Erich Przywara

Erich Max Przywara SJ (Kattowitz, 1889. október 12. – Hagen, 1972. szeptember 28.) német–lengyel származású jezsuita pap, katolikus teológus, filozófus, vallásfilozófus, költő, kulturális esszéíró és szerkesztő volt. A 20. századi katolikus gondolkodás egyik legösszetettebb alakjaként főként az analogia entis, vagyis a „lét analógiája” modern újrafogalmazásáról ismert. Főműve, az 1932-ben megjelent Analogia Entis: Metaphysik, a teremtés, a metafizika, a természetes teológia, a kinyilatkoztatás és az istenismeret kérdéseit a skolasztika, Ágoston, Aquinói Szent Tamás, John Henry Newman, a fenomenológia és a modern protestáns teológia vitái között tárgyalta.Thomas F. O’Meara: Erich Przywara, S.J.: His Theology and His World, University of Notre Dame Press, Notre Dame, 2002, 1–32.John R. Betz: Translator’s Introduction, in: Erich Przywara: Analogia Entis: Metaphysics: Original Structure and Universal Rhythm, ford. John R. Betz – David Bentley Hart, Eerdmans, Grand Rapids, 2014, 1–116.

Az analogia entis Przywaránál azt jelenti, hogy Isten és a teremtmények között van valós hasonlóság, mert a világ Istentől kapja létét, de ez a hasonlóság mindig kisebb a Teremtő és a teremtmény közötti végtelen különbségnél. A világ ezért nem azonos Istennel, de nem is teljesen néma Istenről: egyszerre mutat rá és mutat túl önmagán. Przywara ezt nem pusztán filozófiai módszernek, hanem a valóság „ritmusának” tartotta: a teremtett lét belülről Istenre nyitott, ugyanakkor Isten mindig nagyobb marad annál, amit az ember róla gondolni vagy mondani képes.John R. Betz: The Analogia Entis as a Standard of Catholic Engagement: Erich Przywara’s Critique of Phenomenology and Dialectical Theology, Modern Theology 35/1, 2019, 81–112.

Przywara gondolkodásának visszatérő formulái a Deus semper maior („Isten mindig nagyobb”), az „Isten bennünk és Isten fölöttünk”, valamint a Spannungseinheit, vagyis „feszültség-egység”. Ezekkel azt fejezte ki, hogy Isten egyszerre közelebb van az emberhez, mint az ember önmagához, és mégis végtelenül fölötte áll minden teremtménynek. Ez a kettős mozgás kapcsolja össze nála Ágoston bensőség-teológiáját, Aquinói Tamás teremtésmetafizikáját és Loyolai Szent Ignác lelkiségét.James V. Zeitz: Erich Przywara on Ultimate Reality and Meaning: Deus Semper Major, Ultimate Reality and Meaning 12/3, 192–201.

Kapcsolatban állt vagy vitában állt korának több jelentős gondolkodójával, köztük Karl Barthtal, Paul Tillichhel, Edith Steinnel, Martin Buberrel, Leo Baeckkel, Martin Heideggerrel, Hans Urs von Balthasarral és Karl Rahnerrel. Barth az analogia entis általa érzékelt veszélyeit élesen elutasította, és az abból kinövő katolikus–református vita a 20. századi ökumenikus teológia egyik legismertebb konfliktusává vált.Keith L. Johnson: Reconsidering Barth’s Rejection of Przywara’s Analogia Entis, Modern Theology 26/4, 2010, 632–650. Balthasar, Rahner és más katolikus szerzők ezzel szemben Przywarát a 20. századi katolikus megújulás egyik előfutárának, a hagyomány és a modern filozófia közötti párbeszéd kiemelkedő alakjának tekintették.Denis Biju-Duval: La pensée d’Erich Przywara, Nouvelle revue théologique 121/2, 1999, 240–253.

Neve és származása

A Przywara lengyel családnév; a szerző teljes neve a forrásokban többnyire Erich Max Przywara alakban szerepel. Kattowitz, a mai Katowice, a Német Birodalomhoz tartozó Felső-Szilézia egyik iparosodó, többnyelvű és többfelekezetű városa volt. Apja, Mathias Przywara lengyel paraszti háttérből származó kereskedő, anyja, Bertha Peiker német hivatalnokcsalád tagja volt.

