Lakatos János (Hajdúnánás, 1956 –) magyar vegyész, a kémia tudomány kandidátusa, a Miskolci Egyetem Kémiai Intézetének nyugalmazott egyetemi docense, korábbi intézetigazgatója.
Életpályája és munkássága
Lakatos János 1980-ban szerzett okleveles vegyész diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Egyetemi évei alatt analitikai kémiai és spektroszkópiai kutatásokba kapcsolódott be; tudományos diákköri munkájáért 1978-ban országos II. díjat kapott.
Diplomája megszerzése után az MTA Olajbányászati Kutató Laboratóriumában, később az MTA Bányászati Kémiai Kutató Laboratóriumában dolgozott. Kutatásainak középpontjában az atomabszorpciós spektrometria, az aeroszolképzés, az aeroszoltranszport és a lángban zajló atomeloszlási folyamatok vizsgálata állt. 1995-ben ezekhez kapcsolódó témából szerezte meg a kémia tudomány kandidátusa fokozatot.
Később a Miskolci Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékére került, ahol több mint két évtizeden át oktatott és kutatott. 2011 és 2015 között a Kémiai Intézet igazgatója volt. Oktatói munkája az analitikai kémia, a műszeres analitika, a karbonstruktúrák, a karbon nanostruktúrák és a geotermikus vízkémia területéhez kapcsolódott.
Nemzetközi kutatási tapasztalatokat szerzett többek között Glasgowban, Krakkóban és a Nottinghami Egyetemen. Nottinghamhez kötődő kutatómunkája során higany megkötésére alkalmas oxi-szorbenst fejlesztett, amely világszabadalmat kapott.
Kutatásainak másik fontos iránya a környezetvédelmi technológiák fejlesztése volt. Ezen belül ásványi szenek természetes szorbensként való alkalmazhatóságával, toxikus fémionok megkötésével és higanymegkötő szorbensek fejlesztésével foglalkozott.
Részt vett a Miskolci Egyetem vegyipari technológiai szakirányának és vegyészmérnök-képzésének előkészítésében. Egyetemi oktatási és tananyagfejlesztési munkájához kapcsolódóan társszerzője volt az Analitikai kémia anyagmérnököknek című elektronikus tananyagnak. Könyvfejezetei közé tartozik az Az elemanalitika korszerű módszerei című kötet „Atomabszorpciós spektrometria” című fejezete, valamint a Szennyezett területek kármentesítése című egyetemi tankönyv „A szennyezett területek kutatásának analitikai kémiai alapjai” című fejezete.
Források
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar vegyészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók