I. Welf (a dinasztia számozása szerint IV. Welf; kb. 1035/1040 – 1101. november 6.) Bajorország hercege 1070-től 1077-ig, majd 1096-tól haláláig.
Élete Welf II. Albert Azzo d'Este milánói őrgrófnak és feleségének, Altdorfi Kunigundának (Welf karintiai herceg nővére) elsőszülött fia volt. 1055-ben gyermektelen anyai nagybátyja meghalt és birtokait Welf örökölte (a karintiai hercegi cím visszaszállt a koronára). 1062-ben feleségül vette Northeimi Ottó bajor herceg lányát, Ethelindét. Az egyre feszültebbé váló invesztitúra-vitában apja VII. Gergely pápa támogatójának számított, Welf azonban német érdekeltségei miatt IV. Henrik német-római császár pártjához tartozott.
1070-ben apósa, Ottó kegyvesztetté vált, elvesztette hercegi címét, családi birtokait és birodalmi átok alá helyezték. Welf lojális maradt a császárhoz és annak utasítására elvált feleségétől, akitől addig nem született gyermeke. Hűségéért cserébe IV. Henrik őt nevezte ki Bajorország hercegévé.Schneidmüller, Die Welfen, pp. 132f. Még abban az évben feleségül vette a 38 éves Flandriai Juditot, IV. Balduin flandriai gróf lányát és az angolszász northumbriai gróf, Tostig Godwinson özvegyét.
1076-ban az invesztitúravita éles konfliktussá fajult és az egyházból kiközösített IV. Henrik kénytelen volt megbocsátásért könyörögni a Canossa várába zárkózott pápánál. Bár a feloldozást megkapta, a német nemesség egy része fellázadt ellene és 1077 márciusában Rheinfeldeni Rudolf sváb herceg személyében ellenkirályt választottak. Welf a lázadókhoz csatlakozott, ezért császár formálisan megfosztotta hercegi címétől. Welf a Henrikkel ellenséges viszonyban lévő Magyarországra menekült, de aztán a bajor nemesség és apja támogatásának köszönhetően dacolni tudott Henrik akaratával és a gyakorlatban megtartotta hűbérbirtokait.
1089-ben Flandriai Judittól született 17 éves fia, Kövér Welf feleségül vette a pápai párt egyik fő támogatójának számító 43 éves Matilda toszkánai őrgrófnőt. 1095-ben elváltak és I. Welf megbocsátást kérve visszatért a császári pártba. IV. Henrik megbocsátott neki és formálisan is visszaadta neki Bajorország hercegségét.
Apja 1097-ben meghalt és Welf megpróbálta megszerezni itáliai birtokait, amelyeket azonban végül fiatalabb féltestvére, Fulkó örökölt.
1099-ben Welf csatlakozott az első keresztes hadjárat során alapított szentföldi államok megsegítésére meghirdetett hadjárathoz, amelyben társa volt IX. Vilmos aquitániai herceg, Hugó vermandois-i gróf, valamint II. Lipót osztrák őrgróf özvegye, Formbach-Ratelnbergi Ida. Közbenjárásának volt köszönhető, hogy útközben a bizánci területeket fosztogató kereszteseket nem támadták meg a bizánci császár besenyő zsoldosai.
A hadjárat azonban katasztrofálisnak bizonyult. Anatóliában megtámadta őket I. Kilidzs Arszlán rúmi szultán serege és a keresztesek nagy részét lemészárolták vagy foglyul ejtették. Welfnek sikerült elmenekülnie és eljutnia a tengerpartig, ahol hajóra szállt. Útközben halt meg, 1101. november 6-án a ciprusi Páfosz kikötőjében. Holttestét hazaszállították és az általa alapított weingarteni apátságban temették el. A Bajor Hercegséget fia, II. Welf örökölte.
Családja Northeimi Ethelindével 1062-ben kötött házasságából nem született gyermek. 1070-ben elváltak és Welf feleségül vette Flandriai Juditot. Gyermekeik: II. Welf (1072-1120), bajor herceg IX. Henrik (kb. 1075-1126), bajor herceg Kunizza († 1120. március 6.) Friedrich Rocho dießeni grófhoz ment feleségül
Jegyzetek
Források
B. Schneidmüller, Die Welfen. Herrschaft und Erinnerung (Stuttgart, 2000).
Fordítás
Kategória:Bajor hercegek Kategória:Az 1030-as években született személyek Kategória:1101-ben elhunyt személyek