Felső-Szilézia a 19–20. század fordulóján német, lengyel, zsidó és cseh kulturális hatások találkozási övezete volt. A régió egyszerre tartozott a porosz államhoz, a katolikus vallási világhoz és a gyorsan iparosodó közép-európai modernitáshoz. Przywara később ezt a határhelyzetet nem puszta életrajzi adatként értelmezte, hanem a „kelet és nyugat”, „lengyel és német”, „romantika és technikai modernség” közötti feszültség tapasztalataként. Életművének egyik visszatérő sajátossága, hogy ellentétekben gondolkodik, de az ellentéteket nem feloldani, hanem magasabb, dinamikus egységben együtt tartani akarja.Paul Silas Peterson: Erich Przywara on Sieg-Katholizismus, bolshevism, the Jews, Volk, Reich and the analogia entis in the 1920s and 1930s, Journal for the History of Modern Theology 19, 2012, 104–140.

Élete

Ifjúsága és jezsuita képzése

Przywara a kattowitzi gimnáziumban tanult, majd 1908-ban, érettségi után belépett a Jézus Társaságába. Noviciátusát a hollandiai Exatenben kezdte meg. Ennek hátterében a Kulturkampf öröksége állt: Otto von Bismarck 1870-es évekbeli egyházpolitikája a katolikus egyház, különösen a jezsuiták németországi működését korlátozta, ezért a német jezsuita képzés egy része külföldre szorult. Ez a körülmény jól mutatja azt a történelmi helyzetet, amelyben a német katolikus értelmiség egyszerre törekedett kulturális önállóságra és a protestáns többségű birodalmi keretben való társadalmi elismertetésre.

1910 és 1913 között a hollandiai Valkenburgban folytatta filozófiai tanulmányait. Itt kezdte intenzíven olvasni Aquinói Szent Tamás műveit, különösen a Quaestiones disputatae de veritate szövegét, amely később saját analógiatanának egyik fontos kiindulópontja lett. A skolasztika – a középkorból eredő, fogalmilag szigorú filozófiai-teológiai gondolkodásmód, amelynek Aquinói Tamás a legismertebb képviselője – a jezsuita képzésben továbbra is alapvető szerepet játszott. Przywara azonban már fiatalon úgy látta, hogy a skolasztika csak akkor marad élő, ha nem zárt kézikönyvrendszerként, hanem a modern gondolkodással folytatott vitában művelik.

1913 és 1917 között az ausztriai Feldkirchben működő jezsuita Stella Matutina kollégiumban tanított, ahol zenei prefektusként is dolgozott. A zenei képzettség nem mellékes életrajzi adat: későbbi metafizikájában gyakran jelenik meg a „ritmus”, a „polifónia” és az egymásra felelő ellentétek képe. A polifónia olyan zenei szerkesztésmód, amelyben több önálló szólam egyszerre hangzik el, mégsem zűrzavart, hanem összetett harmóniát alkot. Przywara hasonló módon gondolta el a teremtett létet: a valóságban sok ellentétes szólam szól egyszerre, de mindegyik csak Isten nagyobb egysége felől érthető.

1917 és 1921 között ismét Valkenburgban tanult teológiát. 1920-ban szentelték pappá. Ebben az időszakban mélyült el John Henry Newman, Ágoston és a modern vallásfilozófia iránti érdeklődése. Newman gondolkodása azért volt számára fontos, mert a dogmafejlődés, a lelkiismeret, a hit személyes útja és az egyházi hagyomány közötti kapcsolatot nem pusztán elvont rendszerként, hanem az ember lelki növekedéseként mutatta be.Erich Przywara: A Newman Synthesis, Sheed & Ward, London, 1930, VII–X.

München és a Stimmen der Zeit

1922-ben Münchenbe került, ahol a német jezsuiták jelentős kulturális-teológiai folyóirata, a Stimmen der Zeit szerkesztőségében dolgozott. A folyóirat a német katolikus értelmiség egyik fontos fóruma volt: filozófiai, teológiai, irodalmi és társadalmi kérdéseket tárgyalt, különösen a Weimari köztársaság kulturális válságának éveiben. Az infláció, a háborús vereség következményei, a politikai radikalizálódás és a modern filozófiai irányzatok kihívása közepette Przywara a katolikus gondolkodás szellemi önértelmezésén dolgozott.

1922 és 1941 között a lap egyik legfontosabb munkatársa, majd szerkesztője volt. Ebben az időszakban rendkívül termékeny szerzővé vált: könyveket, esszéket, kritikákat és előadásokat írt filozófiáról, teológiáról, irodalomról, politikai vallásosságról, liturgiáról és kultúráról. Bibliográfiai összesítések szerint életműve több mint negyven könyvet és mintegy nyolcszáz cikket, recenziót vagy kisebb írást foglal magában.

