Valladolidi vita

bélyegkép|A Valladolidban található Colegio de San Gregorio homlokzata. A valladolidi vitát hagyományosan ehhez az intézményhez kötik.

A valladolidi vita vagy valladolidi junta (spanyolul Junta de Valladolid vagy Controversia de Valladolid) 1550–1551-ben Valladolidban tartott teológiai, jogi és politikai tanácskozás volt. A vita a spanyol korona amerikai hódításainak erkölcsi és jogi igazolhatóságát, az amerikai őslakosok természetes jogait, a jogos- vagy igazságos háború lehetőségét, az encomienda rendszerét és az evangelizáció megengedett módszereit vizsgálta.Lewis Hanke: All Mankind is One: A Study of the Disputation Between Bartolomé de Las Casas and Juan Ginés de Sepúlveda in 1550 on the Intellectual and Religious Capacity of the American Indian. Northern Illinois University Press, DeKalb, 1974.Francisco Castilla Urbano: „The Debate of Valladolid (1550–1551): Background, Discussions, and Results of the Debate between Juan Ginés de Sepúlveda and Bartolomé de las Casas”. In: Jörg Alejandro Tellkamp (szerk.): A Companion to Early Modern Spanish Imperial Political and Social Thought. Brill, Leiden–Boston, 2020, 222–251. DOI: 10.1163/9789004421882_011.

A vita legismertebb szereplői Bartolomé de las Casas domonkos szerzetes, Chiapas püspöke, aki 1550-ben lemondott hivataláról, valamint Juan Ginés de Sepúlveda humanista tudós, Arisztotelész több művének latin fordítója és kommentátora, illetve királyi krónikás voltak.Henry Raup Wagner – Helen Rand Parish: The Life and Writings of Bartolomé de Las Casas. University of New Mexico Press, Albuquerque, 1967.Luke Glanville – David Lupher – Maya Feile Tomes (szerk. és ford.): Sepúlveda on the Spanish Invasion of the Americas: Defending Empire, Debating Las Casas. Oxford University Press, Oxford, 2023. Las Casas azt állította, hogy az indián népek teljes értékű, értelmes emberi közösségek, amelyek természetjogi értelemben rendelkeznek szabadsággal, tulajdonnal és legitim politikai közösségekkel; keresztény hitre térítésük csak békés prédikációval, tanítással és példával történhet. Sepúlveda ezzel szemben az arisztotelészi „természetes szolgaság” és a jogos háború fogalmaira hivatkozva azt védte, hogy bizonyos indián népek erkölcsi és politikai állapota — különösen az emberáldozat, a korabeli forrásokban említett kannibalizmus, valamint más, a korabeli keresztény természetjogi és teológiai gondolkodásban elítélt gyakorlatok — igazolhatja a spanyol fegyveres beavatkozást, a politikai alávetést és a keresztény uralom alatti nevelést.Ángel Losada: „The Controversy between Sepúlveda and Las Casas in the Junta of Valladolid”. In: Juan Friede – Benjamin Keen (szerk.): Bartolomé de las Casas in History: Toward an Understanding of the Man and His Work. Northern Illinois University Press, DeKalb, 1971, 279–309. Daniel R. Brunstetter – Dana Zartner: „Just War against Barbarians: Revisiting the Valladolid Debates between Sepúlveda and Las Casas”. Political Studies, 59/3 (2011), 733–752. DOI: 10.1111/j.1467-9248.2010.00857.x.

A vita tárgya nem az volt, hogy az indiánok emberek-e vagy van-e lelkük; ezt a népszerű megfogalmazást a modern történetírás félrevezetőnek tartja. A kérdés inkább az volt, hogy az indián népek természetes jogai, politikai közösségei, vallási gyakorlatai és a spanyol korona missziós kötelezettsége milyen jogi következményekkel járnak.Ana María Manero Salvador: „La controversia de Valladolid: España y el análisis de la legitimidad de la conquista de América”. Revista Electrónica Iberoamericana, 3/2 (2009), 85–114.

A valladolidi vita a salamancai iskola, a spanyol késő skolasztika, a katolikus természetjog, a gyarmati jog, a missziótörténet és a nemzetközi jog előtörténetének egyik legismertebb eseménye. Jelentősége nem abban áll, hogy egyetlen döntéssel lezárta volna az amerikai hódítások kérdését, hanem abban, hogy a spanyol korona és az egyházi-teológiai értelmiség intézményes formában vizsgálta meg saját tengerentúli terjeszkedésének erkölcsi és jogi feltételeit.Lewis Hanke: The Spanish Struggle for Justice in the Conquest of America. University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1949.

