A Szitakötő InterRégió egy Fonyód és Budapest között közlekedő mentesítő járat, amely nyári főszezonban csak vasárnap közlekedik Fonyódtól Budapest-Kelenföldig, elő -és utószezonban Déli pályaudvar és Fonyód között közlekedik hétvégén, illetve pénteken csak 1 vonat Fonyód felé. A vonat száma 18595. A járat a többi vonathoz képest ritka megállási renddel bír, Fonyódtól egészen Budapestig csak Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonföldvár, Zamárdi és Siófok állomásokon áll meg. A vonat a teljes szakaszon helyjegymentes, érvényes rá az Ország- és Vármegyebérlet a teljes szakaszon. Elő -és utószezonban szombaton és vasárnap a vonat az Ezüstpart Expressz megállási rendje szerint közlekedik.
Története Az első Szitakötő járat 2025. május 30-án indult meg egy pénteki, mentesítő járatként a Balaton felé. Mivel az utasok körében sikert aratott a vonat, ezért a MÁV gyakrabban indította péntekenként Budapest felől, vasárnaponként pedig Fonyódtól a Szitakötő InterRégiót. A vonatokat már ekkor a MÁV 815 sorozatú STADLER-KISS motorvonatai továbbították, így egyszerre akár 600 utas is tudott utazni a mentesítővonattal.
2025. szeptember 1-től a vonat elő -és utószezonban is közlekedik hétvégén Budapest-Déli és Fonyód között, pénteken 1 vonat csak Fonyód felé. Hétvégén az Ezüstpart Expressz megállási rendje szerint közlekedik. Ilyenkor Stadler FLIRT villamos-motorvonat továbbítja.
A 2026-os főszezoni menetrendben a 18595-ös számú vonat kapott egy menetrendi mezőt - így már az utasok felé meg van hirdetve a járat.
Megállóhelyei Nyári főszezonban: Megállóhelyek 1. Fonyód 2. Balatonboglár 3. Balatonlelle 4. Balatonföldvár 5. Zamárdi 6. Siófok 7. Budapest-Kelenföld
Elő -és utószezonban: Megállóhelyek 1. Budapest-Déli 2. Budapest-Kelenföld 3. Székesfehérvár 4. Balatonaliga 5. Balatonvilágos* 6. Szabadisóstó* 7. Siófok 8. Balatonszéplak felső* 9. Zamárdi 10. Szántód* 11. Balatonföldvár 12. Balatonszárszó 13. Balatonszemes 14. Balatonlelle felső* 15. Balatonlelle 16. Balatonboglár 17. Fonyódliget* 18. Fonyód A *-gal jelölt megállóhelyen péntekenként nem áll meg.
Jegyzetek
Kategória:Nevet viselő magyarországi vonatok Kategória:Somogy megye vasúti közlekedése Kategória:Fejér megye vasúti közlekedése Kategória:Pest megye vasúti közlekedése Kategória:Budapest vasúti közlekedése Kategória:Székesfehérvár közlekedése Kategória:Magyarországi InterRégió vonatok Kategória:Balaton