Kadhja Bonet amerikai énekesnő, dalszerző.
Pályafutása Kadhja Bonet hét testvér közül a középsőként született. Apja klasszikus operaénekes, édesanyja szintén zenész volt. Gyermekkori otthonát hangszerekkel klasszikus zenei képzéssel töltötte. Lisa Bonet színésznő féltestvére. Unokahúga: Zoë Kravitz, Lisa Bonet és Lenny Kravitz (zenész) lánya.
Bonet már korán tanult klasszikus zenét és hegedülni. Autodidakta módon megtanult gitározni és más hangszereken is játszani. Debütáló kislemeze, a „Tears for Lamont” 2014-ben jelent meg. Még ugyanebben az évben a tokió-i Red Bull Music Academy programjában való részvétele során kiadta a „Late Night Munchies” című albumot.
A „The Visitor” EP című minialbum először 2015 szeptemberében jelent meg saját kiadásában. 2016 októberében új bónusz dalokkal újra kiadták és sok rádiós előadása is volt. Második albumát, a „Childqueen”-t, (amelyet külföldi turnéja során írt), 2018-ban adrák ki.
Bonet zenéjét „pszichedelikus” soulként írták le. Más kritikusok szerint a folkot, a dzsesszt és a soult ötvözi, és műfajt meghazudtoló módon idézi Billie Holidayt, a whiskyt és az 1940-es évek Disney-jét. Az albumról származó „Delphine” című kislemezt elbűvölőnek, magát az albumot pedig „sajátos zsenialitása bizonyítékaként” jellemezték.
Diszkográfia
The Visitor (2016)
Childqueen (2018) Childqueen Outtakes (2018) California Holiday (2022)
Jegyzetek
Források https://www.allmusic.com/artist/kadhja-bonet-mn0003435164#biography https://sheshreds.com/kadhja-bonet/ https://primarytalent.com/artists/kadhja-bonet/documents/kadhja_bonet_biography.pdf https://kadhjabonet.bandcamp.com/ https://saloniksv.com/en/kadhja-bonet
További információk
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Amerikai dalszerzők Kategória:Los Angeles-iek Kategória:Élő személyek