Szóhasználat

A korabeli spanyol és latin források rendszerint „indiánoknak” nevezték az amerikai őslakos népeket. A szócikk ezt a kifejezést történeti összefüggésben használja; mai értelmező mondatokban az „amerikai őslakosok” vagy „őslakos népek” megnevezés is szerepel.

Történeti háttér

A spanyol hódítások és az encomienda rendszere

Kolumbusz Kristóf első útja után a kasztíliai korona fokozatosan kiterjesztette tengerentúli jelenlétét a Karib-térségben, majd a 16. század első felében az amerikai kontinensen is. Hernán Cortés 1519–1521 között döntő szerepet játszott az Azték Birodalom katonai legyőzésében, Francisco Pizarro pedig az 1530-as években meghatározó szereplője volt az Inka Birodalom bukásának. A katonai sikerek mögött nemcsak európai fegyvertechnikai előnyök, hanem indián szövetségek, helyi politikai konfliktusok és az eurázsiai betegségek pusztító hatásai is álltak.Anthony Pagden: The Fall of Natural Man: The American Indian and the Origins of Comparative Ethnology. Cambridge University Press, Cambridge, 1982.

A spanyol berendezkedés egyik legfontosabb intézménye az encomienda volt. Ennek alapján egyes spanyol telepesek vagy hódítók jogot kaptak arra, hogy meghatározott indián közösségektől munkát vagy adót követeljenek, elvileg azzal a kötelezettséggel, hogy védelmezzék és keresztény hitre oktassák őket. A rendszer a gyakorlatban sok helyen súlyos visszaélésekhez, kényszermunkához, túlterheléshez, erőszakhoz és jogfosztáshoz vezetett. A koronának ezért már a 16. század elejétől foglalkoznia kellett az indiánok jogi státusával és a gyarmati hatalomgyakorlás korlátaival.

Montesinos, a Requerimiento és a burgosi törvények

Az indiánokkal szembeni visszaélések korai bírálói közé tartoztak a domonkosok. 1511 adventjén Antonio de Montesinos Hispaniolán elmondott híres prédikációjában élesen elítélte az encomenderók gyakorlatát, és azt kérdezte hallgatóitól, vajon az indiánok nem emberek-e, nincs-e értelmes lelkük, és nem kötelesek-e őket felebarátként szeretni. Ez a prédikáció jelentős hatást gyakorolt Las Casasra is, aki később az indiánok legismertebb védelmezője lett.

A korona válasza részben a burgosi törvényekben (1512–1513) jelent meg, amelyek megpróbálták szabályozni az indiánokkal való bánásmódot, az evangelizációt és a munkavégzést. A törvények azonban nem szüntették meg az encomienda rendszerét, és végrehajtásuk a távoli gyarmati viszonyok között korlátozott maradt.

A hódítási jogrend egyik sajátos eszköze volt az 1513-as Requerimiento, vagyis az a nyilatkozat, amelyet a spanyoloknak elvileg fel kellett olvasniuk az indián közösségeknek, mielőtt engedelmességet követeltek volna tőlük. A szöveg a pápai adományozásra, a spanyol király hatalmára és az engedelmesség megtagadása esetén alkalmazható erőszakra hivatkozott. Las Casas és más bírálók szemében a Requerimiento különösen jól mutatta a hódítási jogcímek gyakorlati ellentmondásait: a gyakran érthetetlen nyelven, ellenséges helyzetben vagy formálisan elmondott nyilatkozat nem biztosított valódi szabad beleegyezést, amit a rendszer kritikusai az egész jogi konstrukció problémájaként értékeltek.Patricia Seed: Ceremonies of Possession in Europe's Conquest of the New World, 1492–1640. Cambridge University Press, Cambridge, 1995.

Francisco de Vitoria és a jogcímek kérdése

Francisco de Vitoria, a salamancai iskola egyik legfontosabb teológusa és jogfilozófusa 1539-ben tartott relectióiban kétségbe vonta, hogy a pápai adományozás, a puszta felfedezés vagy a hitetlenség önmagában elegendő jogcím volna az indián népek meghódítására. Vitoria elismerte az indián közösségek természetes uralmát, tulajdonát és politikai rendjét, miközben bizonyos korlátozott „jogcímeket” — például az ártatlanok védelmét vagy a népek közötti érintkezés súlyos jogsértéssel való akadályozását — továbbra is mérlegelt.Francisco de Vitoria: Relectiones. De Indis et de iure belli. Vö. Anthony Pagden – Jeremy Lawrance (szerk. és ford.): Vitoria: Political Writings. Cambridge University Press, Cambridge, 1991.

