Csernavölgyi István (Budapest, 1967. január 12. –) magyar orvos, belgyógyász, kardiológus, a Budai Egészségközpont Zrt. vezérigazgatója,https://bhc.hu/magunkrol/vezerigazgato 2010-től 10 éven át a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója. Főigazgatói feladatai mellett 2014-2020 között a Fejér Megyei Egészségügyi Fórum elnöki tisztét töltötte be.
Tanulmányok 1985-ben érettségizett a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnáziumban. 1991-ben általános orvosi diplomát szerzett a budapesti Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetemen. 1996-ban belgyógyászatból szakvizsgázott, 1999-ben kardiológia szakvizsgát tett, emellett hipertonológia és echokardiográfia szakterületén rendelkezik licencvizsgával.
2012-ben a budapesti Szent István Egyetemen kapott diplomát egészségügyi gazdálkodási és stratégiai specialista szakon.
Pályafutása Egyetemi tanulmányai alatt az Országos Mentőszolgálatnál dolgozott mentőtisztként. A diploma megszerzése után a Fejér Megyei Szent György Kórház belgyógyászati osztályán kezdte meg orvosi munkásságát. A Mór Városi Kórházban a kétezres évek elejétől osztályvezető főorvosként, majd orvosigazgatóként tevékenykedett, 2010-től 2020-ig töltötte be a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói posztját, amikor a Covid19-pandémia alatt jogellenesen menesztették pozíciójából.<ref> </https://fmc.hu/2022/02/15/jogellenes-volt-a-fehervari-korhazigazgato-menesztese-pert-nyert-csernavolgyi-istvan </ref> A jogellenesség tényét a Kúria 2022-es döntése is megerősítette. Vezetése alatt munkatársaival átszervezték a megyei ellátórendszert, működőképessé tették a betegutakat, a megyei ellátásban esélyegyenlőséget teremtettek, a kis kórházi ellátás kapcsán új modellt valósítottak meg. Igazgatósága alatt az intézmény a Semmelweis Orvostudományi Egyetem és a Pécsi Orvostudományi Egyetem oktató és gyakorló kórháza lett. 2018-tól a Szent György kórház Közép-Kelet Európában elsők között nemzetközi transzlációs medicina központként is működik. Főigazgatói feladatai mellett 2014-2020 között a Fejér Megyei Egészségügyi Fórum elnöki tisztét töltötte be. 2020-tól az OTP Egészségpénztár Igazgatótanácsának elnöke. 2022-től a Budai Egészségközpont Zrt vezérigazgatója és a Vállalkozók Országos Szövetsége Egészségügyi tagozat fekvőbeteg szekció elnöke.
Díjak, elismerések 2015 – „ Az év IME előadója” 3. helyezett „A Fejér megyei ellátás helyzete és lehetőségei az egészségügyi struktúra újragondolása kapcsán” témában. 2017 – A Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Berzsenyi Zoltán díja a Fejér megye egészségügyi ellátásáért végzett áldozatos munkájának elismeréseként.
Jegyzetek
Források https://bhc.hu/magunkrol/vezerigazgato
Kategória:Élő személyek Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Sárbogárdiak Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar kardiológusok Kategória:Magyar orvosok