A Take That & Party az angol fiúegyüttes, a Take That debütáló albuma, mely 1992. augusztus 17‑én jelent meg az RCA Records gondozásában, és a UK Albums Chart listáján a 2. helyet érte el, valamint hetvenhárom hétig (csaknem tizennyolc hónapig) maradt a brit Top 75 albumlistán. Ez volt az egyetlen albumuk, amely nem jutott el az első helyig egészen 2017‑ig, amikor a Wonderland szintén a 2. helyen tetőzött.
A Take That & Party elnyerte az 1992‑es Smash Hits Awards „Legjobb album” díját, valamint az albumot az Egyesült Királyságban kétszeres platinalemezzé minősítették.
Előzmények 1989‑ben a Manchester központú zenei menedzser, Nigel Martin-Smith egy brit férfi vokálegyüttes létrehozását tűzte ki célul a New Kids on the Block mintájára, olyan formációt elképzelve, amely tinédzserekre épít, de többféle demográfiai csoport számára is vonzó. Martin-Smith ekkor ismerkedett meg a fiatal énekes‑dalszerzővel, Gary Barlow‑val, és annyira lenyűgözte Barlow saját szerzeményeinek katalógusa, hogy úgy döntött, az új fiúegyüttest Barlow zenei képességeire építi fel.
1990‑ben kampány indult olyan fiatal férfiak meghallgatására, akik tánc‑ és énekesi tehetséggel rendelkeztek; a válogatások Manchesterben és más közeli városokban zajlottak. A 22 éves Howard Donald a legidősebb jelentkezők egyike volt, és azért választhatták ki, mert sikerült munkahelyéről – ahol járműfényezőként dolgozott – szabadságot kapnia, hogy folytathassa a meghallgatási folyamatot. Martin‑Smithnek hamarosan sikerült televíziós szereplést szereznie számukra az The Hit Man and Her című műsorban 1990‑ben. A csoport két Gary Barlow‑dalt választott előadásra, a „Love” és a „Girl” című számokat, amelyek egyikét sem adták ki kereskedelmi forgalomban, és nem ismert, hogy valaha is rögzítették volna őket.
Produkció Martin‑Smith stúdiófelvételt szerzett a csoportnak a zenei producer Ray Hedges közreműködésével, amelyre Gary Barlow megírta a „Do What U Like”, a „Take That and Party” és a „Waiting Around” című dalokat – ez volt az első három olyan szám, amelyet kifejezetten a csapat számára komponáltak. A „Do What U Like” 1991. július 15‑én jelent meg kislemezként Martin‑Smith saját kiadójánál, a Dance UK-n, a „Waiting Around” B‑oldallal, míg a „Take That & Party” a debütáló albumra került félretéve.
A kislemez – bár csak a 82. helyig jutott – elegendő volt ahhoz, hogy a Take That felkeltse az RCA Records figyelmét, akik szerződtették őket, és kapcsolatba hozták a kiadó egyik legtermékenyebb dalszerzőjével, Graham Stack‑kel. Stack és Barlow ezután közösen írta meg a csapat első RCA‑s kislemezét, a „Promises” című dalt, amely 1991. november 18‑án jelent meg. Röviddel azután, hogy a kislemez a 38. helyig jutott, a zenekar újra stúdióba vonult, ezúttal Billy Griffin és Ian Levine producerekkel. Az innen származó első kislemez a „Once You've Tasted Love” volt. Bár csak a 47. helyig jutott, a kiadó még egy utolsó esélyt adott a Take Thatnek.
Levine és Griffin meggyőzte a menedzsmentet, hogy adjanak ki egy feldolgozást az 1975‑ös Tavares‑slágerből, az „It Only Takes a Minute”‑ből. A zenekar kezdeti bizonytalansága ellenére a dal a UK Singles Chart 7. helyéig jutott. A megjelenéshez két Barlow‑szerzeményt is rögzítettek – az „I Can Make It” és a „Never Want to Let You Go” című dalokat –, amelyek később kissé remixelt formában az albumra is felkerültek. A siker hullámát meglovagolva jelent meg a következő kislemez, az „I Found Heaven”, amelyet Griffin és Levine írtak. Ebben Robbie Williams először kapott megosztott vezető énekszerepet. A dal azonban kevésbé volt sikeres elődjénél, és a 15. helyig jutott. A felvétel során a zenekar összetűzésbe került Levine‑nel, és kérte, hogy a jövőben ne kelljen vele dolgozniuk; a kislemez B‑oldala, az „I'm Out”, erről a helyzetről szól.
Az RCA ezután Duncan Bridgeman executive producert bízta meg, aki úgy döntött, hogy megváltoztatja a zenekar zenei irányát, és felvetette a „A Million Love Songs” rögzítését, amelyet Barlow még tizenöt évesen írt. A kislemez sikeres lett, és szintén a 7. helyig jutott a brit listán.
