A Prešeren-tér () Ljubljanának, Szlovénia fővárosának központi tere. Az óváros sétálóövezetének része, és fontos találkozási pont, ahol fesztiválokat (például az éves Ljubljanai Sárkánykarnevált), koncerteket, sporteseményeket, politikai rendezvényeket és tüntetéseket tartanak. 1987–88-ban Edvard Ravnikar tervei alapján átalakították tölcsér alakúból kör alakúvá, majd 2007-ben felújították. A téren található Hármashíd 2021 óta az UNESCO világörökség része.

Fekvése A középkori város bejárata előtt fekvő tér egy tölcsér alakú csomópont, amelyből különböző irányokba ágaznak szét az utcák. Dél felé, a Hármashídon (Tromostovje) keresztül a Stritar utcához (Stritarjeva ulica) kapcsolódik, amely a Kresija-palota és a Philip-kúria által alkotott szimbolikus városkapun át a Várhegy lábánál fekvő városháza felé vezet. Északnyugat felé a Čop utcához (Čopova ulica) csatlakozik, amely a Főposta és a Nama áruház felé vezet. Észak felé a Miklošič utca (Miklošičeva cesta) halad el számos nevezetes szecessziós épület – elsőként az Urbanc-ház – mellett a ljubljanai főpályaudvar felé. A Čop utca és a Miklošič utca között áll a Ljubljana-Központ ferences kolostor és a ferences Angyali üdvözlet-templom. Nyugat felé a Wolf utca (Wolfova ulica) vezet a Mayer áruház – amely jelenleg a Bank Austria egyik irodájának és egy szabadtéri kávézónak ad otthont – mellett a Kongresszus tér (Kongresni trg) irányába. Délnyugaton a Hribar rakpart vezet felfelé a Ljubljanica folyó mentén, az Udvar tér (Dvorni trg) mellett a Zois-kúria és a Szent Jakab-híd felé. Kelet felé, a Központi Gyógyszertár épülete mellett elhaladva a festői Trubar utca (Trubarjeva ulica) vezet a Sárkány híd felé. A Ljubljanica folyóval párhuzamosan a Petkovšek rakpart halad a Szent Péter-templom irányába.

Története A Prešeren tér a 17. században nyerte el mai arculatát, amikor megépült a barokk stílusú ferences Angyali üdvözlet-templom; a teret a templom után kezdetben Szűz Mária tér néven ismerték. A 19. században az útkereszteződést térré alakították és kikövezték. Az 1895-ös ljubljanai földrengés után Max Fabiani építész négy utca csomópontjaként tervezte meg a teret. A földrengésben megrongálódott középkori házak helyén számos palota épült a tér körül. A Wolf utca és a Čop utca között áll az 1873-ban épült, majd 1904-ben Ciril Metod Koch építész által szecessziós stílusban felújított Hauptmann-ház. A többi palota közé tartozik a Frisch-ház, a Seunig-ház és az Urbanc-ház, valamint a harminc évvel később épült Mayer áruház.

1901-ben a téren haladt át az első elektromos villamos vonala, majd 1905-ben felállították a Prešeren-emlékművet; ezt követően a tér urbanisztikai és építészeti szempontból az első világháború végéig nem változott.

A háború után Jože Plečnik intenzíven foglalkozott a tér átrendezésével, és számos tervet kidolgozott, azonban ezekből csak a Hármashíd (Tromostovje), valamint a Mayer-házzal (Wolf utca 1.) szemközti trafik valósult meg; maga a ház a két világháború között épült Stanko Rohrman tervei alapján.

1928-ban Emerik Mayer nagykereskedő elhatározta, hogy egy új, modern áruházat építtet. E probléma megoldására a városi építésügyi bizottság megbízta a Mérnökök és Építészek Szövetségét egy építészeti és urbanisztikai tervpályázat kiírásával a tér átrendezésére. A pályázaton 12 építész vett részt, köztük Vladimir és Marijan Mušič, Edvard Ravnikar, Milan Sever, Miro Kos, Boris Kobe és Herman Hus. A javaslatok többsége jelentősen kibővítette volna a teret, de a tér átrendezése során egyikük sem tulajdonított jelentőséget a műemlékvédelmi szempontoknak.F. Stelè, Marijin trg, Kronika 1937/3, str. 147–155.

Az 1980-as években Edvard Ravnikar javasolta a kör alakú kialakítást és a gránittömbös burkolatot, benne macedón Sivec-márványból készült körrel és sugárirányú vonalakkal. Ravnikarnak volt egy javaslata egy szökőkút elhelyezésére is a téren, ezt azonban a város lakói nem fogadták el. A belső városközpontot 2007. szeptember 3. óta lezárták a gépjárműforgalom elől (kivéve az engedéllyel rendelkező lakosokat és egy helyi turistabuszt), így a Prešeren tér körül egy sétálóövezetet hoztak létre.

2008 júniusa óta a tér makettje a brüsszeli Mini Európa parkban is látható egy 20 négyzetméteres területen.

Nevezetességei

Prešeren-emlékmű A tér keleti oldalán, a Központi Gyógyszertár előtt 1905-ben állították fel France Prešeren szlovén nemzeti költő és egy múzsa bronzszobrát. Az Ivan Zajec által tervezett szobor egy Max Fabiani építész által tervezett masszív gránittalapzaton áll. Később három nyírfát ültettek a Prešeren-emlékmű mögé, amelyek Ljubljana szimbolikus központját jelzik. Jože Plečnik építész tervei alapján az 1930-as években további nyárfákat telepítettek a Hármashíd mellé. 1991 júniusában a Prešeren teret és a Prešeren-emlékművet nemzeti jelentőségű kulturális műemlékké nyilvánították. 2005 októberében a Prešeren-emlékművet felújították.

Ferences Angyali üdvözlet-templom A ferences templom, az egykori Ágoston-rendi templom a Prešeren tér (eredetileg Szűz Mária tér) központi épülete. Mérete meghaladja magát a teret, és tömbje a Ljubljanica folyó kanyarulata felett is uralkodik. 1646 és 1660 között épült egy régebbi, az Ágoston-rendiek által épített templom helyén. Kulisszaszerű, pilaszterekkel tagolt barokk homlokzattal rendelkezik. A belső tér gazdag berendezéssel büszkélkedhet, többek között Robba oltárával, Langus freskóival és más művészek alkotásaival. Az oromzat felett Mária szobra áll. Nyugaton, a Čop utca felé a templomhoz egy kolostor csatlakozik, amelyben egy régi könyvtár található.

Hármashíd A Hármashíd (szlovénül: Tromostovje, régebbi forrásokban Tromostje néven is szerepel) három hídból álló épületegyüttes, amelyek a Ljubljanica folyón ívelnek át. A délkeleti parton fekvő történelmi középkori városrészt köti össze az északnyugati parton található Prešeren térrel. A 13. századra visszanyúló építmény Ljubljana legrégebbi hídja. Az 1930-as évek elején Jože Plečnik építész áttervezte és kibővítette. 2021 augusztusában a Hármashíd felkerült az UNESCO világörökségi listájára, mint Plečnik maradandó építészeti örökségének fontos eleme.

Ljubljana méretarányos makettje 1991-ben a tér felső végén elhelyezték Ljubljana bronzból készült méretarányos makettjét, a városi Várostervezési Intézet ajándékaként. A makett egy 2,2 x 2,2 méteres négyzet alakú asztallapot tesz ki. A modellt számos szakértő készítette, míg a körülötte lévő padokról, a talapzatról, az elhelyezésről és a munka koordinálásáról Jadranka Grmek építész gondoskodott. 2009-ben egy fehér, félkör alakú paddal egészítették ki a ljubljanai makettet.

Mayer-palota Josip Mayer, az ismert ljubljanai gyógyszerész-dinasztia alapítója két külvárosi házat építtetett, amelyek a Trubar utca (Trubarjeva cesta) elején álltak. Az egyikben már 1809-ben is működött az Arany Szarvashoz (Pri zlatem jelenu) címzett gyógyszertár. A földrengés után ezeket le kellett bontani. A lakó- és kereskedelmi palotát Ferdinand Hauser építész tervezte 1896–97-ben, a kivitelezést a Gustav Tönnies vállalat végezte, a homlokzat tervezését és kivitelezését pedig Filip Supančič jegyezte. Az épület neoreneszánsz stílusban épült. A 19. század végén a Mayer-palota Ljubljana egyik legnagyobb és leggazdagabban díszített magánpalotája volt. Már az első világháború előtt, egészen a második világháborúig a rendkívül népszerű Valvasor, majd később a Prešeren kávéház működött benne.

Frisch-ház A Frisch-ház (Ivan Frisch) a Prešeren tér 3. szám alatt áll. A kereskedelmi és lakóépület 1896 és 1897 között épült és Filip Supančič építőmester munkája. A ház egy sarokerkéllyel és egy kis toronnyal rendelkezik, és a Čop utca (Čopova ulica) bejáratát jelöli. A historizáló díszítés mellett Ljubljanában itt jelennek meg először szecessziós elemek is; a díszítőelemek az első emeleti ablakok felett, a tetőpárkány alatt és a sarokerkélyen találhatók.

Hauptmann-ház A Hauptmann-ház a Prešeren tér 1. (korábban Wolf utca 2.) szám alatt áll. A kétemeletes épület 1873-ban épült. Matevž Rant kereskedő vásárolta meg, és két emelettel megmagasította. A földszinten textil- és rövidáru-kereskedés működött. 1894-ben Adolf Hauptmann festékkereskedő vásárolta meg a házat. 1904-ben Ciril Metod Koch városi építész kapott megbízást az új homlokzat és tetőzet kialakítására. Koch a felújítást az akkoriban divatos, Otto Wagner ihlette bécsi szecesszió stílusában végezte el.

A négyemeletes homlokzatot vízszintesen tagolja a földszint és az első emelet közötti erősen profilozott övpárkány, az első és a második emelet közötti széles, kazettás párkány, valamint a két alsó emelet vakolatába metszett vízszintes vonalak. A homlokzatot különböző színű kerámiacsempék díszítik: a második emeleten az ablakok felett kékek, a harmadik emeleten az ablakok között többszínűek, míg a homlokzat felső részét teljes egészében sakktáblát formázó, geometrikus mintázatú kerámiacsempe borítja. A tetőereszt színes kazettamotívumos vakolat díszíti. A homlokzat zöld-kék-piros színskálája harmonizál az ablakkeretek és a zsalugáterek sötétzöld színével, valamint a homlokzati vakolat sötétzöld és fehér színével.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Ljubljana építményei Kategória:Ljubljana közlekedése Kategória:Szlovénia világörökségi helyszínei Kategória:Terek