Az 1920-as években előadásai révén széles körben ismertté vált a német katolikus értelmiségi közegben. 1923-ban Ulmban Karl Adam és Romano Guardini mellett szerepelt, 1924 és 1926 között Whylenben tartott nyári kurzusokat, 1928–1929-ben pedig a Davosban tartott szemináriumokon is jelen volt, ugyanabban a szellemi környezetben, amelyben Ernst Cassirer és Martin Heidegger vitái zajlottak.

A müncheni években Przywara közvetítő szerepet vállalt a katolikus hagyomány és a modern filozófia között. A fenomenológia – a 20. századi filozófiai irányzat, amely a dolgok tudatban való „megjelenését” és a tapasztalat szerkezetét vizsgálja – különösen Edmund Husserl és Max Scheler révén hatott rá. Scheler az értékek és érzelmek objektív rendjét hangsúlyozta, ami Przywara számára lehetőséget adott arra, hogy a modern filozófiával szemben ne egyszerű elutasítással, hanem kritikus befogadással lépjen fel. Később azonban bírálta is a fenomenológiát, mert szerinte önmagában nem tudja végigvinni az Isten és világ közötti végső metafizikai kérdést.

A nemzetiszocializmus és a háborús évek

A nemzetiszocializmus évei súlyosan érintették Przywara életét és környezetét. A náci rendszer általában gyanakvással tekintett a jezsuitákra és a katolikus értelmiségi hálózatokra; a Stimmen der Zeit működését 1941-ben a hatóságok megszüntették. A Gestapo a jezsuita házat is feloszlatta, és a szerkesztőség megszűnése Przywarát személyesen is megtörte.

Przywara viszonya a nemzetiszocializmushoz összetett történeti kérdés. 1933 januárjában, Hitler hatalomra jutása előtt nyilvános vitában utasította el a náci Reich-gondolatot, amelyet a keresztény birodalomeszme torzulásának látott. 1934-ben a Stimmen der Zeitben olyan cikket közölt, amelyben a keresztény ember végső hovatartozását nem néphez vagy államhoz, hanem Krisztushoz kötötte. A náci nyilvántartások szerint egy idő után a „harcos katolicizmus” veszélyes képviselőjeként figyelték.

A háború alatt Münchenben és Bécsben tartott előadásai és prédikációi részben az Ó- és Újszövetség kapcsolatát, a teremtést, a bűnt, a megváltást és a keresztény szolgálatot tárgyalták. O’Meara szerint ezek a beszédek a zsidó Szentírás tartós jelentőségét hangsúlyozták, és szerény, közvetett ellensúlyt jelentettek a náci programmal szemben; ugyanakkor Przywara ritkán nevezte meg nyíltan a diktatúra konkrét politikai bűneit. Ez a kettősség fontos a történeti értékelésben: teológiai nyelve sokszor rejtett és közvetett volt, nem politikai kiáltvány.

A korszak tragikus veszteségei személyesen is érintették. Barátja és filozófiai beszélgetőtársa, Edith Stein 1942-ben Auschwitzban halt meg; jezsuita rendtársa, Alfred Delp 1945-ben kivégzés áldozata lett. A háborús pusztítás, a barátok elvesztése és a saját betegsége hozzájárult ahhoz, hogy késői írásaiban egyre erősebben jelenjen meg a kereszt, a széthullás, a végesség és a „feszültségben maradó” keresztény lét témája.

A háború idején egészségi állapota megromlott. Michael von Faulhaber bíboros 1941-ben a müncheni értelmiség lelkipásztori gondozásával bízta meg; Przywara a Bürgersaalban és más templomokban előadásokat, prédikációkat és kisebb szemináriumokat tartott Friedrich Hölderlin, Friedrich Nietzsche, Rainer Maria Rilke, Paul Claudel és más szerzők témáiról.

Késői korszak és halála

A háború után Hans Urs von Balthasar megpróbálta Svájcban támogatni és gyógyuláshoz segíteni, de Przywara végül visszatért Németországba. 1950 körül visszavonult a Murnau közelében fekvő Hagenbe. Bár betegsége és elszigeteltsége megnehezítette munkáját, késői korszakában is írt, előadásokat tartott, rádiós szerepléseket vállalt, és több korábbi kéziratát is kiadta.

Kései művei közé tartozik a Humanitas. Der Mensch gestern und morgen (1952), a Christentum gemäß Johannes (1954), az In und Gegen (1955), az Idee Europa (1956), az Alter und Neuer Bund (1956), valamint a Mensch. Typologische Anthropologie (1959). 1972. szeptember 28-án halt meg. A pullachi jezsuita temetőben temették el.

Gondolkodása

Kulcsfogalmak közérthetően

Przywara nyelve sűrű, sokszor aforisztikus és paradox. A fő fogalmai egymást magyarázzák: