bélyegkép|Szolárgráfia. A Nap útja az égen 2018 júliusa és 2019 májusa között, Valladolid egyik utcájában, Spanyolországban A szolárgráfia, vagy más néven szolárgráf fotózás egy fényképezési mód, az égbolton végig haladó Nap pályájának rögzítésére. A fényképészeti technika elnevezése két szó összetételéből jött létre: a szolár jelentése több nyelvben is Nap, míg a gráf ógörög szó, mely írást jelent. Ez a fényképészeti mód ötvözi a lyukkamerás fotózást és a digitális képfeldolgozást. Nagyjából a 2000-es évek körül készítettek először szolárgráf fényképezés (angolul solargraphy) segítségével felvételt. Ez fotópapírra készül, de nem hívják elő, ahogyan ez a szokványos eljárásban történne, fotópapírra fotózáskor. A rögzítendő képet egy kis átmérőjű lyuk hozza létre. A ráeső fény, előhívás nélkül, elszínezi a fotópapírt, a következő lépésben a rajta kialakult képet egy szkenner segítségével beolvassák (digitalizálják). Ezek nagyon hosszú expozíciós idejű felvételek, néhány órától akár több évig is tartóan örökítik meg a Nap útját az égbolton, napról napra. A leghosszabb ismert szolárgráf felvételt nyolc éven át készítették. A szolárgráfia a hosszú expozíciós fényképezés szélsőséges esete.

Kezdetek Korábban kísérleteztek már fényérzékeny papírokon, hosszú expozíciókkal, illetve a napívek égbolton történő regisztrációjával Lengyelországban (Paweł Kula, Przemek Jesionek, Marek Noniewicz és Konrad Smołenski diákok) az 1990-es évek végén, illetve Dominique Stroobant az 1980-as években). Ezután, 2000-ben Diego López Calvín, Sławomir Decyk és Paweł Kula elindítottak egy nemzetközi, összehangolt fényképészeti munkát, amely "Solaris Projekt" néven ismert. Ez a művészetet és a tudományt ötvöző munka a Nap látszólagos mozgása iránt érdeklődők aktív részvételén alapult. A munkában részt vevők fényérzékeny anyaggal töltött, saját készítésű lyukkamerákkal fényképeztek, nagyon hosszú expozíciós időkkel.

Jellemzők A Föld tengely körüli forgása miatt a Nap az égen elmozdul, és a szolárgráfiák olyan képek, amelyek ezt a látszólagos pályát mutatják az égbolton, úgy, ahogy szabad szemmel nem látható. Ezeket a felvételeket többnyire lyukkamerával és nagyon hosszú expozíciós időkkel készítik (melyek leggyakrabban egy naptól hat hónapig terjednek a téli napforduló és a nyári napforduló között, illetve fordítva). A képeken a Nap különböző pályáit láthatjuk, ahogy a felvétel készítésének földrajzi helyéről (szélességi fok) láthatjuk.

A kamerákban fényérzékeny anyagokat (főleg fekete-fehér fotópapír) használnak, melynek a napfény közvetlenül feketíti meg a felületét. Másképp fogalmazva, a Nap pályája és a tájkép közvetlenül a papír felületén jelenik meg, negatív képet alkotva (ami a valóságban fényes, ezen sötét lesz) amelyet aztán digitalizálnak és később ezt a digitális képet dolgozzák fel. Az így készült képek azon részei is információval szolgálnak, ahol épp nem látszik a Nap (mert akkor éppen felhők takarták), így az aznapi felhőzetről, időjárásról is tájékoztat bennünket.

Technikai alapok és az eljárás bélyegkép|Egy szolárgráf kamera (bal felső rész, fehér nyíllal jelölve). Ez egy konzervdoboz, melyet az épületre ragasztottak. Ezzel készült a felső képen látható szolárgráfia. A technika kulcsa a fotópapír természetében rejlik, amely közvetlen fény hatására, előhívás nélkül besötétedik, ez biztosítja az ilyen hosszú expozíciókhoz szükséges, alacsony fényérzékenységet. Legfeljebb néhány órás expozíciós idővel történő szolárgráf felvételek készítésére használhatnak lencsés objektívet, de hosszabb expozíciókhoz kényelmesebb egy lyukkamerát használni, amelyen keresztül jóval kevesebb fény jut a kamerába, mely mégsem égeti el az azt elnyelő fotópapírt. Erre a célra házilag készített lyukkamerák használhatók. A bennük használt kis méretű lyuk miatt tű-lyukkamerának is nevezik őket és a házukat, ami a lyukat és belsejében a fotópapírt tartalmazza, általában üres italos dobozokból, filmes dobozokból vagy műanyag csövekből készítik.Sötétben, egy fekete-fehér fotópapírt helyeznek a fényképezőgépbe és a házat fénymentesen lezárják (ezzel biztosítva, hogy kívülről csak a lyukon át érkezhet a fény a fotópapírra). Majd letakarják a tűlyukat is és az eszközt a kiválasztott, esőtől védett helyre rögzítik.

A kamera általában keletre, délre vagy nyugatra néz. Függőleges irányban pedig figyelembe kell venni, hogy a Nap milyen magasra várható. Magyarországon, égi pályájának legmagasabb pontján a téli napfordulókor 20° magasságban, a nyári napfordulón pedig 65° magasságban van a látóhatár felett.

