Tóvárosi Fischer Emil (Herend, 1863. január 27. – Herend, 1937. február 13.) kerámiagyáros, kereskedő, a Budapesti Nemzetközi Vásár ügyvezető igazgatója. Vállalkozása a 20. század eleji Magyarország második legjelentősebb kerámiagyára volt.
Életművét a Kerámiába zárt szecesszió — Fischer Emil és kerámiagyára című monográfia mutatja be Reznicsek Mátyás művészettörténész tollából. Munkásságát további két kiadvány szemlélteti, a Dísztárgyak a Fischer Emil kerámiagyárból — Válogatás L. Simon László gyűjteményéből című díszalbum és a Fischer Emil társadalmi működése — Kereskedelem, Budapesti Vásárok, BNV című forrásgyűjtemény.
Tóvárosi Fischer Emil életművének a velencei Meszleny-kastélyban működő Fischer Emil Múzeum állít emléket.
Élete, érdemei
Fischer Emil 1863. január 27-én született Herenden, zsidó származású családban, Fischer Ignác és Fischer Szabina gyermekeként. Édesapja Fischer Ignác neves budapesti kerámiagyáros, míg nagyapja a Herendi Porcelánmanufaktúra felvirágoztatója, Fischer Mór volt. Szakismereteit édesapja üzemében, valamint külföldi – főként angliai és francia – tanulmányútjai során szerezte meg.
A budapesti Fischer Ignác gyár technikai vezetőjeként a kerámiakészítés mesterségét elsajátítva 1897-ben önálló gyárat hozott létre Angyalföldön az Üteg utca 7–9. szám alatt. Kerámiagyára jelentős sikereket aratott a világkiállításokon. Ezek mellett saját kerámia- és üvegkereskedő áruházat is működtetett Budapest belvárosában, a Bécsi utcában az 1890-es évektől egészen az 1930-as évekig. Napjainkban a Fischer Emil-áruház helyén a BÁV Bécsi utcai zálogfiókja működik.
Nevéhez kötődik továbbá a budapesti vásárok megszervezése, ügyvezető igazgatója volt a Budapesti Tavaszi Vásároknak, a Budapesti Keleti Vásárnak, az első világháború utáni Árumintavásároknak és az előbbiekből kifejlődő Budapesti Nemzetközi Vásárnak (BNV) egészen 1930-ig.
Kiemelkedő életművét jól szemléltetik kitüntetései, amelyek között szerepel a perzsa Nap és Oroszlán Rend középkeresztje (1900), a szerb Takovo Rend lovagkeresztje (1900) és a szerb Szent Száva Rend tisztikeresztje (1901), a román Csillag Rend lovagkeresztje (1907), a Ferenc József Rend lovagkeresztje (1909), a Ferenc József Rend tisztikeresztje (1917) és a III. osztályú Vaskorona Rend, melyet 1918-ban kapott meg.
Kerámiagyára, munkássága
Fischer Emil kerámiagyára 1897 folyamán alakult meg Budapesten az angyalföldi Üteg utca 7–9. szám alatt, amely a kezdetekben meisseni stílusú porcelán dísztárgyak készítésével kezdett el foglalkozni, de az 1900-as évekre már hamar a szecesszió felé fordult. Gyárának fénykora az 1903 és 1912 közötti időszakra tehető, amikor is olyan neves képző- és iparművészekkel dolgozott együtt, mint Nagy Sándor, Horti Pál, Lakatos Artúr és Pálinkás Béla. Alkotásai közül kiemelkedtek a szecessziós és a népi szecessziós stílusú, finom pasztell tónusú és lüszteres mázzal bevont díszkerámiák, használati csészék, szelencék és egyéb művészi kerámiák.
A gyár az 1900-as párizsi világkiállításon elismerő oklevelet, az 1904-es St. Louis-i világkiállításon ezüstérmet, míg az 1905-ös liège-i világkiállításon, az 1906-os milánói világkiállításon és az 1911-es torinói világkiállításon aranyérmet szerzett.
A Fischer Emil-kerámiagyár és a gödöllői művésztelep kapcsolata az 1910-es évekre tehető. A gödöllői művészek minden bizonnyal nem álltak a Fischer Emil-gyár közvetlen alkalmazásában, kapcsolatuk jelen ismereteink szerint elsősorban az általuk tervezett dekorációk különféle kerámiákon való felhasználásra korlátozódott.
A gyár sikerei ellenére azonban hamarosan komoly gondokkal kellett szembenéznie, hiszen már az 1910-es évek elején jelentős gazdasági nehézségek – köztük az amerikai piac meggyengülése – sújtották a korabeli európai kerámiagyártást. Nem sokkal ezt követően kitört az első világháború, amely teljesen ellehetetlenítette a gyár működését. Fischer Emil kerámiagyára 1915-ben társult a Hollóházi kőedénygyárral, amely egyezség az első világháború végéig tartott. Miután kísérletet tett a herendi gyár megszerzésére, 1921-ben megalakította a Fischer Emil-féle Kerámiai Gyár Részvénytársaságot, amely 1930-ig működött. Utolsó éveit Herenden töltötte, mint a gyár művészeti tanácsadója.
Források Reznicsek Mátyás: Kerámiába zárt szecesszió — Fischer Emil és kerámiagyára. Velence: Fischer Emil Múzeum, 2026. Kiss József (szerk.), Magyar porczellán – Tóvárosi Fischer Emil áruháza, A Hét 8, no. 52 (1897. december): 843. Roóz Rezső (szerk.). Fischer Emil. Magyar Üveg- és Agyagújság 33, no. 7 (1933. július): 3. Székács Imre. Tóvárosi Fischer Emil emlékezete. Üvegesek Lapja 11, no. 4 (1937. április): 1–4. Tóvárosi Fischer Emil. A porcellánszakma. Magyar Üveg- és Agyagújság 12, no. 24 (1912. december): 1–2.
Kategória:1863-ban született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:Herend Kategória:Magyar keramikusok