Čelić város és községközpont Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 24, közúton 37 km-re északkeletre, a Majevica-hegység lejtőin, a Tuzla-Brčko főút mentén, a Gnjica és a Šibošnica-folyók találkozásánál, 140–340 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_9/tz_9.html Topografska karta Tuzla 426-3-1
A község teljes területe Majevica és a Posavina-síkság egyes részeinek dombos és enyhén dombos lejtőin fekszik, 140–711 méteres tengerszint feletti magasságban. Srebrenik, Tuzla, Lopare és a Brčko községekkel határos. Čelić község vízrajzi gerincét a Šibošnica folyó alkotja, amely a Drijenačka és a Piperka folyók egyesüléséből jön létre, mellékfolyói a Humački potok, Vlaštački potok, Brnjički potok és az Orahovica patak, valamint a Gnjica-folyó és mellékfolyói, a Sojički potok és Čelićka-folyó. A Šibošnica-folyó mellékfolyóival szinte teljes hosszában Čelić község területének közepén folyik, és állandó felszíni vízfolyás jelleggel bír. A Drijenačka és a Piperka folyók Šibošnicában történő összefolyásából keletkezik. A Gnjica folyó Lopar felől lép a község terülerére, és Čelić település alatt húzódik. A Šibošnica folyó Gnjicával együtt a Szávába ömlik.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi hőmérséklet gyakran eléri 28 °C-ot. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 700–800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, de júniusban valamivel több, januárban valamivel kevesebb csapadék esik.
Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb597192Bosnyák51019341Horvát1183843Jugoszláv472Egyéb82124Összesen701010502
A település népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1064Bosnyák30063374Horvát100Jugoszláv590Egyéb3458Összesen32153436
Története Őskor A régészeti leletek tanúsága szerint a település területe már az őskorban is lakott volt. A településtől északra fekvő dombos területen, a Šibošnica-folyó melletti Dobrovac nevű lelőhelyen őskori település maradványait találták. A kultúrréteg a lelőhelyen 1,30 métertől 2,10 méteres mélységben került elő. Itt két őskori lakóépítmény maradványaira bukkantak. A leletek többsége kerámia, de két szobrocska is előkerült. Mellettük kovakő eszközök, köztük néhány szekerce volt. A leleteket a késő neolitikumi vinča kultúra korai időszakára keltezték.
Középkor A térség a középkorban is lakott volt. Magában Čelićben ugyan nem ismert, de a község több településén található a középkori életre utaló stećak sírkövek. Ilyen stećakokat tartalmazó lelőhely Humci településen levő Cirkvice, a Vražićin található Doli és a Šibošnicán található Mramor lelőhelyek. Ezek a sírkövek a katolikus egyházi hatóságok által eretnekségnek minősített bogumilok sírkövei voltak és nagy számban találhatók Boszniában. A pápák több alkalommal fordultak a magyar királyokhoz vagy egyházi vezetőkhöz, hogy támogassák a boszniai eretnekek elleni missziót vagy fellépést. Kálmán herceg például, Szlavónia hercegeként több alkalommal érintett volt a bogumilok elleni boszniai hadjáratokban. Ennek ellenére a boszniai egyház egészen a 15. századig fennmaradt. Végül a belső politikai változások és az oszmán hódítás végleg megszüntette a középkori boszniai egyházi struktúrák korábbi formáit és csak a sírköveik emlékeztetnek egykori jelenlétükre. A középkorban Čelić a tőle keletre fekvő középkori Teočak és nyugatra fekvő Srebrenik városának erős befolyása alatt állt, mely bánsághoz a 16. század elejéig tartozott.
Az oszmán uralom 1530-ban, miután az oszmánok meghódították ezeket a területeket, a Majevica-hegység teljes területe a Zvorniki szandzsákhoz tartozott, a ma a község részét képező Visori pedig az egyik náhije központja lett. A török uralom korai időszakában járványok és pestis pusztított ezeken a területeken. Az a tény, hogy közel három évszázad után sem maradtak írásos nyomai a szerb lakosságnak ezen a területen, teret enged annak a feltételezésnek, hogy a lakosság nagyrészt teljesen kihalt, ami nem volt ritka eset Majevicán.
A mai települést a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
Magának Čelić városának a területe a Koraji náhijében helyezkedett el. Ekkor „Pčelić” néven emlegették, amely útjaival összekötötte Srebrenik és Teočak középkori városait. Ennek a kedvező fekvésének, valamint a Brčko – Čelić – Tuzla fontos közúti összeköttetésnek köszönhetően indult meg Čelić hosszú várossá szerveződése és társadalmi fejlődése. Brčkónak, mint fontos kereskedővárosnak a fejlődése is nagy hatással volt Čelić fejlődésére. Északkelet-Bosznia területét a 17. század végén magyarországi muszlimok, Čelićet pedig főként menekült budai családok telepítették be. A 18. és 19. században Szerbia és Montenegróból is vándoroltak muszlim családok a mai település területére, akiknek leszármazottai ma is Čelićben és környékén élnek. A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, kisebb részben horvátokból és szerbekből állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Brčkói járáshoz és Čelić községhez tartozó településnek 290 háztartása, 1284 muszlim és 7 ortodox keresztény lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 86. o. 1910-ben a Brčkói járáshoz és Čelić községhez tartozó településen 360 háztartást,1652 muszlim, 39 ortodox keresztény és 31 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 76. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között. A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
1991-ben Lopare község, amely a mai Čelić község területét is magában foglalta, csatlakozott a Semberije és Majevica Szerb Autonóm Terület közösségéhez. 1991. november 2-án a bosnyák és horvát népek tanácsosaiból, valamint a helyi közösségek tanácsainak és közgyűléseinek elnökeiből álló Ideiglenes Gyűlés úgy határozott, hogy népszavazást ír ki Ratkovići, Brnjik, Vražići, Velino Selo (Čelić), Sitari, Humci, Nahvioci, Šibošnica és Drijenča falvak Lopare községből és Semberije Autonóm Területéből való kiválásáról. A népszavazást 1991. november 17-én és 18-án tartották. A népszavazás eredményeként a lakosság több mint 99%-a a Lopare községből való kiválás és Čelić község megalakulása mellett szavazott. A népszavazás után megkezdődött a Čelić község megalakításának előkészítése. Végül Bosznia-Hercegovina Köztársaság Elnöksége 1994. március 10-én adott ki törvényerejű rendeletet Čelić község megalakításáról.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A Srebrenik környéki terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt.