Gregory Nunzio Corso amerikai költő. Jack Kerouac, Allen Ginsberg és William S. Burroughs mellett a beatnemzedék tagja volt, és annak egyik legfiatalabb tagja.William H. Honan, "Gregory Corso Dies at 70; A Candid-Voiced Beat Poet," New York Times, January 19, 2001.
Fiatalkora Nunzio Corso néven született a New York-i St. Vincent's kórházban, és később a "Gregory" nevet választotta konfirmációs névként.David S. Wills, "The Life of Gregory Corso", Beatdom, January 13, 2008. Kis-Itáliában és közösségében "Nunzio" volt a neve, míg másokkal "Gregory"-ként viselkedett. A "Nunzio"-t gyakran használta az "Annunziato", a hírvivő Gábriel angyal rövidítéseként, tehát költő volt. Corso nemcsak Gábriellel, hanem Hermésszel, az isteni hírnökkel is azonosult.
Corso édesanyja, Michelina Corso (született Colonna) az olaszországi Abruzzo régióbeli Miglianicoban született, majd kilencéves korában emigrált az Egyesült Államokba édesanyjával és négy másik nővérével. 16 évesen feleségül ment Sam Corsóhoz, egy első generációs olasz-amerikai férfihoz, aki szintén tinédzser volt, és még ugyanebben az évben megszületett Nunzio Corso. A Bleecker és a MacDougal utca sarkán éltek, Greenwich Village és Kis-Olaszország felső részének szívében.
Gyermekkor Corso első évében valamikor az édesanyja rejtélyes módon elhagyta őt, és a New York-i gyermekotthonban, a Katolikus Egyház Jótékonysági Szervezetének egyik fiókjában hagyta. Corso apja, Sam "Fortunato" Corso, egy ruhaüzlet dolgozója, megtalálta a csecsemőt, és azonnal nevelőszülőkhöz adta. Michelina Trentonból érkezett New Yorkba, de Sam megfenyegette az életét. Michelina egyik nővére egy New Jersey-i maffiózóhoz ment feleségül, aki felajánlotta Michelinának, hogy "bosszút áll", vagyis megöli Samet. Michelina visszautasította, és gyermeke nélkül tért vissza Trentonba. Sam következetesen azt mondta fiának, hogy az édesanyja visszatért Olaszországba, és elhagyta a családot. Azt is mondták neki, hogy prostituált, "disgraziata" (kegyvesztett), és olaszországi száműzetésbe kényszerült. Sam többször is mondta a kisfiúnak: "Le kellett volna húznom a WC-n." 67 év telt el, mire Corso megtudta az igazságot az édesanyja eltűnéséről.
Corso a következő 11 évet legalább öt különböző otthonban, nevelőszülőknél töltötte. Apja ritkán látogatta meg. Amikor mégis, Corsót gyakran bántalmazták: „Kiöntöttem a zselét, és a nevelőszülők megvertek. Aztán apám meglátogatott, és újra megvert – dupla csapás.” Nevelőszülőként Corso azon több ezer ember közé tartozott, akiket az egyház segített a nagy gazdasági világválság idején, azzal a szándékkal, hogy a gazdaság fellendülésével újjáépítsék a családokat. Corso katolikus egyházi iskolákba járt, ministráns és tehetséges tanuló volt. Apja, hogy elkerülje a katonai besorozást, 1941-ben hazahozta Gregoryt. Ennek ellenére Sam Corsót besorozták, és külföldre küldték.
Corso, aki akkoriban egyedül maradt, hajléktalan gyerekké vált Kis-Itália utcáin. Télen aluljárókban aludt a melegért, nyáron pedig háztetőkön. Továbbra is katolikus iskolába járt, és nem árulta el a hatóságoknak, hogy az utcán él. Engedéllyel reggeli kenyeret vitt el egy kis-olaszországi pékségből. Az utcai árusok ételt adtak neki a bevásárlásaiért cserébe.
Serdülőkor 13 éves korában Corsót arra kérték, hogy vigyen el egy kenyérpirítót egy szomszédjának. Miközben intézte a dolgát, egy járókelő pénzt ajánlott fel a kenyérpirítóért, Corso pedig eladta. A pénzből vett egy nyakkendőt és egy fehér inget, majd kiöltözött, hogy megnézze a Bernadette éneke című filmet, amely Szűz Mária misztikus megjelenéséről szól Bernadette Soubirous előtt Lourdes-ban. A moziból visszatérve a rendőrség elfogta. Corso azt állította, hogy csodát keres, nevezetesen, hogy megtalálja az édesanyját. Corso élethosszig tartó vonzalmat érzett a szentek és szent emberek iránt: „Ők voltak az egyetlen hőseim.” Ennek ellenére apró lopásért letartóztatták, és a The Tombs-ba, New York hírhedt börtönébe zárták. Corsót, bár csak 13 éves volt, egy felnőtt, elmebeteg bűnöző gyilkos mellé zárták, aki többször is megszúrta a feleségét egy csavarhúzóval. A leleplezés traumatizálta Corsót. Sem Corso mostohája, sem apai nagyanyja nem volt hajlandó letétbe helyezni az 50 dolláros óvadékot. Mivel a saját édesanyja eltűnt és nem tudta fizetni az óvadékot, Corso a Tombs-ban maradt.