Legvégül, a felvétel indításához eltávolítják a tűlyuk takaróját. Miután megvolt a felvétel, ismét letakarják a tűlyukat, a kamerát leveszik és egy sötét helyen felnyitják és kiveszik belőle a felvételt tartalmazó fotópapírt. De a papír továbbra is fényérzékeny, így védeni kell az erős fénytől. A kép, ilyenkor már látható a papíron, de negatív. A következő lépés, hogy ezt a papírt beszkennelik. Ezzel a digitalizálási lépéssel válik használható formátumúvá és megtekinthetővé. A folyamatnak ez a második része magában foglalja a kép invertálását (a negatív kép pozitívvá alakítását, így a megörökített, eredetileg világos részek világosak lesznek a képen is) és általában a kontraszt növelését. Különböző körülmények miatt készült szolárgráfiák, habár fekete-fehér fotópapírra készültek, mégis különböző színeket mutatnak, a választott papírtól függően A kialakuló színek azonban mástól is függhetnek, például a felvétel idején a hőmérséklettől és a levegő páratartalmától, valamint a papírban az expozíció során bekövetkező kémiai változásoktól.

A szolárgráf kamera készítése A tűlyukat általában egy külön lemezre készül, amit azután rögzítünk a szolárgráf kamera házára. Erre a célra valamilyen vékony fémlemez alkalmas, például italos doboz oldalából kivágott alumínium lemezdarab. A lemezt egy kemény felületre helyezzük és belenyomunk egy tűt. Majd a tűt stabilan, a felülethez nyomva tartva a lemezt körbeforgatjuk. Így a lyuk tényleg kör alakú lesz, ami pontos leképezést eredményez majd (így már érthető, miért hívják tűlyuknak).

Egy másik, sikerrel alkalmazható módszer, hogy (gyógyszertárakból beszerezhető) injekciós tűt, fúróhegyként használva, ujjaink közt forgatva, kis erővel, lassan a fémlemezbe toljuk. Ha a lemez átlyukadt, egy nagyobb átmérőjű, szintén folyamatosan forgatott injekciós tűvel eltávolíthatjuk a lyuk pereméről a forgácsokat (lesorjázzuk). Szükség esetén, ezzel a módszerrel növelhető a lyuk átmérője. Ebben az esetben a tű forgatása biztosítja, hogy a kifúrt lyuk kör alakú legyen. A fúráshoz használt injekciós tű és a vele fúrt lyuk átmérője, jó közelítéssel azonosak, érdemes megnézni az injekciós tűk mérettáblázatát, (például a 25G fecskendőtű átmérője 0,5mm, a 20G átmérője pedig 0,9mm).

Mivel elsőre nem biztos, hogy jól sikerül a lyuk, érdemes több, kifúrt lemezt is készíteni, majd utólag kiválasztani közülük a számunkra legmegfelelőbbet. Erre egy egyszerű mód, hogy egy sötét szobában mobiltelefon képernyőjét próbáljuk vele leképezni egy mögé tett fehér lapra (például papírra) és megnézzük, melyik lyuk adja a legszebb képet. A kamerán használt tűlyuk eléggé kis méretű, ezért nem kell bármiféle szennyeződés, víz, vagy esetleg rovarok bejutásától tartani. Ezért nem is érdemes, sőt ellenjavallott rátenni ablakot (például fólia- vagy üveglap) az ugyanis bepárásodhat, ezzel elhomályosítva a felvételt.

Az optimális lyukátmérő A tűlyuk a rajta áthaladó fényből fordított állású képet hoz létre, egy mögé tett felületen. Az így kialakuló kép élessége a lyuk átmérőjétől függ. A kisebb lyuk pontosabb leképezést eredményez, de egy méret alatt a rajta bekövetkező erősebb fényelhajlás ezt a tendenciát elrontja. Van egy legmegfelelőbbnek tekinthető mérettartománya, de az optimális lyukátmérő a fotópapír távolságától is függ. Elméleti számítások alapján a legjobbnak tekinthető lyukátmérő így számolható:

ahol a fotópapír távolsága a lyuktól (mindkét méret ugyanolyan egységben, például mm-ben mérve). Egy italos doboz esetén, például, a fotópapír távolsága 60-70mm, az ehhez legjobb lyuk átmérője 0,15 – 0,28 mm. Egyszerűbb számolással az az ideális, ha a fotópapír a tűlyuktól, az átmérőjének 150 – 200-szoros távolságában van. A lyukátmérő a rajta átjutó fény mennyiségét is befolyásolja. Ha nem elég érzékeny a fotópapírunk, lehet, hogy a értéknél nagyobbra lesz szükség a jól látható kép készítéséhez. Ehhez érdemes néhány, pár napig tartó felvétel készítésével kipróbálni egy-egy tűlyukat azzal a fotópapírral, amire a szolárgráfia készül majd, még az igazi felvétel előtt. Ilyen szempontból is hasznos az, hogy a tűlyukat tartalmazó lemez eltávolítható, cserélhető a kamerán.

Szolárgráf felvétel digitális feldolgozása A felvételt első lépésben digitalizálni kell, ez általában szkenneléssel történik. Ilyenkor is éri fény a fotópapírt, amin a szolárgráfia van, de nem teszi tönkre. Fontos, hogy előtte ellenőrizzük, száraz-e a fotópapír, mert nedvesen nagyon könnyen ráragadhat a szkenner üvegére. Az így digitalizált képet negatívvá kell változtatni (invertálni). Ekkor megkapjuk a nyers szolárgráf felvételt, ami készítettünk. Ezt azután különféle digitális eljárásokkal, megfelelő szoftverek használatával módosíthatjuk (például állíthatjuk a kép kontrasztját, színtelítettségét, de még akár a színpalettáját is).

Jegyzetek

Fordítás

További információk Szolárgráf felvételek az MCSE napészlelő csoportjától Egy szolágráf kamera készítésének története Lyukkamera-tervező szoftver (angol nyelvű)

Kategória:Képrögzítési eljárások