bélyegkép|Stephen B. Karpman pszichiáter által javasolt drámaháromszög A Karpman-féle drámaháromszög az emberi interakció társadalmi modellje, amelyet Stephen B. Karpman San Franciscó-i pszichiáter javasolt 1968-ban. A háromszög egy olyan destruktív interakciótípust ábrázol, amely konfliktusban lévő emberek között fordulhat elő. A drámaháromszög modellje a pszichoterápiában, konkrétan a tranzakcióanalízisben használt eszköz. A drámaháromszög szereplői az üldöző, az áldozat és a megmentő.
Karpman leírta, hogy ezeket a szerepeket egyes esetekben az emberek nem őszintén, a fennálló probléma megoldása érdekében vették magukra, hanem úgy váltogatták őket, hogy tudattalan célokat érjenek el. Ilyen esetekben az eredmény az lett, hogy a szereplők úgy érezték, igazuk van, és egy megalapozott álláspontot képviselnek, de a fennálló probléma gyakran alig vagy egyáltalán nem változott, és más, alapvetőbb problémák is felmerültek, ami azt eredményezte, hogy a helyzet megoldatlan maradt.
Használat A Karpman-háromszöget a strukturális elemzésben és a tranzakcióanalízisben való használatra is adaptálták.
Elmélet Karpman a háromszögformát használta erősen konfliktusos, intenzív érzelmekkel telített kapcsolati tranzakciók feltérképezésére. A Karpman drámaháromszög ezekben a konfliktusokban a személyes felelősség és a hatalom közötti kapcsolatot, valamint az emberek által játszott, váltakozó, destruktív szerepeket modellezi. Karpman három tipikus szerepet azonosított ezekben a konfliktusokban. Ezek: Üldöző, Megmentő (felső pozíciók) és Áldozat (alsó pozíció). Karpman ezt a három szerepet egy fordított háromszögre helyezte, és a dráma három aspektusának nevezte őket.
Az Áldozat Ebben a modellben az Áldozat nem egy tényleges áldozatot jelöl, hanem valakit, aki annak érzi magát vagy áldozatként viselkedik. Az Áldozat megpróbálja meggyőzni magát és másokat arról, hogy a helyzete megoldására ő nem tehet semmit, egyáltalán semmit sem lehet tenni, és hogy bár ő nagyon keményen próbálkozik, minden megoldási kísérlet hiábavaló. Ennek az álláspontnak az egyik jutalma a valódi érzések és a potenciális szorongással, kiszámíthatatlansággal járó valódi változás elkerülése, és ezen elkerülő viselkedés validálása. Az Áldozat attitűdje így foglalható össze: "Szegény én!" Az Áldozat üldözöttnek, elnyomottnak, tehetetlennek, reménytelennek érzi magát, és úgy tűnik, képtelen döntéseket hozni, problémákat megoldani, élvezni az életet vagy mélyebben megérteni saját helyzetét. Az Áldozat ha teheti, egy üldözővel marad, aki áldozatszerepét validálja, vagy ha nem üldözik, akkor keres valakit az Üldöző szerepébe. Az Áldozat jellemzően segítséget is kér, hogy egy vagy több embert helyezzen a Megmentő szerepébe maga körül, akik valódi szerepe az, hogy fenntartsák az áldozat rossz érzéseit, és igazolják azon hitét, hogy a saját problémáját ő maga képtelen megoldani. A Megmentő A Megmentő attitűdje: „Hadd segítsek.” A Megmentő az, aki az Áldozat szerepét lehetővé teszi, és folyamatosan megerősíti. A Megmentő bűntudatot érez, ha nem siet a megmentésre, míg végül dühös lesz (és Üldözővé válik), amikor felismeri, hogy segítsége nem hoz változást. A Megmentő beavatkozásának több negatív hatása is van. Egyrészt függő helyzetben tartja az Áldozatot, másrészt pedig nem engedi meg neki, hogy kudarcot valljon, és megtapasztalja döntései következményeit. A Megmentő szerepnek az az előnye, hogy amíg a másikkal foglalkozik, addig a Megmentő figyelmen kívül hagyhatja saját szorongását és problémáit. A Megmentő valódi célja saját problémáinak elkerülése, amelyet az Áldozat szükségletei iránti aggodalom álcáz és fed el. Az Üldöző Az Üldöző attitűdje ez: „Minden a te hibád.” Az Üldöző irányító, hibáztató, kritikus, elnyomó, dühös, tekintélyelvű, merev és mindig felsőbbrendűnek érzi magát. De ha őt hibáztatják, az Üldöző olykor védekezni kezd, és felveheti az Áldozat szerepét. Ez esetben az Áldozat is szerepet válthat, és maga válhat Üldözővé. Az Üldöző előnye, amit a drámából nyer, hasonló az áldozat előnyéhez. Mivel másokat tesz felelőssé a probléma fennállásáért, egyben mentesíti magát az alól, hogy felelősséget vállaljon annak megoldása érdekében.
A drámaháromszög akkor alakul ki, amikor egy személy Áldozat vagy üldöző szerepét ölti magára. Ez a személy ezután úgy érzi, hogy más szereplőket is be kell vonnia a konfliktusba. A Megmentő jellemzően ezt követően csatlakozik. Ezek a bevont szereplők szerepei nem rögzítettek, ezért aztán különféle forgatókönyvek valósulhatnak meg. Az Áldozat például a Megmentő ellen fordulhat, aminek hatására a Megmentő ezután Üldözővé válhat.
