2019) „Jó dolog nyomot hagyni egy másik emberben” – beszélgetés Keleti Éva fotográfussal (2020) „Az az érzésem, mintha az egész világ megőrült volna” – Születésnapi beszélgetés Kern Andrással (2023) „Minden éjjel megváltottuk a világot” – egy tisztességben megőszült „szigetes” emlékei (2023) Az Utcazenésztől a dossziékig, a Mesterektől a vadászokig: Hobo nem fékez (2023) Göbölyös N. László versei https://elmehunyor.blog.hu (Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai, 2012–2021)