Lætitia Sadier francia énekesnő. Leginkább a londoni székhelyű Stereolab popegyüttes alapító tagjaként lett ismert. Gyermekként az Egyesült Államokban töltött egy kis időt. 1996-ban, amikor a Stereolab még aktív volt, megalapította a Monade mellékprojektet. 2009-ben kezdett szólistaként fellépni. Napjaikban zenekara a Source Ensemble.

Pályafutása

Sadier az 1980-as években Párizsban találkozott Tim Gane-nel. 1990-ben Londonban megalapította vele a Stereolab együttest. Sadier billentyűs, ütőhangszeres és gitáros, harsonás, valamint dalszerző és énekes is.

1996-ban megalapította a Monade együttest. Debütáló albumuk 2003-ban jelent meg.

Mary Hansennel − aki szintén Stereolab-tag volt − együttműködött a The High Llamas című albumon. Közreműködött a Blur 1994-es „To the End” című dalában. 1995-ben Lunával felvette a Bonnie and Clyde egy verzióját. Alkalmanként a német Mouse on Mars elektronikus zenei csoporttal is dolgozott.

2010-ben az Egyesült Államokban adta ki szólóalbumát, a „The Trip”-et. Ezt az albumot egy másik szólóalbum, a „Silencio” követte, amely 2012-ben jelent meg. 2013-ban a Tyler, the Creatorral a Wolf című albumon működött együtt.

Diszkográfia The Trip (2010) Silencio (2012) Something Shines (2014) Find Me Finding You (Laetitia Sadier Source Ensemble, 2017) Rooting for Love (2024)

Jegyzetek

Források https://www.allmusic.com/artist/stereolab-mn0000026520 https://www.lespressesdureel.com/auteur.php?id=4559&menu=0 https://www.redbullmusicacademy.com/lectures/laetitia-sadier

Kategória:Francia énekesek Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia zenészek