Az Cleveland osztály az Egyesült Államok Haditengerészete (US Navy) 27 egységből álló, 1940-1958 között megépített könnyűcirkáló típusa volt, méretük meghaladta az addigi legkorszerűbb amerikai nehézcirkáló, a USS Wichita (CA-45) méretét. Tervezésük a korábbi Brooklyn osztályú nagy könnyűcirkálókon alapult, azok továbbfejlesztését jelentette. A Cleveland osztály egységei elkészültükkor a könnyűcirkáló kategóriában a világon a legjobbnak számítottak, a tengelyhatalmak, Németország, Olaszország és Japán könnyűcirkálóit harcértékre messze felülmúlták, és erős páncélzatuknak és gyorstüzelő 152 mm-es fő lövegeiknek hála a siker reményében mérkőzhettek meg akár az ellenséges nehézcirkálókkal is. Eredetileg 52 egység megépítését tervezték, végül ez 27 egységre csökkent, ezek közül 26 hagyományos ágyúfegyverzetes könnyűcirkálóként, még az 1946-ban felfüggesztett építésű USS Galveston (CL-93/CLG-3) 1958-ra rakétás cirkálóként épült meg. További 9 épülő Cleveland osztályú könnyűcirkáló hajótestet áttervezés után végül Independence osztályú könnyű repülőgép-hordozóként fejeztek be. A rakétakorszak beköszöntével a USS Galveston mintájára a Cleveland osztály további 5 egységét két változatban rakétás cirkálóvá építették át(3 Galveston és 3 Providence osztályú egység).https://naval-encyclopedia.com/ww2/us/cleveland-class-light-cruisers.phphttps://warfarehistorynetwork.com/article/cleveland-class-workhorses/ Az osztály valamennyi aktív szolgálatba állított egysége túlélte a II. világháborút.
A Cleveland osztály egységei A Cleveland osztály egységeiː USS Cleveland (CL-55), USS Columbia (CL-56), USS Montpelier (CL-57), USS Denver (CL-58), USS Santa Fe (CL-60), USS Birmingham(CL-62), USS Mobile (CL-63), USS Vincennes (CL-64), USS Pasadena (CL-65), USS Springfield (CL-66, majd CLG-7), USS Topeka (CL-67, majd CLG-8), USS Biloxi (CL-80), USS Houston (CL-81), USS Providence (CL-82, majd CLG-6), USS Manchester (CL-83), USS Vicksburg (CL-86), USS Duluth (CL-87), USS Miami (CL-89), USS Astoria (CL-90), USS Oklahoma City (CL-91, majd CLG-5), USS Little Rock (CL-92, majd CLG-4), USS Galveston (CL-92, majd CLG-3), USS Amsterdam (CL-101), USS Portsmouth (CL-102), USS Wilkes-Barre (CL-103), USS Atlanta (CL-104), USS Dayton (CL-105). Dizájn A Cleveland osztály alapvetően a korábbi Brooklyn osztály továbbfejlesztése volt, a Brooklyn osztály 5 db háromlöveges fő lövegtornyához képest egyet elhagytak, viszont a másodlagos fegyverzetet 8 db 127 mm L/38 lövegről 12 db-re növelték, 6 kétágyús lövegtoronyban. A cél ezzel a légvédelem erősítése volt, a 127 mm-es lövegek kiváló légvédelmi fegyverek voltak. A Cleveland osztály hajótestének teljes hossza 185,42 m, maximális szélesség 20,22 m, maximális merülése 7,77 m volt. A sztenderd vízkiszorításuk 11 932 t, a maximális pedig 14 358 t. A Cleveland osztály egységei a nagy mennyiségű új elektronika (CIC – harci információs központ), és a megnövelt légvédelmi fegyverzet miatt 1255 fős legénységet igényeltek, az eredetileg tervezett másfélszeresét, emiatt a hajók rendkívül túlzsúfolttá, a legénység számára szűkössé és kényelmetlenné váltak. A Cleveland osztály súlyos fejnehézség (Top-heaviness) jellemezte. A hajótestet eredetileg a korábbi Brooklyn osztály hajóteste alapján tervezték, de az összességében nagyobb tömegű fegyverzet, a háború előrehaladtával folyamatosan telepített újabb radarok, tűzvezető rendszerek, berendezések, valamint az egyre több 40 mm-es Bofors és 20 mm-es Oerlikon légvédelmi gépágyú hatalmas pluszsúlyt jelentett magasan a vízvonal fölött a felépítménynél. Ez alacsony stabilitási tartalékhoz vezetett. A felépítmény megnövekedett tömege miatt a hajók súlypontja veszélyesen magasra került, emiatt minimálisra csökkent a stabilitási tartalékuk, ezért hajlamossá váltak veszélyes dőlésre viharokban vagy manőverezés közben, az éles fordulóknál. A Bureau of Ships (Hajótervezési Hivatal) háború utáni elemzései kimutatták, hogy az alacsony stabilitási tartalék és az elégtelen tartalék felhajtóerő miatt a hajók akár egyetlen torpedótalálat után is a felborulás szélére kerülhettek. A Cleveland osztály súlyos stabilitási problémáit Fargo osztálynál (USS Fargo (CL-106), USS Huntington (CL-107)) tudták csökkenteni. A Fargo osztályú könnyűcirkálók a Cleveland osztályú könnyűcirkálók módosított felépítményű áldozatai voltak. A fő különbséget a fő lövegtornyok és a négy oldalsó 127 mm-es lövegtorony alacsonyabban való beépítése, a kompaktabb, alakú felépítmény és a kettő kisebb helyett egy nagyméretű kémény jelentette, amelyek célja egyrészt a légvédelmi lövegek tüzelési tartományának javítása, másrészt a Cleveland osztály stabilitási problémáinak csökkentése volt.
Fegyverzet Fő fegyverzet A Cleveland osztály fő fegyverzete 12 db (4 x 3) 152 mm L/47 Mk 16 löveg volt, ezeket 4 háromágyús páncélozott fő lövegtoronyba építették, a 165-173 tonna tömegű fő lövegtornyok maximális kilövést biztosító, szupertüzelő elrendezésben kerültek beépítésre, 2 elől, 2 a hajótest hátsó részén. A löveg tömege 6,6 tonna, hossza 7,62 m, a lőszerkiszabat 200 lövedék/löveg. A 152 mm-es páncéltörő (AP) lövedék tömege 59 kg, a repeszromboló (HC) tömege 47,6 kg volt. A tűzgyorsaság 8-10 lövés percenként, a maximális lőtávolság 23 882 méter, a hatásos lőtávolság pedig 18 288 méter volt.https://www.navweaps.com/Weapons/WNUS_6-47_mk16.php
Másodlagos és légvédelmi fegyverzet A Cleveland osztály másodlagos fegyverzetét 12 db (6 x 2) 127 mm L/38 Mk 12 ágyú adta, ezek lövedékének tömege 24–25 kg volt, tengeri és légi célok leküzdésére egyaránt alkalmasak voltak.https://www.navweaps.com/Weapons/WNUS_5-38_mk12.php A könnyű légvédelmi fegyverzetet 1944-1945 táján 28 db (4 x 4 és 6 x 2) 40 mm Bofors gépágyú, és 10 db 20 mm-es Oerlikon gépágyú képezte.
Páncélzat A Cleveland osztály övpáncélja 83 – 127 mm vastagságú volt, ennek peremén feküdt az 51 mm vastagságú páncélfedélzet, melyet 130 mm-es keresztválaszfalak zártak le elől és hátul létrehozva a hajók létfontosságú részeit oltalmazó páncélozott citadellát. A fő lövegtornyok homlokpáncélja 165 mm, teteje 76 mm-es, oldalai szintén 76 mm-es, hátoldaluk 38 mm-es vértezetet kapott, barbettáikat pedig 150 mm-es páncéllemez oltalmazta. A parancsnoki torony harcálláspontját 57 – 127 mm-es lemezek oltalmazták. A Cleveland osztály páncélzata a közepes hadihajók között, a könnyű- és nehézcirkáló kategóriában egyaránt messze a legjobbak közé tartozott a II. világháború idején a világon.
Hajtómű A Cleveland osztály könnyűcirkálóit 4 összesen 100 000 LE (75 000 kW) teljesítményű Babcock & Wilcox kazánnal, valamint 4 gőzturbinával szerelték fel, utóbbiak 4 hajócsavart hajtottak. A hajók maximális sebessége 32 csomó (60,2 km/h) volt, a hatótávolság pedig 16 000 km 15 csomós (28 km/h) sebességgel.
