A néhai Szent Szófia-székesegyház, jelenleg Szent Szófia-templom () egy bizánci stílusú ortodox templom és egykori székesegyház az észak-macedóniai Ohrid városában.
A templom egy háromhajós oszlopos bazilika, nyugati oldalán narthexszel és exonarthexszel, északi oldalán pedig portikusszal. Freskói a Balkán egyik legkiemelkedőbb középkori művészeti alkotásának számítanak. Az épület állami műemlékvédelem alatt áll, és az Ohrid-régió egyik legjelentősebb történelmi és művészeti emlékeként 1979 óta az UNESCO világörökség része.
Története
Korai története Ohrid hosszú ideig az Első Bolgár Birodalom egyik kulturális és vallási központja, valamint a szlávok és Délkelet-Európa ortodox kereszténységének egyik központja volt. Sámuel bolgár cár uralkodása alatt (958–1014) Ohrid lett a bolgár főváros, mielőtt az országot és a várost 1018-ban a bizánci csapatok elfoglalták.
A Szent Szófia-templomot Szent Cirill és Metód nagymoráviai missziója után emelték egy régi szakrális építmény alapjaira. Valószínűleg már Sámuel cár uralma idején is székesegyházként szolgált, aki a 10. század végén Preszpából Ohridba tette át székhelyét. Más források szerint ugyanezen a helyen Sámuel cár idején állt egy templom, amelyet ismeretlen okokból leromboltak. Az építés idejét nem lehet pontosan meghatározni, mivel egyetlen erre utaló forrás sem maradt fenn. A mai templomról úgy tesznek említést, hogy Leó érsek idején épült (vagy újult meg), aki 1035 és 1056 között ült az egyházmegye trónján. Ez a kiemelkedő egyházfő lett a Szent Szófia-templom festészeti díszítésének donátora (ktétórja).
A Szent Szófia-templomot Ohridi Leó érsek, egy görög származású klerikus hivatali ideje alatt, 1037 és 1056 között építették egy 5. századi ókeresztény templom alapjaira. Leó az autokefál Ohridi érsekség érseke volt, akit Bizánc nevezett ki. Egy háromhajós bazilikális elrendezésű templomot építtetett három apszissal, a négyezet felett egy hatalmas kupolával, a nyugati homlokzat előtt pedig egy harangtoronnyal. Már a 11. században is rendelkezett narthexszel (előcsarnokkal), a szentély északi és déli része felett pedig külön kápolnákat alakítottak ki. Az így kialakított építmény közel három évszázaddal később, Grégoriosz érsek idején kapott 1313-14-ben egy új előcsarnokot, amely a felső szinten két kupolával és galériákkal rendelkezett; ez az építmény a 14. századi macedóniai építészet csúcsát képviselte. A hosszan elnyúló narthex vízszintes koncepciójú, a földszinten oszlopcsarnokkal, az emeleten galériákkal, a Grégoriosz-galéria északi és déli oldalán pedig különálló tornyos egységek emelkedtek.
Oszmán kori története Az Ohrid-régió 1385 és 1408 közötti meghódítását követően a templomot az oszmánok mecsetté alakították át; a harangtornyot és a belső galériákat elbontották. Az összes freskót lemeszelték, a templom kupoláját lebontották és a tetővel hozták egy szintbe, a régi, plasztikus díszítésű márvány szentélyrekesztőt pedig eltávolították. A márványból a főhajó délnyugati részén minbart (szószéket) emeltek, az északnyugati kupolák fölé pedig minareteket építettek.
A 19. század közepén Ohridban tartózkodott a kiemelkedő orosz szlavista, Viktor Ivanovocs Grigorovics. Korszakalkotó felfedezése volt Ohridi Szent Kelemen 12. századi, Ohridi Theophülaktosz érsek által írt Bővebb életrajzának, valamint a 13. századi, Démétriosz Khomaténosz érsek által írt Rövid életrajzának kézirati megtalálása az ohridi Istenanya Perivleptosz-templomban.
Az 1877–1878-as orosz–török háború után véget ért az Oszmán Birodalom uralma a régióban, és a Szent Szófia-templom visszakaphatta eredeti, keresztény templomként betöltött funkcióját.
1912 folyamán az első Balkán-háború idején az épületet fegyverraktárként használták.
Jelenkori története Közvetlenül a második világháború után intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy a műemléket megóvják a további pusztulástól. 1949-ben megkezdődött az oszmánok által bemeszelt freskók megtisztítása. Ezzel egyidejűleg elkészítették a másolataikat is a párizsi Palais de Chaillot-ban megrendezett, „Jugoszlávia népeinek középkori művészete” című kiállításra.
