A Székelykeresztúri Unitárius Egyházközség az 1568-ban kimondott vallásszabadság törvényétől kezdődően fontos helyet foglal el Erdély reformációjának történetében. Ettől az évtől kezdődően a közösségnek már saját unitárius lelkésze van. Jelenleg itt található a Magyar Unitárius Egyház legnagyobb osztatlan gyülekezete, megközelítőlegesen 2200 lélekkel. Székelykeresztúr nemcsak nagy gyülekezetének köszönhetően, az oktatás által is központi szerepet tölt be 1793 óta, a mai Berde Mózes Unitárius Gimnáziumnak köszönhetően, amely Székelyföld unitárius fiataljai számára biztosít felekezeti oktatást.

Története Székelykeresztúron a reformáció 1548-1568 között zajlott. 1568-ban már unitárius lelkész volt a városban, Marosi Synning János személyében, aki a Dávid Ferenc és Méliusz Juhász Péter közötti hitvitáknak az egyik jegyzőkönyvvezetője.

Kevés írás maradt fenn a székelykeresztúri unitáriusok kezdeti életéről, azonban az 1606-os kolozsvári zsinat határozata bizonyítja, hogy a székelykeresztúri unitárius gyülekezet a tekintélyesebb unitárius egyházközségekhez tartozott. Ez a zsinati döntés kimondja, hogy minden év június 8-án felváltva tartsanak zsinatot Kolozsváron és Székelykeresztúron. A zsinattartás az 1616-ban megválasztott lengyel származású püspök, Radeczki Bálint tette át Küküllő vármegyébe, hogy közelebb legyen Kolozsvárhoz. Pontos adatok nincsenek arról, hogy az elmúlt évszázadok során hány zsinatot tartottak itt.

Első temploma a főtéri katolikus templom, amelyet a XIII. században építettek katolikus templomként, a reformáció után unitárius és református közös templomként használtak. Az öreg templom 1630-ban került át teljesen az unitáriusok kezébe, a pars maior törvény alapján. Az öreg templomot az unitáriusok azonban 1676-ig birtokolhatták, ugyanis az ellenreformáció hatására a templom visszakerült a katolikusokhoz. A templom elfoglalásával a papi, mesterilakot és a hozzájuk tartozó minden javukat elvették. Mivel ebben az időszakban engedély nélkül tilos volt templomot, vagy imaházat építeni, II. József türelmi rendeletéig az unitáriusoknak nem volt saját templomuk. Ezalatt az időszak alatt a reformátusok vendégszeretetének köszönhetően istentiszteleteiket a református templomban tarthatták.

Az unitáriusok a Fiatfalva felé vezető út melletti tövisbokorral, bojtorjánnal teli földterületre építkeztek, amely egykoron borjúlegelőként szolgált. 1782-ben kezdték el a templomépítést, a torony befejezése azonban később, 1841-ben készült el. A torony befejezésével kapcsolatosan maradt hátra egy anekdota, amely szerint egyszer az akkori lelkész a templomtorony tetején tartózkodik, megelégelve, hogy a torony befejezetlenül áll, egy arra járó pedig megkérdezi tőle, hogy: Mit csinál, tiszteletes úr? Erre válaszként a következőt mondta: Öntözöm, hátha megnő... Ez az esemény a szóbeszéd szerint annyira hatásos volt, hogy még akkor befejezték a tornyot.

A gyülekezet létszámának gyarapodása kapcsolatban áll az 1793-as homoródalmási zsinattal, amelyen elhatározták egy kollégium építését Székelykeresztúrra. Az oktatás fejlődése egyben a város fejlődését is jelentette és lényegesen meghatározta a város történetét.

A templom legrégebbi értéke az 1722-ből származó szószékkorona, amelyet az öreg templomból hoztak el. Ezt a szószékkoronát Homoródszentmártoni Biró Sámuel csináltatta.

A templom építésekor a főbejárat az unitárius gimnázium régi épülete felől volt. Később ezt a bejáratot befalazták és ide helyezték a I. világháború áldozatainak emléktábláját.

Az orgonát ifj. Péterfi Sándor lelkészsége alatt, a hívek adományából és a diákok gyűjtéséből, 1844-ben készítette Schneider József. 4,5 oktávos klaviatúrája, 6 regisztere a liturgia zenei alapját képezi a mai napig és alkalmanként orgonakoncerteken is használják.

Az új lelkészi lakás a templom tőszomszédságában épült 1909-ben, ez az épület 1988-ban gyülekezeti teremmel bővült.

Az eltelt évek során a templomot többször is javították. Kazettás mennyezetét 1988-ban készítették, udvarhelyszéki motívumokkal. Székelykapuja 1993-ban készült el, “Egy az Isten” felirattal.

Lelkészek

Marosi Synning János (1568) Korondi Miklós (1652) Csokfalvi Dániel (1723) Almási András (1741) Komjátszegi József (1755) Solymosi Péter (1758-tól) Tana Ferenc (1773-tól) Árkosi Raffai Sámuel (1777-1799) Bodor Sámuel (1799-1803) Albert József (1803-1807) Sipos Miklós (1807-1817) Márkos Elek (1818-1821) Máthé József (1821-1824) Id. Péterfi Sándor (1824-1841) Ifj. Péterfi Sándor (1841-1849) Csíki Áron (1849-1853) Ifj. Péterfi Sándor (1854-1859) Pálfi Lajos (1859-1872) Gombos Sámuel (1872-1875) Barabás Lajos (1875-1902) Lőrinczi István (1902-1924) Ütő Lajos (1924-1952) Ekárt Andor (1953-1956) Máthé Sándor (1957-1974) Báró József (1974-1997) Szombatfalvi József (1998-2015) Dr. Tódor Csaba (2016-2022) Bartha Alpár (2022-től) Szabó Előd (2023-tól)

Források Benkő Elek: A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája, Budapest, 1992 Gagyi Piroska Eliza: A székelykeresztúri unitárius egyházközség rövid története, In. Simó Márton (szerk.): Keresztúr 450 Emlékkönyv, 2018 Orbán Balázs: Székelyföld leírása, Pest, 1868 Orbán János: Székelykeresztúr története, Kolozsvár, 1943 A székelykeresztúri egyházközség története, kézirat, 1974 Keresztény Magvető, Kolozsvár, 1879. március–április. 67–91. o.

Kategória:Magyar Unitárius Egyház Kategória:Székelykeresztúr