Az alkalmazott mezőgazdasági növénytan (agrobotanika) a kultúrnövények rendszertanával, szervezettanával, élettanával vagy növénynemesítéssel foglalkozó tudományterület, művelői az agrobotanika kutatói, tudósai, agrobotanikusok.

A növénytan és a mezőgazdasági növénytan kapcsolódásai A növénytan (botanika) több fő tudományterülettel, ezeken belül számos részterülettel foglalkozik.

A főbb botanikai irányok: Az egy-egy földrajzi területhez fűződő általános flórakutatás (vegetációkutatás, florisztika) szaktudományos művelői, illetve a jelentősebb, munkájukkal a tudományos növénytani kutatásokat segítő műkedvelő növénygyűjtők; Az elméleti vagy biológia növénytan (botanika) képviselői; Az alkalmazott mezőgazdasági növénytan (agrobotanika) a kultúrnövények, az emberi érdekek szerinti (ki/meg)választása alapján termesztésbe vont közvetlen élelmiszer vagy állati takarmány-előállítás céljából a növényfajok termesztésével, nemesítésével, agrotechnikájával, növényvédelmével stb. foglalkozó területeket vizsgálja a szántóföldi növénytermesztés pl. gabonák: búza, árpa, rozs, zab, rizs; kukorica, burgonya, ipari növények: cukorrépa, len, kender, napraforgó, repce, dohány; takarmánynövények: fűfélék, lucerna, herefélék; pillangósvirágú, magas fehérjetartalmú, ún. fehérjenövények: borsó, bab, lóbab, szója, csillagfürt; kertészeti zöldségnövények: paprika, paradicsom, uborka, zeller, sóska, torma; ezek is hajtatási vagy szabadföldi előállítással; gyümölcsfélék: alma, körte, dió, kajszi, őszibarack, szamóca, málna, ribiszke fajok, szőlő és sok más növény (pl. gyógy- és dísznövények, erdei növények) vonatkozásában. Némelyik – a termelési mód, illetve előállítási cél alapján több kategóriába is besorolhatók: pl. a borsó lehet étkezési (zöldborsó friss fogyasztásra, konzervipari feldolgozásra), vetőmag előállításra vagy takarmány-összetevő felhasználási területekre. Az agrobotanika az agrárképzések (BSc agrármérnök, kertészmérnök, erdőmérnök, MSc növényorvos stb.) alapozó tudománya. A kultúrnövények sokirányú vizsgálata képezi az agrobotanikai kutatások alapját is. Ezek megvalósulása az agrobotanika tudományterület művelése egyéni kutatói (agrobotanikus) és intézeti szinten történik.

Országos Agrobotanikai Intézet, Tápiószele Az agrobotanika tudományterülettel foglalkozó Országos Agrobotanikai Intézetet (leegyszerűsített névhasználattal: „Agrobotanika”) Tápiószelén a genetikai változatosság fenntartására (tájfajták, ökotípusok élő állapotú megőrzésére, a biodiverzitás fenntartására) alapította Jánossy Andor (1908-1975) agrobotanikus, akadémikus 1959-ben, és vezette 1975-ben bekövetkezett haláláig. Az ezt követő időszak szervezeti átalakításokkal volt terhes, majd 2010-ben a jogfolytonosságot biztosító Növényi Diverzitás Központ jött létre, és folytatódott a Növények Génmegőrző Intézete szervezeti elnevezéssel.

Növények Génmegőrző Intézete 2019-ben a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ által integrált Növények Génmegőrző Intézete névre változott (NBGK NGI). Az NGI génmegőrzési tevékenységet végez, így ellátja a hazai kultúrnövény fajok, a haszon- és vad növények génforrásainak tartalékként való megőrzését, a ritka és kipusztulással fenyegetett, hagyományőrző szántóföldi, zöldségnövény, gyümölcstermő növény, szőlő- és dísznövény fajták és tájfajták fenntartásáról és szaporítóanyaguk előállításáról gondoskodik. A genetikai diverzitás folyamatosan szűkül: a fő veszély az, hogy a termesztett növények genetikai alapja annyira egységessé válik, hogy egy-egy betegség akár az egészet könnyen kipusztíthatja. Ezért fontos megőrizni a többi fajtát, illetve az eredeti, úgynevezett vad rokon fajokat is. Tápiószelén is őriznek vad rokon fajokat. A cél, hogy a földi élet minden formáját fenntartsuk, ne válasszuk ketté a mezőgazdasági és a vadon élő, jelenleg még nem haszonnövényeket. Másrészt a riói Biológiai Sokféleség Egyezmény (1992), amelyhez Magyarország is csatlakozott és 1995-ben törvényi szintre emelt1995. évi LXXXI. törvény a Biológiai Sokféleség egyezmény kihirdetéséről., előírja: nem csupán a természetes élőhelyükön kell védeni a fajokat, hanem biztonsági szempontok miatt a veszélyeztetetteket az élőhelyükön kívül is meg kell őrizni.

Neves agrobotanikusok Antal József (1919–2014) agrármérnök, agrobotanikus Bedő Zoltán (1951–) agrármérnök, agrobotanikus, növénynemesítő, az MTA tagja Bócsa Iván (1926–2007) agrobotanikus, növénynemesítő, növénygenetikus, egyetemi tanár, az MTA tagja Eifert József (1923–2015) mezőgazdasági mérnök, agrobotanikus Gerhárdt Guido (1876–1939) mezőgazdász, agrobotanikus, az Országos Vetőmagvizsgáló Állomás kísérletügyi igazgatója Hortobágyi Tibor (1912–1990) mezőgazdász, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora Jánossy Andor (1908–1975) agrármérnök, agrobotanikus, az MTA tagja Lengyel Géza (1884–1965) botanikus, agrobotanikus, az MTA tagja Mándy György (1913–1976) agrobotanikus, ökológus, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora Máthé Imre, id. (1911–1993) botanikus, agrobotanikus Norman Borlaug (1914–2009) Nobel-békedíjas amerikai agrobotanikus, növénypatológus, a „zöld forradalom” atyja, az MTA tiszteleti tagja Volodimir Vasziljovics Morhun (1938–2025) ukrán kutató, biológus, genetikus agrobotanikus és növénynemesítő, az MTA tiszteleti tagja

Jegyzetek

Források 8. kötet: 1966; 9. kötet: 1967; 10. kötet: 1968 (néha 1968–69-ként hivatkozva)

583 o. 646 o.

Kategória:Botanika