A Macedóniai Műemlékvédelmi Intézet szakemberei által irányított szisztematikus munkálatok során, amelyek 1951-ben kezdődtek és hat évvel később fejeződtek be, az összes freskót feltárták, és megóvták azokat a további romlástól. A déli falról az Olaszországban alkalmazott legújabb konzerválási módszerek szerint választották le őket, majd speciális keretek segítségével helyezték vissza őket az eredeti helyükre. A freskók leválasztására azért volt szükség, hogy ne sérüljenek meg a 60 cm-t megdőlt déli fal helyreállítása során, amelynél fennállt az összeomlás veszélye. A fal helyreállítását 1953-ban hajtották végre a legkorszerűbb módszerekkel.
A freskókat megtisztították és konzerválták, emellett pedig építészeti beavatkozásokat is végeztek. A templom falfestészete a középkori festészet csúcsteljesítménye volt Macedóniában és azon túl is. Ez az az időszak, amikor Ohrid közvetlenül a Konstantinápolyi Patriarchátus fennhatósága alá tartozott. A bizánci monumentális festészet legjelentősebb fennmaradt részleteiről van szó. A falfestmények megrendelője (ktétórja), Leó érsek, a kor egyik legműveltebb embere, közvetlen befolyással bírt a 11. században megfestett kompozíciók kiválasztására. A templom belseje a 11., 12. és 13. századi freskóival együtt maradt fenn, amelyek a saját koruk bizánci freskófestészetének csúcsát képviselik.
1967-ben a Szent Szófia-templomban alapították meg a macedón ortodox egyházat, melynek címerében is az épület szerepel. Ettől az időponttól kezdve Ohrid egyházjogilag a Debar–Kičevói egyházmegyéhez tartozik, és adminisztratív szerepet már nem tölt be.
A Szent Szófia-templom freskói A templomban ma ismét látható az a számos freskó, amellyel falait a 11. században kifestették. A templom freskói a helyi művészet és a Konstantinápolyból érkező hatások közötti kölcsönhatás példái. A falfestmények, amelyek alkotóit esetleg Bizáncból küldték, a régió azon számos alkotói teljesítményének egyikét jelentik, amelyek Bizáncon keresztül és Ohridból kiindulva egyaránt hatást gyakoroltak a balkáni országok középkori világára. Nem csupán emiatt képezik ma a világörökség részét a Szent Szófia-templom freskói, mint Ohrid városának jelentős emlékei.
A freskók a már kiforrott, az ókorban gyökerező nyugat-bizánci művészet, valamint a központi császárságtól és annak stílusbeli előírásaitól való helyi függetlenedési törekvés közötti feszültségterében keletkeztek. Feltűnő, hogy kék, és nem – ahogyan az Konstantinápolyban többnyire megszokott volt – arany háttérrel festették őket. Tanúskodnak továbbá a „latin” Itáliában újonnan kibontakozó román kori freskóművészet ismeretéről, és a térbeli távolság ellenére a régió Velence és egész Itália felé irányuló bizonyos fokú tájékozódásáról – jóllehet a képek még szigorúan követik a képrombolás előtti időszak sematikus ábrázolási előírásait.
A freskók tehát inspirációjukat főként Bizánc gazdag hagyományaiból merítették, és alávetették magukat megrendelőik előírásainak és elképzeléseinek. Festési stílusuk már régóta beérett megoldásokon és elismert sémákon alapul. Ennek ellenére a színhasználat és az építészet ábrázolása olyan önállóságról árulkodik, amely a templomban található műalkotást a 11. századi balkáni régió új festészetének remekművévé teszi. Megmutatkozik, hogy a régió nemességének és egyházának elitje nagymértékben hellenizálódott. Az Ohridi érsekség szláv jellegét emiatt csak az alsópapság ápolta tovább, azonban a velük egykorú – szintén a bizánci művészetből származó – orosz remekművekkel, például a novgorodi freskókkal és mozaikokkal való összehasonlítás rávilágít, hogy az ohridi művészet mégsem érezte magát annyira erősen a bizánci mintákhoz kötve. Az ohridi freskók Damaszkuszi Szent János, egy 7–8. századi szíriai egyházatya szövegeinek interpretációiként is felfoghatók, aki a képrombolás idején Leó és Konstantin császárokkal szemben kiállt az ikonok tisztelete mellett.
A Szent Cirillről és Ohridi Szent Kelemenről készült festmények a bizánci művészetben ma is fennmaradt legkorábbi ábrázolásai ezeknek a szenteknek. A 14. század közepéről származó későbbi festmények az Ószövetségből származó József-legendát ábrázolják, és a középkorban festett jelenetek közül az egyik legátfogóbb ábrázolását nyújtják.
A Szent Szófia-templom összes freskóját lemeszelték az Oszmán Birodalom uralmának idején, amikor a templomot mecsetként használták, így azok feledésbe merültek. A freskókat 1950 és 1957 között fedezték fel újra, és ma a régió és annak művészettörténete, valamint a teljes európai művészeti fejlődés megértése szempontjából egyaránt jelentős alkotásnak tekintik őket.
Galéria
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Ortodox Szent Zsófia-templomok Kategória:Bizánci művészet