A helyzet fennmaradásának oka az, hogy a résztvevő (gyakran tudattalan) pszichológiai vágyai/szükségletei kielégülnek anélkül, hogy el kellene ismerniük a tágabb értelemben vett működési zavart, ami a helyzet hátterében áll. Minden résztvevő a saját önző szükségletei szerint cselekszik, ahelyett, hogy valóban felelősségteljes vagy altruista módon cselekedne. Bármelyik szereplő „általában felöltheti a panaszkodó áldozat szerepét, de az Üldöző szerepébe is átválthat, feltéve, hogy az „véletlen”, és a szereplő bocsánatot kér érte”.
A Megmentő motivációi a legkevésbé nyilvánvalóak. A háromszög struktúrájában a Megmentőnek vegyes vagy rejtett indítéka van. Valamilyen egoista szempontból ő maga húz hasznot abból, hogy valakit megment. A Megmentő látszólagos célja a probléma megoldása, és úgy tűnik, nagy erőfeszítéseket is tesz a megoldás érdekében, de titkon azt szeretné elérni, hogy ez a megoldás ne járjon sikerrel, vagy olyan módon sikerüljön, amiből neki magának haszna származik. A Megmentő például önbecsülést, vagy státuszt kaphat az interakció eredményeképp, vagy akár élvezetet találhat abban, hogy valaki függ tőle vagy megbízik benne. A Megmentő úgy tesz, mintha segíteni próbálna, de valódi célja az, hogy az Áldozatot megtartsa szerepében, hogy ennek eredményeként ő maga is megtarthassa Megmentői státuszát.
Az Áldozat és a Megmentő közötti kapcsolat a társfüggő jelleget ölthet. A Megmentő az Áldozatot az áldozati mivoltának ösztönzésével tartja függő állapotban. Eközben az áldozat szükségletei kielégülnek azáltal, hogy a Megmentő gondoskodik róla.
A résztvevők általában egy elsődleges vagy szokásos szereppel (áldozat, megmentő, üldöző) rendelkeznek, amikor drámaháromszögekbe kerülnek. A résztvevők először a saját családjukban tanulják meg szokásos szerepeiket. Bár a résztvevőknek jellemzően van olyan szerepük, amellyel a leginkább azonosulnak, miután a háromszögbe kerültek, mindhárom pozíciót átvehetik, elfoglalhatják.
Minden háromszög előnyökkel jár a benne résztvevők számára. A drámaháromszög azáltal szüntethető meg, ha a szereplőit megfosztjuk ezektől az előnyöktől.
Terápiás modellek A Győztes Háromszögét Acey Choy publikálta 1990-ben, terápiás modellként, amely bemutatja a pácienseknek, hogyan változtassák meg a társas interakciókat, amikor beléptek egy drámaháromszögbe. Choy azt javasolja, hogy bárki, aki Áldozatnak érzi magát, inkább a sebezhetőség és a törődés szempontjából gondolkodjon, hogy bárki, akit Üldözőnek tekintenek, határozott álláspontot képviseljen, és aki a Megmentő szerepében találja magát, a "törődésre" fókuszáljon.
Sebezhetőség – az Áldozatot arra kell ösztönözni, hogy elfogadja a sebezhetőségét, megoldja a problémáit, és legyen öntudatosabb. Asszertivitás – az Üldözőt arra kell ösztönözni, hogy kérje, amit akar, legyen határozott, és fejlessze az önmaga iránti együttérzést. Gondoskodás – a Megmentőt arra kell ösztönözni, hogy törődést mutasson és gondoskodjon másokról, de ne próbáljon túlzásba esni és problémákat megoldani mások helyett.
A 2009-ben először megjelent The Power of TED* című könyv azt javasolja, hogy az Áldozat az Alkotó alternatív szerepét vegye fel, az Üldözőre inkább Kihívóként tekintsen, és a Megmentő helyett Coachot keressen magának.
Alkotó – akik Áldozat szerepben érzik magukat, azok számára javasolt, hogy problémák helyett az eredményekre fókuszáljanak, és vállalják a felelősséget az élet kihívásaira adott reakcióik megválasztásáért. Az Áldozatnak javasolt a jelenlegi valóság és az elképzelt cél vagy eredmény közötti különbség feloldására fókuszálnia, és fokozatos lépéseket tenni az elérni kívánt cél felé. Kihívó – az Üldözőre olyan személyként vagy helyzetként érdemes tekinteni, amely arra készteti az Alkotót, hogy tisztázza szükségleteit, és a tanulására és fejlődésére összpontosítson. Coach – a Megmentőt arra kell ösztönözni, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyek segítik az egyént a megalapozott döntések meghozatalában. A Megmentő és a Coach közötti legfontosabb különbség az, hogy a Coach az Alkotót képesnek tekinti döntések meghozatalára és a saját problémáinak megoldására. A Coach olyan kérdéseket tesz fel, amelyek lehetővé teszik az Alkotó számára, hogy meglássa a pozitív cselekvés lehetőségeit, és arra összpontosítson, amit akar, ahelyett, amit nem akar.
Jegyzetek
Kategória:Tranzakcióanalízis