X. Radu vagy Radu Mihnea havasalföldi és moldvai fejedelem az 1600-as évek elején több ízben (Havasalföld: 1601–1602, 1611, 1611–1616, Moldva: 1616–1619, 1623–1626).

Élete Radu Mihnea II. Mihnea havasalföldi fejedelem és a Cislău-i Vișa fia volt. Egy Arghira nevű nővel kötött házasságot, és 3 gyermeke született: Alexandru Coconul (később V. Sándor havasalföldi fejedelem), Ecaterina (Miron Barnovschi moldvai fejedelem felesége), valamint egy leány, aki később Constantin Vevellivel házasodott össze.

A Porta már Radu Mihnea 1596 januárjától támogatta a török uralom alatt álló országban a trónra kerülését. Először Havasalföldön 1601 novembere és 1602 márciusa között uralkodott. E rövid uralkodás után 1611 áprilisa és májusa között ismét Havasalföld vajdája volt. 1611-ben kezdődött harmadik uralkodása is, amikor az országot egy Omer pasa vezette nagy török–tatár hadsereg szállta meg, amely megakadályozta a korábbi fejedelem, Radu Șerban visszatérését a trónra. Ezen uralkodása alatt Radu Mihneát egy törökbarát bojár csoport támogatta, amely 1611-ben megtelepedett levanteiakból állt. Az Oszmán-ellenes tábor, Radu Șerban híveivel, aki 1611 szeptemberében száműzetésbe vonult, már az év őszén reagált, a stolnic Bărcan-féle összeesküvés révén. Körülbelül 8–9 nagy méltóság és sok közép- és alacsony rangú hivatalnok a trónra Radu Șerban visszatérését akarta, de Radu Mihnea értesült Gabriel Báthory figyelmeztetéséről, így a bojárokat váratlanul letartóztatták, majd 1611. december 7/17-én kivégezték Bărcan stolnicot és Radu Băleanu postelnicot.

A román fejedelemségek közeledésének gondolata Radu Mihnea fejében is megfogant, aki felváltva uralkodott Havasalföldön és Moldvában. Ennek egyik jelentős pillanata az volt, hogy 1623–1626 között, amikor Moldvában uralkodott, sikerült megszereznie Havasalföld trónját fiának, Alexandru Coconulnak (1623–1627). Egyes korabeli források ezt a moldvai–havasalföldi politikai egységet is megemlítik. A velencei követ isztambuli jelentésében (1625. április 11.) azt írta, hogy levelet küld „az említett Radu (Radu Mihnea) fejedelemnek, aki most Moldva fejedelme, és fiának, aki Havasalföldön uralkodik, és még nagyon fiatal, ezért apja irányítja”. Más források „Radu vajdát, Havasalföld és Moldva fejedelmét” említik, sírkövén pedig a két „testvérország” címerei együtt jelennek meg. Radu Mihnea 1626-ban hunyt el, és a bukaresti Radu Vodă kolostorban temették el, amelyet 1615-ben ő maga alapított.

A feljegyzések szerint gyenge pontjai közé tartozott a túlzott adóztatás. Miron Costin szerint ezt az udvar fényűzése és túlzott pompája indokolta.

Források

Pippidi: Quelques drogmans de Constantinople au XVIIe siécle, in Idem: Hommes et idées du Sud-Est européen à l’aube de l’âge moderne, Bucarest-Parigi, 1980: 239–240. oldal Ștefan Andreescu: Restitutio Daciae, vol. II, Relațiile politice dintre Țara Românească, Moldova și Transilvania în răstimpul 1601-1659, Bukarest, 1989

Jegyzetek

Fordítás

Kapcsolódó szócikkek Havasalföldi fejedelmek listája Moldvai fejedelmek listája Havasalföldi és moldvai fejedelmek családfája

Kategória:Havasalföldi fejedelmek Kategória:Moldvai fejedelmek Kategória:1586-ban született személyek Kategória:1626-ban elhunyt személyek