Christopher M. Rabb (Chicago, Illinois, 1970. február 21. –) amerikai politikus, egyetemi professzor és író. A Demokrata Párt tagja, 2017 és 2027 között a Pennsylvaniai Képviselőház tagja, 2027-től az Egyesült Államok Képviselőházának tagja, az állam harmadik választókerületét képviselve.
Élete Chicagóban született és nőtt fel, politikailag aktív családban. Philip Livingston alapító atya leszármazottja. Tanulmányait először a Yale (1992), majd a Pennsylvaniai Egyetemen (2006) végezte. Egyetem után az 1990-es években dolgozott Carol Moseley-Braun szenátornak, majd a Clinton-kormány alatt is. Azt követően, hogy 2006-ban befejezte tanulmányait, Pennsylvaniában lakott és a Temple Egyetemen tanított.
2016-ban lépett be a politika világába, legyőzve Tonyelle Cook-Artis demokrata képviselőt Pennsylvania 200. választókerületében, majd republikánus ellenfelét 94–5 arányban. A klímaváltozási frakció alapítója a képviselőházban, illetve több gazdasági bizottságon is szolgált. 2025-ben bejelentette, hogy elindul a 2026-os szövetségi képviselőházi választásokon Dwight Evans visszavonulását követően. Több progresszív szervezet is támogatta, mint a Justice Democrats, az Amerikai Demokratikus Szocialisták, a Munkáscsaládok Párt és Alexandria Ocasio-Cortez képviselő is. Egy palesztin jogokat támogató szervezet 400 ezer dollárt költött el kampányára, miután ellenfelét azzal vádolták, hogy pénzt kapott az AIPAC Izrael-párti lobbicsoporttól.
2026 júniusában megnyerte előválasztását, és ezzel a novemberi általános választást is, hiszen nem volt ellenfele másik pártból.
Jegyzetek
Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának demokrata tagjai Kategória:Amerikai írók Kategória:Amerikai Demokratikus Szocialisták-tagok