Crveno Brdo település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 11, közúton 18 km-re nyugat-északnyugatra, községközpontjától légvonalban 4, közúton 5 km-re északra, a Majevica-hegység lejtőin a Lukavački-patak völgye felett, 210-290 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/tuzla_15/tuzla_11/tuzla_11.html Topografska karta Doboj 426-3-3
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb478Bosnyák10461173Horvát415Jugoszláv600Egyéb3077Összesen11871273
Története Középkor A falu területe a középkor elején a Boszniai Bánság északi peremvidékéhez tartozott. A vidéket szláv földműves közösségek lakták, amelyek folyóvölgyekben telepedtek meg. A termékeny talaj és a vízfolyások kedveztek a gabonatermesztésnek és az állattartásnak. A település közelében haladtak azok az utak, amelyek a Boszna folyó völgyét kötötték össze a Száva mentével, valamint Tuzla (a középkori sólepárló központ) felé vezettek.
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta. Azon belül a Smolucai náhije része volt. A múltban Šikulje, Prline és Crveno Brdo nem létezett önálló településként, mivel nem szerepelnek a legkorábbi oszmán összeírásokban a Smoluća-nahije települései között. Ez az egész terület valószínűleg a Smoluća nevű régi településhez tartozott, amelyet az oszmán közigazgatás Gornja, Srednja és Donja Smolućára osztott fel. A település neve vörös hegyet jelent, mely nevet arról a magaslatról kapta, amelyen fekszik. A falu gazdasága a korszakban elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak. A 16–17. század során fokozatosan megjelent, és részben helyi áttérések, részben betelepülések következtében növekedett a muszlim lakosság aránya. A 19. század végén már csak muszlimok éltek a településen.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó településnek 45 háztartása és 213 muszlim lakosa lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 81. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Lukavac községhez tartozó településen 64 háztartást, 330 muszlim és 8 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 120. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A közeli Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a szénvagyon hasznosításának is kedvezett.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Crveno Brdo is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a környékbeli bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A háború kezdetén a térség a Lukavac környéki védelmi övezet része lett, amely a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege Második Hadtestének ellenőrzése alatt állt. A térség stratégiai jelentőségű volt Tuzla és Lukavac védelme szempontjából. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak – köztük Huskići – lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak. A település közvetlenül nem volt olyan nagy csaták helyszíne, mint Ozren vagy Majevica, de a front közelsége miatt rendszeresen érte a környéket tüzérségi támadás, és a lakosság életét a hadiállapot határozta meg.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált.
Gazdaság Crveno Brdo gazdasága hagyományosan mezőgazdasági jellegű, de ma már a lakosság jelentős része a közeli iparvárosokban dolgozik, elsősorban Lukavacban és Tuzlában. A települést hátrányosan érintette a közeli Šikulje külszíni szénbánya terjeszkedése. A bánya fokozatosan megközelítette a települést, számos házat kisajátítottak vagy lebontottak, több családot áttelepítettek. Emiatt 2016-ban a még ott élők tiltakozásokat is szerveztek. A helyi önkormányzat és a lukavaci sajtó szerint a régi falurész mára szinte teljesen elnéptelenedett: 2024-ben már csak három háztartás maradt a település eredeti magjában. A régi házak és gyümölcsösök nagyrészt elhagyatottak. Ez az eltérés valószínűleg abból adódik, hogy a statisztikai településhatár nagyobb területet foglal magában, mint a régi faluközpont.
Infrastruktúra A falut aszfaltozott helyi utak kötik össze Lukavaccal, valamint a Tuzla–Doboj térséggel. Az elmúlt években több útszakaszt felújítottak és újraaszfaltoztak. A városközpont kb. 10 perc alatt elérhető személygépkocsival. Az utóbbi években a Lukavacot az M4-es főúttal összekötő útszakasz korszerűsítése javította a környék megközelíthetőségét. Az infrastruktúra jelentős része ma már kihasználatlan, mert a Šikulje külszíni lignitbánya terjeszkedése miatt a település lakosságának nagy része elköltözött. Az utak, a villany- és vízhálózat egy része ugyan még megvan, de sok házat lebontottak, így az egykor működő infrastruktúra ma már csak néhány ott maradt háztartást szolgál ki.
Oktatás Crveno Brdóban nincs iskola. A gyermekek a közeli Hrvati tagiskolába, illetve Lukavac központi iskolájába járnak.
Kultúra Crveno Brdo kulturális élete mindig szorosan kapcsolódott a környező falvakhoz és Lukavachoz. Mivel kis lélekszámú település volt, nem alakult ki önálló, nagy kulturális intézményrendszere, de gazdag helyi hagyományokkal rendelkezett. A település lakóinak többsége muszlim vallású volt. A nagyobb vallási eseményekhez és a pénteki imákhoz rendszerint a közeli Lukavac vagy Hrvati mecseteit keresték fel, mivel Crveno Brdóban nem működött jelentős vallási központ. Šikulje külszíni bánya terjeszkedése mára ezt a közösséget nagyrészt szétszakította. Az áttelepítések következtében a hagyományos falusi élet megszűnt, és a kulturális örökség ma már elsősorban az egykori lakók emlékeiben és családi történeteiben él tovább.
Jegyzetek
További információk Lukavac város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései