Felicia Maria Shakira Schröder (Björkö, 2007. április 13. –) svéd női labdarúgó, a BK Häcken csatára.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását az IFK Björkö utánpótlásában kezdte, majd 15 esztendősen a BK Häcken akadémiájára igazolt. A harmadosztályban szereplő tartalékegyüttesben mutatkozott be, ahol 7 találkozón 6 gólt jegyzett. Kiváló teljesítményének köszönhetően 2023-ban, mindössze 16 évesen felkerült az első kerethez, és az élvonalban is pályára léphetett. Első góljával a bajnokság történetének egyik legfiatalabb gólszerzőjévé vált.
A 2024-es és 2025-ös idényre a Häcken abszolút kulcsemberévé és első számú gólfelelősévé nőtte ki magát. Fiatal kora ellenére sorra döntötte a rekordokat a hazai pontvadászatban. Legnagyobb klubsikerét a 2026-os szezonban érte el, amikor csapatával a bajnoki cím mellé megnyerte az újonnan életre hívott UEFA-kupa sotozatot is. A döntőben nyújtott robbanékony és gólerős játéka révén nemzetközi szinten is a legkeresettebb fiatal tehetségek közé emelkedett.
A válogatottban Az U17-es nemzeti csapatban 16 mérkőzésen 9 gólt szerzett, majd az U19-es és az U23-as együttesekben is megtartotta a meccsenkénti egygólos átlagát. Részt vett a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőkön, a felnőtt válogatottban pedig 2025-ben Olaszország ellen. Tagja volt a 2025-ös Európa-bajnokságon szereplő svéd keretnek, és fontos láncszemévé vált a 2027-es világbajnoki selejtezőket sikerrel megvívó nemzeti együttesnek.
Statisztika Klubcsapatokban Klub Szezon Bajnokság Kupa Nemzetközi Összesen Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól BK Häcken II 2023 7 6 0 0 0 0 7 6 Összesen 7 6 0 0 0 0 7 6 BK Häcken 2023 14 5 1 0 4 1 19 6 2024 24 14 4 2 6 3 34 19 2025 26 22 5 3 8 5 39 30 2026 8 8 1 1 4 3 13 12 Összesen 72 49 11 6 22 12 105 67 Karrier összesen 79 55 11 6 22 12 112 73
A válogatottban 2026. június 9-ével bezárólag VálogatottSzezonMérk.Gól202550202660Összesen110
Sikerei Klubcsapatokban Svéd bajnok (1): BK Häcken (1): 2025 UEFA-kupa győztes (1): BK Häcken (1): 2025–26
Jegyzetek
Források
Kategória:2007-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Svéd női labdarúgók Kategória:A BK Häcken női labdarúgói