Később, 1944-ben egy New York-i hóvihar idején egy 14 éves, fagyos Corso betört a nevelője irodájába melegedni, és elaludt egy asztalon. Átaludta a hóvihart, majd betörésért letartóztatták, és másodszor is felnőttekkel együtt zárták be a Tombs-ba. A többi rabtól rettegve a Bellevue kórházközpont pszichiátriai osztályára szállították, majd később szabadon engedték.
18. születésnapja előestéjén Corso betört egy szabóságba, és ellopott egy túlméretezett öltönyt, hogy felöltözzön egy randevúra. A rendőrségi feljegyzések szerint két háztömbnyire a szabóságtól tartóztatták le. Az éjszakát a Tombs-ban töltötte, és másnap reggel 18 évesként, korábbi bűncselekményekkel vádolták. Mivel már nem volt „fiatalkorú bűnöző”, két-három év börtönbüntetést kapott, amelyet a New York állambeli Dannemorában található Clinton Állami Börtönben töltött. Corso mindig is különös hálát érzett a Clintonért, amiért költőt faragott belőle.
Második verseskötetét, a Gasoline-t, „a Clinton börtön angyalainak” ajánlja, „akik tizenhetedik évemben a körülöttem lévő összes cellából megvilágosodás könyveket adtak át nekem”."Gregory Corso: A Poet, the Beat Way". Carolyn Gaiser. A Casebook on the Beat. Ed. Thomas Parkinson. University of California Press, 1961. pp. 266–75. Rpt. in Poetry Criticism. Ed. Elisabeth Gellert and Ellen McGeagh. Vol. 33. Detroit: Gale Group, 2001.
A Clinton büntetés-végrehajtási intézetben Miközben a Clintonba szállították, Corso, rettegve a börtöntől és a nemi erőszak lehetőségétől, kitalált egy történetet arról, hogy miért küldték oda. Megrögzött Clinton-i raboknak elmondta, hogy két barátjával vad tervet eszeltek ki New York City elfoglalására walkie-talkie-k segítségével, és egy sor valószínűtlen és összetett rablást előrevetítve. A walkie-talkie-n keresztül kommunikálva mindhárom fiú elfoglalta a kijelölt pozícióját – az egyik a boltban volt, hogy kirabolják, a másik kint az utcán, hogy figyelje a rendőrséget, a harmadik, Corso, a főtervező pedig egy közeli kis szobában diktálta a parancsokat. Corso szerint a kis szobában adta ki a parancsokat, amikor a rendőrség megérkezett. Corso fiatal korára való tekintettel fantáziadús történetei zavart figyelmet keltettek a Clintonban. Richard Biello, egy capo, megkérdezte Corsót, hogy kivel áll kapcsolatban, vagyis melyik New York-i bűnözőcsaládból származik, és olyan súlyos bűncselekményekről beszélt, mint a walkie-talkie-s rablások. "Független vagyok!" – vágott vissza Corso, abban a reményben, hogy távolságot tud tartani a maffia rabjaitól. Egy héttel később, a börtön zuhanyzóiban Corsót megragadta egy maroknyi rab, és a 18 éves fiút majdnem megerőszakolták. Biello véletlenül belépett, és megjegyezte: „Corso! Nem tűnsz most valami függetlennek.” Biello legyintett a leendő erőszaktevőknek, akik féltek a maffia megtorlásától.
Így Corso befolyásos maffiózó rabok védelme alá került, és afféle kabalafigura lett, mivel ő volt a börtön legfiatalabb rabja, és szórakoztató is volt. Corso a maffia beosztottjai által kintről hozott steakeket és borjúhúst sütötte az „udvarokban”, 225 literes hordós grillezéseken és piknikasztaloknál, amelyeket a befolyásos raboknak jelöltek ki. A Clintonnak volt egy sípályája is az „udvarok” közepén, Corso pedig megtanult lesiklani és tanította a maffiózókat. Udvari bolondként szórakoztatta az idősebb maffiózókat, gyorsan válaszolt és tréfálkozott. Corso gyakran idézte a maffiafőnökök által adott három mondatot: „1) Ne az időt szolgáld, az idő szolgáljon téged. 2) Ne vedd le a cipődet, mert kettővel hárommal máris elmész innen. 3) Amikor az udvaron három fickóval beszélgetsz, láss négyet. Lásd magad. Ásd ki magad.” Corsót ugyanabban a cellában tartották fogva, hogy néhány hónappal azelőtt Charles "Lucky" Luciano elhagyta. Fogvatartása alatt Luciano egy hatalmas könyvtárat adományozott a börtönnek. (Poet's Work, Poet's Play: Essays on the Practice and the Art. 2008). A cellát telefonnal és önirányítható világítással is felszerelték, mivel Luciano a börtönből együttműködött az Egyesült Államok kormányának háborús erőfeszítéseivel, maffiasegítséget nyújtott a New York-i vízpart rendfenntartásában, majd később a Camorra irányítása révén Nápolyban is segített. Ebben a különleges cellában Corso a villanyoltás után olvasott egy kifejezetten Luciano késő esti munkájához elhelyezett lámpának köszönhetően. Cosa Nostra mentorai, akik felismerték zsenialitását, Corsót az olvasásra és a tanulásra biztatták.
Ott kezdett el verseket írni Corso. Tanulmányozta a görög és római klasszikusokat, és mohón magába szívta az enciklopédiák és szótárak szócikkeit. Általános műveltségét és filozófiai kifinomultságát Will és Ariel Durant The Story of Civilization (A civilizáció története) című úttörő történelem- és filozófiagyűjteményének tulajdonította.
Szabadulás és visszatérés New Yorkba 1951-ben a 21 éves Gregory Corso nappal a ruhaüzletben dolgozott, éjszaka pedig ismét kabalafigura volt, ezúttal Greenwich Village egyik első leszbikus bárjában, a Pony Stable Innben. A nők asztalt adtak Corsónak, ahol verseket írt. Egyik este egy Columbia College-os diák, Allen Ginsberg véletlenül betért a Pony Stable-be, és meglátta Corsót... „Jóképű volt, és azon tűnődött, hogy vajon meleg-e, vagy mi.” Corso, aki nem volt meleg, a börtönben töltött ideje után nem érezte magát kellemetlenül az azonos neműek közötti barátkozás miatt, és úgy gondolta, hogy szerezhet egy sört Ginsbergtől. Megmutatott Ginsbergnek néhány verset, amit írt, sokat közülük a börtönből, és Ginsberg azonnal felismerte Corsót, mint "spirituális tehetséggel rendelkezőt". Az egyik vers egy nőt írt le, aki a 12. utcában, Corso szobájával szemben, egy ablakfülkében napozott. A nő történetesen Ginsberg egykori barátnője volt, akivel a heteroszexualitásba vetett hitének egyik ritka időszakában élt együtt. Ginsberg meghívta Corsót a lakásukba, és megkérdezte a nőt, hogy kielégítené-e Corso szexuális kíváncsiságát. A nő beleegyezett, de Corso, aki még szűz volt, túl ideges lett, miközben a nő levetkőzött, és a nadrágjával küszködve kirohant a lakásból. Ginsberg és Corso gyorsan összebarátkoztak. Ginsberg egész életében szexuális vonzalmat érzett Corso iránt, amely viszonzatlan maradt.
Corso csatlakozott a Beat körhöz, és annak társvezetői, Jack Kerouac és Allen Ginsberg fogadták magukhoz, akik a fiatal, utcai íróban meglátták a lehetőséget egy, az előző generációtól teljesen elkülönülő korosztály költői meglátásainak kifejezésére. Ebben az időben kezdte nyers és töredékes elsajátítását kifejlesztetni Shelley, Marlowe és Chatterton műveiből. Shelley A költészet védelme (A Defence of Poetry, 1821, posztumusz kiadás 1840-ben), amely a valódi költői impulzus azon képességét hangsúlyozza, hogy „gondolatok meg nem értett kombinációit” stimuláljon, amelyek az „ember erkölcsi fejlődéséhez” vezettek, arra késztette Corsót, hogy kidolgozzon egy olyan költészetelméletet, amely nagyjából összhangban van a beat költők fejlődő alapelveivel. Corso számára a költészet a változás eszközévé vált, a társadalom menete átirányításának módjává az egyéni akarat ösztönzésével."American Poets Since World War II". Ed. Donald J. Greiner. Dictionary of Literary Biography Vol. 5. Detroit: Gale Research, 1980. Shelley-re gyakran úgy hivatkozott, mint a „szellem forradalmárára”, akinek Ginsberget és önmagát is tekintette.
Cambridge, Massachusetts