A kedvező kritikai fogadtatás után Bridgeman úgy döntött, hogy kislemezként kiadják a csapat Barry Manilow‑feldolgozását, a „Could It Be Magic”‑et, amelyet nem sokkal az „It Only Takes a Minute” után rögzítettek. Ez volt az első dal, amelyben Williams énekelt vezető szólamot. A kislemez a 3. helyig jutott a UK Singles Chart listán. Bridgeman időszaka alatt vették fel a „Why Can't I Wake Up With You” című, szaxofonnal kísért balladát is, amelyet később elektronikusabb hangzásúvá dolgoztak át, és a második albumuk, az Everything Changes vezető kislemezeként jelent meg.
Megjelenések
Az album 1992. augusztus 17‑én jelent meg több formátumban, köztük limitált kiadású bakeliten és kazettán, tizenkét dallal. A „Could It Be Magic” először az album CD változatán szerepelt, így a bakelit‑ és kazettakiadások nem tartalmazzák a dalt. A Take That & Party 1993 januárjának elején érte el a brit listák 2. helyét, húsz héttel a megjelenés után.
A brit fiúbandák közül a kortárs East 17 a következő hónapban jutott az első helyre debütáló albumával, a Walthamstow‑val, ami sokak szerint a brit „boyband‑mánia” kezdetét jelezte.
A Take That & Party dallistája tartalmazta a „Satisfied” és a „Give Good Feeling” című számokat is, amelyeket még a Levine‑ és Griffin‑érában rögzítettek, de addig nem jelentek meg.
Az eredeti album megjelenésének idején egy VHS videokazetta is napvilágot látott Take That and Party címmel, amely nyolc videóklipet, két válogatásvideót, egy élő a cappella előadást, valamint a csapatról készült felvételeket és interjúkat tartalmazott.
Az albumot 2006 júliusában újra kiadták a zenekar 15. évfordulójának alkalmából, három bónuszszámmal kiegészítve, köztük a „Waiting Around” és a „Guess Who Tasted Love” című B‑oldalas dalokkal, valamint a „How Can It Be” című számmal, amely a „A Million Love Songs” megjelenéséhez készült három kísérődalszöveg egyikeként íródott.
Összetétel
Egyéb értékelések Értékelő Értékelés AllMusic The Encyclopedia of Popular Music Larkin, Colin (2011). The Encyclopedia of Popular Music. Omnibus Press. p. 1992. The Gazette C
Egy korabeli kritikában a The Gazette C minősítést adott az albumnak, megjegyezve, hogy bár „Ez az album ’90‑es évekbeli dance‑zenével indul, de néha visszarepít a diszkó és a poliészter korszakába, egy időbe, amelyet a legtöbben inkább elfelejtenének, [mégis] elviselhető, csak mert az album többi része jó.”
Az AllMusic kritikusa, Peter Fawthrop kiemelte, hogy az album kifejezetten fiatalos hangzást hordoz, megragadva a csapat korai korszakát, miközben hangsúlyozza Gary Barlow figyelemre méltó dalszerzői érettségét, aki a legtöbb dalt nagyon fiatalon írta. A kritika nosztalgikus hangulatot is említ, különösen akkor, amikor Robbie Williams énekel a „Could It Be Magic” című dalban, ami egyfajta elveszett ártatlanság pillanatát idézi fel, Williams későbbi személyes küzdelmei és szólókarrierje előtt.
Bár az album követi a fiúbandákra jellemző formulákat, természetes, „otthonos” hangzását a kritika az egyik legfőbb vonzerejének nevezi.
Számlista
Jegyzetek
A „Could It Be Magic” Frédéric Chopin „Preludes” című művének ihletésére készült. A dal nem szerepel az LP‑változaton. Az 1992‑es későbbi nyomások az eredeti albumverziót a Radio Rapino mixre cserélték; az eredeti verzió a 2006‑os újrakiadáson szerepel.
Slágerlista
Heti összesítések Slágerlista (1992–1995) Legjobbhelyezések Australian Albums (ARIA)104 Belgian Albums (Ultratop Flanders)6European Albums Chart26 Finnish Albums (Suomen virallinen lista)35 Irish Albums (IRMA)27 Japanese Albums (Oricon)45 Scottish Albums (OCC)(1994 márciusában indult a slágerlista)60
Év végi összesítések Slágerlista (1992)LegjobbhelyezésekUK Albums (OCC)32Slágerlista (1993)LegjobbhelyezésekEurope (Eurochart Hot 100)62 UK Albums (OCC)19
Díjak és eladások OrszágMinősítésEladások Németország (BVMI) 100 000 Egyesült Királyság (BPI)2× platina870 00020px Világszerte 1 500 000
Források
Kategória:Take That-albumok Kategória:1992 nagylemezei Kategória:Debütáló albumok