Vitoria gondolkodása nem azonosítható sem Las Casas, sem Sepúlveda álláspontjával, de mindkét fél számára fontos fogalmi hátteret jelentett. A valladolidi vita résztvevői olyan kérdéseket tárgyaltak, amelyeket Vitoria már korábban felvetett: kik a törvényes urak az Indiákban, milyen jogai vannak a nem keresztény politikai közösségeknek, mikor lehet jogos háborút indítani, és milyen módon hirdethető a keresztény hit.David M. Lantigua: Infidels and Empires in a New World Order: Early Modern Spanish Contributions to International Legal Thought. Cambridge University Press, Cambridge, 2020.

A Sublimis Deus, a Pastorale officium és az új törvények

1537-ben III. Pál pápa Sublimis Deus bullája az indiánok emberi méltóságát, szabadságát, tulajdonjogát és evangelizálhatóságát hangsúlyozta. A dokumentum kijelentette, hogy az indiánokat és minden később megismert népet nem lehet szabadságuktól vagy tulajdonuktól megfosztani pusztán azért, mert nem keresztények, és hogy a hitre hívásnak prédikációval és jó példával kell történnie.III. Pál pápa: Sublimis Deus, 1537. A dokumentum egyes kiadásokban és szakirodalmi hivatkozásokban Veritas ipsa néven vagy kezdőszóval is szerepel; a címek és szövegváltozatok viszonyát a szakirodalom a dokumentum szöveghagyománya miatt óvatosan kezeli. Vö. Alberto de la Hera: „El derecho de los indios a la libertad y a la fe: la bula Sublimis Deus y los problemas indianos que la motivaron”. Anuario de Historia del Derecho Español, 26 (1956), 89–182.

... sua libertate ac rerum suarum dominio privatos, seu privandos non esse [...] nec in servitutem redigi debere. III. Pál pápa: Sublimis Deus, 1537

A részlet magyarul: „... nem voltak és nem is lehetnek megfosztva szabadságuktól és javaik feletti uralmuktól [...], és nem vethetők rabszolgaságba.”

A szintén 1537-ből, a Sublimis Deus-szal közel egy időben kiadott Pastorale officium kezdetű apostoli bréve kiközösítéssel fenyegette azokat, akik az indiánokat rabszolgasorba vetik vagy javaiktól megfosztják. V. Károly tiltakozása után a bréve fegyelmi szankcióit később visszavonták vagy felfüggesztették, de ez nem azonos a Sublimis Deus teológiai tételének visszavonásával. A két irat sorsa jól mutatja a pápai reformtörekvések, a spanyol királyi patronátus és a gyarmati igazgatás közötti feszültséget.Peter Stamatov: The Origins of Global Humanitarianism: Religion, Empires, and Advocacy. Cambridge University Press, Cambridge, 2013. Alberto de la Hera: „El derecho de los indios a la libertad y a la fe: la bula Sublimis Deus y los problemas indianos que la motivaron”. Anuario de Historia del Derecho Español, 26 (1956), 89–182.

1542-ben V. Károly kiadta az ún. új törvényeket (Leyes Nuevas), amelyek korlátozták az encomienda rendszerét, tiltották az indiánok rabszolgaságba vetését, és megpróbálták erősíteni a korona ellenőrzését a gyarmati elit felett. A törvények heves ellenállást váltottak ki az encomenderók körében, különösen Peruban, és végrehajtásuk sok helyen részleges vagy következetlen maradt.

A valladolidi vita tehát nem elszigetelt esemény volt, hanem hosszú jogi, teológiai és politikai vita egyik csúcspontja: a kérdés az volt, milyen erkölcsi feltételek mellett lehet, ha lehet egyáltalán, háborút viselni, politikai uralmat gyakorolni és missziót folytatni a nem keresztény amerikai népek között.

A junta összehívása és lefolyása

V. Károly 1550 tavaszán elrendelte az új hódító vállalkozások felfüggesztését addig, amíg a teológusokból, jogászokból és királyi tanácsosokból álló testület meg nem vizsgálja a hódítás jogi és erkölcsi alapjait. A tanácskozás helye Valladolid volt, hagyományosan a Colegio de San Gregorio épületéhez kötve. A vitát két fő szakaszban tartották: az elsőt 1550 augusztusában és szeptemberében, a másodikat 1551 tavaszán.