Koroknay József (Fülöpszállás, 1888. október 28.Fülöpszállási református egyházközség keresztelési anyakönyve 91/1888. Familysearch.org – Kazincbarcika, 1955. október 23.) magyar nyomdász, könyvkiadó.

Életpályája Édesanyja Pap Terézia. Apja, szintén Koroknay József (?–1918) 1906-ban nyitotta meg önálló nyomdáját Szegeden. Eleinte édesapjától tanulta a szakmát, majd Budapesten, a Budapesti Hírlap nyomdavállalatánál. 1905-ben szabadult fel; ezután több nyomdában dolgozott Budapesten. 1906-ban Nagyváradon, majd újból Budapesten tevékenykedett.

1911-ben Zomboron Bosnyák Ernővel közösen nyomdát nyitott. 1914-ben – az első világháború miatt – bevonult a 38-as közös ezredbe; az orosz frontra került. 1916-ban fogságba esett. Megtanult oroszul, ezért nemsokára egy cukorgyárban alkalmazták irodai munkaerőként. Orosz állampolgárságot kapott, részt vett az Októberi Forradalomban (1917), de édesapja halálhíre (1918) hazahozta. Édesapja 1918-ban halt meg; attól kezdve édesanyja vezette a műhelyt. 1918. márciusában jött haza. Az őszirózsás forradalomkor (1918) otthagyta a katonaságot, hazajött Szegedre; átvette édesanyjától a nyomda vezetését.

1922-ben kezdődött kiadói munkája a Mécs folyóirattal. 1922. novemberében jelent meg a Lírai Antológia, benne a fiatal makói diák, József Attila négy versével. A következő kiadvány: a Szépség koldusa (1922), József Attila első versesfüzete volt. József Attila első három verseskönyvét (Szépség koldusa, 1922., Nem én kiáltok, 1925., Nincsen apám, se anyám, 1929) ő adta ki. A köréje csoportosuló fiatal szegedi írók, költők a második – ismét sikertelen – folyóirat-kísérletük, a három számot megért Csönd után, 1923. őszén megvették Urr Györgytől a Színház és Társaság című színházi lapocska engedélyét. A Színház és Társaság három esztendőn át 1923–1926 között adott helyet Juhász Gyula, József Attila, majd Hont Ferenc és Berczeli Anzelm Károly és mások verseinek, elbeszéléseinek, fordításainak, színházi, művészeti cikkeinek.

1930-ban nyomdáját elárverezték. Egy szegedi nyomdász, Kovács Henrik vette meg, s saját nyomdájában alkalmazta üzemvezetőként. Csak egy évig maradt ott (1930–1931). 1931-ben Pestre ment; különféle nyomdákban dolgozott. 1933–1940 között ismét Szegeden, a Bartos Lipót-féle nyomdában volt művezető. 1940–1953 között különféle beosztásokban tevékenykedett a papír- és nyomdaiparban. 1953-ban nyugdíjba vonult.

Jegyzetek

Források Magyar Könyvszemle, 1957.

További információk

Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nyomdászok Kategória:Magyar könyvkiadók