Az ohridi erőd (; ), másik nevén Sámuel erődje () egy nagyrészt felújított erődítmény Észak-Macedóniában, Ohrid óvárosában és annak környékén, amely az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű építménye. Hozzá tartozik a Gorni Sarajon, a két városi domb közül a nagyobbon emelkedő fellegvár, valamint a városfal, amely a fellegvár folytatásaként a kisebbik dombot, a Debojt is magában foglalja, ezáltal teljesen körbezárva az egykori „középkori” várost. A délnyugati oldalon az Ohridi-tó partja természetes védművet képez.
Sámuel bolgár cár uralkodása alatt (997–1014) Ohrid uralkodói székhelyként az Első Bolgár Birodalom fővárosa volt, és ezt a rangját a cár halála után is, egészen 1018-ig megőrizte. Mivel az uralkodó átfogó építési munkálatokat rendelt el az erődön, azt a macedón és a bolgár történetírásban, így az ohridi macedónok körében is elsősorban Sámuel erődjeként említik.
Az erőd az onnan nyíló csodás kilátásnak köszönhetően a város egyik legkedveltebb fotótémája és leglátogatottabb nevezetessége. Egyúttal Ohrid egyik jelképe is, amely a kezdetektől fogva szerepel a város címerében. 1979 óta az Ohrid-régió meghatározó műemlékeként az UNESCO világörökség része. 1998. április 8-án az ohridi erődöt országos jelentőségű kulturális emlékművé nyilvánították.
Története
Ókor A Gorni Sarajon található első erődítmények nyomai az ókorba nyúlnak vissza, amikor a dasszaréták illír törzse Lychnidos néven felépítette az első várat, majd II. Philipposz makedón király az i. e. 4. században egy erődítmény építését rendelte el. Az erőd első írásos említése Polübiosztól származik az i. e. 2. századból. Ő arról ír, hogy II. Philipposz a meglévő falakat kiszélesítette, megmagasította, valamint kelet és észak felé meghosszabbította. Ezt követően a hellének és a rómaiak is használták ezt az első erődítményt.
Philadelpheiai Malchosz történetíró 478-ban azt írja, hogy Nagy Theuderik keleti gót király az epiruszi hadjárata során nem tudta bevenni Lychnidost, mivel az rendkívül jól meg volt erődítve, és a városfalon belül számos forrással rendelkezett.
Középkor A középkor során szlávok és avarok, bizánciak, bolgárok, itáliai normannok, albánok és szerbek váltották egymást a vár birtokosaként.
Sámuel bolgár cár 997 és 1014 közötti uralkodása alatt elrendelte egy vár felépítését az ókori erődítmény falain, az erőd birodalmi fővárosként ekkor élte a fénykorát. Amikor II. Baszileiosz bizánci császár 1018-ban elfoglalta Ohrid városát, az erődöt bosszúból leromboltatta, majd I. Alexiosz 1081 és 1118 között újjáépíttette azt. Amikor Andrea Gropa albán fejedelem uralkodott az ohridi régió felett, 1371 és 1385 között tovább bővítette az erődöt. Ivan Mikulčić szerint az erőd mai megjelenése a 14. század végéről származik. Eszerint az a bizonyos építmény az (5–13. századi) bizánci kasztron maradványaira épült.
Az oszmán kortól napjainkig Amikor az oszmánok 1385 és 1408 között elfoglalták a várost, a vár északi részén egy laktanyát építettek, de a fellegvár ezt követően már nem játszott jelentős szerepet a város történetében. A vár déli részén egy rezidenciát alakítottak ki, mivel Ohrid hosszú ideig egy szandzsák, egy kaza és egy nahije központja volt. Az erődítmény falain belül méltóságok, udvaroncok, vagyonosok és más polgárok éltek a városban.
