Kerolin Nicoli Israel Ferraz (Bauru, 1999. november 17. –) olimpiai ezüstérmes brazil női labdarúgó, a Manchester City csatára.
Pályafutása Dinamizmusa és technikája mellett elsősorban a játékintelligenciája és a helyzetfelismerése határozza meg a játékát. Rendkívüli mentális és fizikai állóképessége révén a korai megpróbáltatásait is sikerült legyőznie, így mára a klubja és a válogatott stabil tagjává vált.
Klubcsapatokban Hazájában több klubban is megfordult, köztük játszott a Ponte Preta és a Palmeiras színeiben, valamint kölcsönben az Osasco Audax együttesénél is szerepelt, amellyel 2017-ben elhódította a Copa Libertadores trófeáját.
2019 januárjában Kerolin egyéves szerződést kötött a Palmeiras csapatával. Egy hónappal később azonban bejelentették, hogy megbukott a doppingteszten, mivel egy még az Audax játékosaként adott mintájában a teljesítményfokozó GW1516 nevű anyag nyomait mutatták ki. A CONMEBOL 2019 júliusában ideiglenesen felfüggesztette a játékjogát, majd a hivatalos bírósági meghallgatást követően kétéves eltiltást szabott ki rá, amely 2021 januárjában járt le.
2021-ben Európába igazolt a spanyol élvonalbeli Madrid CFF együtteséhez, ahol másfél idény alatt 24 bajnoki mérkőzésen 5 alkalommal volt eredményes.
A spanyolországi kitérőt követően, 2022-ben az amerikai NWSL-ben szereplő North Carolina Courage csapatához igazolt. Az Egyesült Államokban a liga egyik legmeghatározóbb támadójává nőtte ki magát, 37 bajnoki találkozón 17 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. Teljesítményének köszönhetően 2025 januárjában az angol Manchester City szerződtette, amellyel a 2025–26-os idényben bajnoki címet ünnepelhetett.
A válogatottban Debinha cseréjeként 2018 októberében mutatkozott be a felnőtt nemzeti csapatban Anglia ellen. Tagja volt a 2022-ben Copa América-győztes együttesnek és a 2024-es párizsi olimpián ezüstérmet szerzett válogatottnak.
Statisztika Klubcsapatokban Klub Szezon Bajnokság Kupa Nemzetközi Összesen Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Valinhos EC 2016 2 0 0 0 0 0 2 0 Összesen 2 0 0 0 0 0 2 0 Ponte Preta 2017 14 2 0 0 0 0 14 2 Összesen 14 2 0 0 0 0 14 2 Osasco Audax 2017 0 0 0 0 4 1 4 1 2018 7 1 0 0 3 1 10 2 Összesen 7 1 0 0 7 2 14 3 Ponte Preta 2018 10 3 0 0 0 0 10 3 Összesen 10 3 0 0 0 0 10 3 Palmeiras 2019 4 0 0 0 0 0 4 0 Összesen 4 0 0 0 0 0 4 0 Madrid CFF 2020–21 10 1 1 0 0 0 11 1 2021–22 14 4 0 0 0 0 14 4 Összesen 24 5 1 0 0 0 25 5 North Carolina Courage 2022 13 5 0 0 0 0 13 5 2023 19 10 0 0 0 0 19 10 2024 5 2 0 0 0 0 5 2 Összesen 37 17 0 0 0 0 37 17 Manchester City 2024–25 12 3 1 0 0 0 13 3 2025–26 15 9 3 1 0 0 18 10 Összesen 27 12 4 1 0 0 31 13 Karrier összesen 125 40 6 1 7 2 138 43
A válogatottban 2026. április 19-cel bezárólag Válogatott Év Mérk. Gól Brazília 2018 1 0 2021 7 5 2022 10 0 2023 12 3 2024 11 2 2025 14 3 2026 5 2 Összesen 60 15
Sikerei Klubcsapatokban Angol bajnok (1): Manchester City (1): 2025–26 NWSL Challenge Cup (2): North Carolina Courage (2): 2022, 2023 Copa Libertadores (1): Osasco Audax (1): 2017
Válogatottban
Olimpiai ezüstérmes (1): 2024 Copa América győztes (1): 2022
Jegyzetek
Források
Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Brazil női labdarúgók Kategória:Brazil olimpikonok Kategória:Brazil olimpiai érmesek Kategória:Brazil olimpiai ezüstérmesek Kategória:A 2023-as női világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A Madrid CFF labdarúgói Kategória:A North Carolina Courage labdarúgói Kategória:A Manchester City női labdarúgói