Báder Imre (Mezőkövesd, 1945. március 1. – Miskolc, 2007. november 22.) magyar kohómérnök, feltaláló. A Miskolci Egyetem Fizikai Kémiai Tanszékének docense, tanszékvezető-helyettese.
Életútja Mezőkövesden született egy kötélgyártó mester családjában, édesanyját Fügedi Teréziának hívták.
Tanulmányai bélyegkép|bal|110px|A kar címere
A Debreceni Vegyipari Technikumban érettségizett 1963-ban, egy rövid ideig a Tiszai Vegyi Kombinátban dolgozott vegyésztechnikusként. Tanulmányait a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki Karán folytatta, ahol 1968-ban kapott vas- és fémkohómérnöki oklevelet. 1968-tól 1974-ig egyetemi tanársegéd volt a Fizikai Kémiai Tanszéken. 1974-ben védte meg A MgCl2-HCl-H2O elektrolit-oldatrendszer fizikai-kémiai vizsgálata című egyetemi doktori disszertációját. 1997-ben szerzett kandidátusi fokozatot, a Szilárd elektrolitos érzékelőrendszer kialakítása és alkalmazása Al2O3-kriolit olvadékokban című tudományos értekezése megvédése után. 1998-tól egyetemi docens, ebben az évben szerzett PhD-fokozatot.
bélyegkép|253px|Báder Imre Commons-ba feltöltött diagramja (2007)A CO2 p–V diagramja a van der Waals-egyenlet alapján, különböző hőmérsékleten.
Kutatói és oktatói tevékenysége
Ismeretterjesztő tevékenysége bélyegkép|bal|130px|Szappanbuborék
Egyetemi tanársegédként számos ismeretterjesztő cikket írt a Heves megyei Népújságba. 2007 márciusától aktív szerkesztője volt a Wikipédia online enciklopédiának,Az első – felhasználónéves – szerkesztését 2007. március elsején végezte az elektrolit szócikkben, pont a születésnapján.Szerkesztői lapját 2007. március 4-én hozta létre, lásd Bader. főleg fizikával, kémiával, fizikai kémiával kapcsolatos szócikkek megírásában vállalt szerepet. Nagyrészt ő írta a felületi feszültség szócikket, amely 2007. augusztus 5-én kapott kiemelt státuszt. Korai halála megakadályozta szerkesztői munkájának kiteljesedését.
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. december 3-án volt a miskolci Szent Anna-temetőben.Gyászhír (Észak-Magyarország)
Szabadalmai Apparatus for Determination of Aluminium Oxide Content of the Cryolite Melt in Aluminium Electrolysis Cells. Dr. Báder I. 50 %, Dr. Berecz E. 30 %, Szina G. l0 %, Dr. Horváth J. l0 %. (4 639 304 sz. USA szabadalom)Apparatus for determination of aluminium oxide content of the cryolite melt in aluminium electrolysis cells (1987) Készülék alumínium elektrolizáló kemencében lévô kriolit olvadék alumínium-oxid tartalmának mérésére. Dr. Báder I. 50 %, Dr. Berecz E. 30 %, Szina G. 10 %, Dr. Horváth J. l0 %. (l9l 839 sz. magyar szabadalom) Apparatus for determination of Aluminium Oxide Content of the Cryolite Melt in Aluminium Electrilysis Cells. Dr. Báder I. 50 %, Dr. Berecz E. 30 %, Szina G. 10 %, Dr. Horváth J. 10 %. (1 230 923 sz. kanadai szabadalom) Vorrichtung zur Messung des Alumuniumoxydgehaltes der in Aluminiumelektrolyseöfen befindlichen Kryolitschmelzen. Dr. Báder I. 50 %, Dr. Berecz E. 30 %, Szina G. 10 %, Dr. Horváth J. 10 %. (3 535 754 sz. NSZK szabadalom) Folyadékelegy benzin- és dízelmotorok hidegindítására. Dr. Báder I. 35 %, Dr. Raisz I. 35 %, Dr. Berecz E. 5 %, Tóth M. 12,5 %, Hajdú L. 12,5 %. (197 935 sz. magyar szabadalom)197935. lajstromszámú szabadalom • Folyadékelegy benzin- ill. dieselüzemű motorok hidegindítására (1987) Dispositif pour mesturer en oxyde d un bain de cryolite se trouvant dans un four d electrolyse d aluminium. Dr. Báder I. 50 %, Dr. Berecz E. 30 %, Szina G. 10 %, Dr. Horváth J. 10 %. (2 589 579 sz. francia szabadalom) Referencia-elektród fémes szerkezetek katódos védelméhez. Dr. Báder I. 35 %, Dr. Berecz E. 25 %, Arzt J. 20 %, Dr. Berecz J. 20 %. (47 sz. magyar használati mintaoltalom)Referencia-elektród fémes szerkezetek katódos védelméhez (1989) Összesen 16 szabadalomnak volt társszerzője.
Könyvei Fizikai-kémiai laboratóriumi gyakorlatok. Oktatási segédlet: II. é. bányamérnök-hallgatók részére Miskolc, 1995, 1996, 1997 Fizikai-kémiai számolási feladatok. Oktatási segédlet: II. é. bányamérnök-hallgatók részére Miskolc, 1997, 2000 Korrózió: Oktatási segédlet Miskolc, 1999 Fizikai-kémiai laboratóriumi gyakorlatok: Kohó- és bányamérnök-hallgatók számára Miskolc, 2003
Társszerzőként Balláné Achs Márta, Báder Imre, Szakszon Mária: Általános kémiai feladatok: Gépész- és bányagépész-hallgatók számára Budapest, 1987, 1989, 1991 Báder Imre (et al): Általános kémiai feladatok Miskolc, 1993, 1997 Báder Imre, Bedő Zsuzsa: Fizikai-kémiai számolási feladatok. Oktatási segédlet a Műszaki Földtudományi Kar II. é. hallgatói részére Miskolc, 2001
Fontosabb tudományos cikkei Berecz E.–Szita L.–Báder I.: Öntödei bentonitos formázókeverékek vizsgálata pH-mérés alapján. Kohászati Lapok, 1971 E. Berecz–I. Báder: Comparative Study of the Variations on the Properties of Binary Solutions on Temperature Change or on Addition of a Third Component and its Application to the Viscosity of Metal Chloride-HCl-H2O System. Acta Chim. Acad. Sci. Hung., 1972 E. Berecz–I. Báder: Physico-Chemical Study of Ternary Electrolyte Solutions, VII. Viscosities and Densities of the MgCl2-HCl-H2O System and the Solubility of MgCl2. Acta Chim. Acad. Sci. Hung., 1973
Ismeretterjesztő cikkei Léíezhet-e új kémiai elem a Holdon? (1969. augusztus) Sötétben világító testek (1969. szeptember) Az északi fény (1969. október) A lézer (1969. október) Az élet jelei a csillagközi térben? (1969. november) Az osztható oszthatatlan (1970. január) A plazma (1970. február) A ritka földfémek (1970. április) Az emulziók (1970. június) Az urán (1970. június)
Jegyzetek
Források
További információk Báder Imre szerkesztői lapja PIM Névtér
Kapcsolódó szócikkek Miskolci Egyetem Kémiai Intézete
Kategória:1945-ben született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Mezőkövesdiek Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar kohómérnökök Kategória:Magyar feltalálók Kategória:Wikipédisták Kategória:Anyagtudósok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Miskolci Egyetem