Az óvárosban az időközben mecsetté átalakított Szent Szófia-székesegyháztól délre Iszmail pasa vette át az ohridi érsekek rezidenciáját a Saraište/Saraishte nevű helyen, és alaposan kibővítette azt. Ezt a palotát később elpusztították. A késő oszmán korban Ohrid egy félig független pasalik központjává vált. 1830-ban leégett a szeráj, a pasa palotája, amely Dzseladin bég tulajdonát képezte, és amelyet ő maga építtetett 1808-ban Iszmail pasa palotájának építőanyagából. A Gorni Saraj („Felső Szeráj”) domb erről a rezidenciáról kapta a nevét. Az erőd ezután közel két évszázadig elhagyatottan állt.
2000 és 2003 között átfogó ásatások zajlottak, amelyeket állagmegóvás és restaurálás kísért. Ennek során a pártázatok nagy részét is helyreállították. 2002-ben többek között egy megarai fekete boroscsészét is találtak, rajta a verginai csillaggal, amelyet az i. e. 3. századra datálnak. Az erődítmény lett Ohrid város 2014-től használt új címerének és zászlójának fő motívuma.
Építészeti jellemzői
A fellegvár bélyegkép|A középkori erőd alaprajza A fellegvár a Gorni Saraj dombján, 778 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, és akár 100 méterrel is az Ohridi-tó fölé magasodik. Zárt U-alakú, közepén egy kelet-nyugati irányú fal két fegyverudvarra osztja. Ezekben különböző épületek romjai találhatók. A fellegvár falain összesen hét négyszögletes és egy félkör alakú védőtorony áll. A fellegvár kapuját két, lőrésekkel ellátott, félkör alakú kaputorony szegélyezi. A fellegvár a város legmagasabb dombján, a Gorni Sarajon áll, és olyan kiemelkedő megfigyelési pontot biztosít, hogy egészen Sztrugáig, Radozsdáig, Qafë Thanáig és Pogradecig ellátni. A restaurált szakaszokat a fellegváron és a városfalon egyaránt négyszögletes lőréspártázattal ellátott mellvédek jellemzik.
A városfalak A teljes erődítményrendszer hossza körülbelül 3 kilométer, magassága pedig 3 és 16 méter között váltakozik. A várhoz és a sáncrendszerhez összesen 18 torony és négy kapu tartozik.
A középkori Sámuel-erőd nyugati városfala a Gorni Saraj domb nyugati részétől, a Labino strandnál lévő sziklaszirtek felett, mintegy 700 méteres tengerszint feletti magasságból indult. Először észak felé haladt, ahol északkelet felé kanyarodott, majd a domboldalon felfelé ívelve elérte a fellegvárat, körülbelül 760 méteres magasságban. Ezen a szakaszon, az egykori fal alapjain ma egy kőút vezet. Ezen a nyugati falon nem álltak tornyok.
Közvetlenül a fellegvár elérésekor helyezkedett el a város Északi-kapuja, amely a fellegvárba vagy lefelé, az északi elővárosba vezetett. Nagyjából a fellegvár falának közepén, valamint a következő sarkánál álltak az első védőtornyok. A fellegvár utáni északi városfal egy mintegy 200 méteres szakaszon szintén nincs restaurálva, majd egy toronyromnál dél felé kanyarodik; ezt követően ismét felújított állapotban folytatódik, hogy egy újabb tornyot érintve 100 méter után elérje a Felső-kaput, amely a Gorni Saraj és a kisebb Deboj domb közötti nyeregben fekszik. A keleti városfal ezután 300 méteren keresztül, egy ívet leírva először dél felé halad (innentől ismét romos állapotú), majd északkeletnek fordul a Deboj dombgerince alatt, és három tornyot elhagyva egészen az egykori Északkeleti-kapuig tart. Végül a fal meglehetősen egyenesen halad dél felé, és az Alsó-kapu után a tóparton ér véget. Ezen a szakaszon a falat nagyrészt lerombolták. Kizárólag az Alsó-kapu áll ismét, mióta restaurálták.
Galéria
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Macedón kultúra Kategória:Erődök