bélyegkép|250px|Porto di Ripetta, Piranesi metszete bélyegkép|250px|A Palazzo Pichini-Gallo, Róma Alessandro Specchi Róma, 1668 – 1729. november 16.) itáliai építész és rézmetsző.
Élete Specchi 1668-ban született Rómában, a pápai államban. Carlo Fontana irányítása alatt építésznek tanult, emellett rézmetszőként is specializálódott, és egy jól ismert, vedutákat, azaz Róma látképeit ábrázoló nyomólemez-sorozatot készített.
Építészként Francesco Borromini volt rá hatással. Első jelentős alkotása a barokk Porto di Ripetta, Róma kikötőjének megtervezése volt, amely a Tiberis folyó partján állt. E kikötő megtervezésével Specchi szakított tanára, Fontana klasszicizáló építészetével. A kikötőt 1874-ben az árvízvédelmi művek és a Lungotevere folyóparti út kiépítése miatt lerombolták, helyére a Ponte Cavour híd épült, a kikötő felső részén lévő szökőkutat pedig egy közeli térre helyezték át.
1711-ben tagja lett a római művészakadémiának, a Szent Lukács Akadémiának.
Pápai építészként benyújtotta a Piazza di Spagna felól a francia Trinità dei Monti templomhoz vezető híres Spanyol lépcső tervét, de a kevéssé ismert olasz építész, Francesco de Sanctis javaslatát a francia szerzetesek jobban kedvelték, és a lépcsőt az ő tervei alapján építtették meg 1723 és 1728 között.
Számos római palota tervezésében és átalakításában vett részt: ő tervezte a ''Via del Corsó]]n található Palazzo De Carolistt (ma a Banco di Roma székhelye), a Pantheon főoltárát, a Palazzo Pichinit; átalakításokat végzett a Palazzo Verospiban és a Palazzo Albaniban, valamint bővítéseket a Quirinálén. A Bambino Gesù-templomra vonatkozó terve pénzhiány miatt nem valósult meg, és ő bővítette ki Vignola vatikáni Szent Anna-templomának felső homlokzatát.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:1729-ben elhunyt személyek Kategória:1668-ban született személyek Kategória:Rómaiak Kategória:Olasz építészek