Pályafutás A Cleveland osztály könnyűcirkálóinak fő feladata a II. világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren a gyors repülőgép-hordozó harccsoportok kísérete és oltalmazása volt az ellenséges repülőgépek (erős légvédelmi tüzérségük révén), valamin a felszíni hadihajók ellen. Továbbá partraszállások során a tüzérségi előkészítésre is bevetették őket. Kisebb, önálló cirkáló kötelékekben is bevetették őket, rombolókísérettel. Az európai hadszíntéren is megfordultak egyes egységek. A USS Columbia (CL-56) súlyos kamikaze-támadásokat szenvedett el, 1945 januárjában, a Lingayen-öbölbeli partraszállás során mindössze három nap különbséggel két kamikaze-találat is érte a hajót. Ezek heves tüzet és jelentős szerkezeti károkat okoztak a hajó orr- és a tatrészében. Azonban a legénység eredményes kármentési munkájával lehetővé tette, a hajó a javítása előtt még teljesíteni tudta hadműveleti feladatait. A USS Denver (CL-58) 1943 novemberében a Torokina-foki csata során japán légi torpedó találta el. A találat teljesen megbénította a hajó energiaellátását, és elárasztotta a tatoldali gépházakat. a sérült könnyűcirkálót sikeresen el tudták vontatni, majd kijavították. A USS Birmingham (CL-62) könnyűcirkáló szenvedte el a legtöbb háborús sérülést az osztály egységei közül. Guadalcanalnál két bomba és egy torpedótalálatot szenvedett. Okinavánál pedig egy kamikaze repülőgép zuhant rá. 1944 októberében a Lyte-öbölben a süllyedő, egy Yokosuka D4Y zuhanóbombázó egyetlen bombatalálatától a repülőgép üzemanyag kigyulladásától lángokban álló, Independence osztályú USS Princeton (CVL-23) könnyű-repülőgép-hordozó mellett hajózva, a mentési munkálatokban segédkezett, amikor a repülőgép-hordozón a repülőgépek bombái közül több is felrobbant a lőszeraktárban, tűz- és repeszesővel árasztva el a cirkálót, súlyosan megrongálva azt. A USS Birmingham (CL-62) legénységéből 200 fő vált a robbanás áldozatává. A menthetetlen könnyű-repülőgép hordozót az Atlanta osztályú USS Reno (CL-96) légvédelmi könnyűcirkáló torpedókkal elsüllyesztette. A USS Houston (CL-81) 1944 októberében három nap alatt két torpedótalálatot is elszenvedett japán repülőgépektől Tajvan szigeténél. Több ezer tonna tengervíz áramlott be a hajótestbe, és csak a legénység heroikus kármentési munkájának köszönhették, hogy elkerülték a hajó elsüllyedését. A Cleveland osztályú könnyűcirkálókat a II. világháborút követően, zömében még az 1940-es években kivonták az aktív szolgálatból, utolsóként a USS Manchester (CL-83) került deaktiválásra 1956-ban, végül 1959-1971 között sorban leselejtezték őket. A rakétás cirkálóvá átépített 6 egység 1969-1979 között szintén kivonásra került az aktív szolgálatból, majd 1979-et követően selejtezésre kerültek. A USS Little Rock (CL-92, majd CLG-4) múzeumhajóként megőrzésre került New York államban, Buffalo-ban.https://naval-encyclopedia.com/ww2/us/cleveland-class-light-cruisers.php#google_vignette
Galéria Könnyűcirkálóként
Rakétás cirkálóként Galveston osztály A Galveston osztály rakétás cirkálói átépítésük során a hátsó 152 mm-es és 127 mm-es lövegtornyaik helyett egy kétkarú, RIM-8 Talos Mark 7 felszín-levegő (SAM) légvédelmi rakétarendszert kaptak, egy 46 rakétát magában foglaló magazinnal. A Galveston osztály rakétás cirkálói nem voltak egyformák, a legszembetűnőbb különbség, hogy az USS Galveston (CLG-8) mindkét első 152 mm-es, háromágyús fő lövegtornya és három első kétágyús 127 mm-es lövegtornya megmaradt (SCB 140 projekt), még a USS Little Rock (CLG-4) és a USS Oklahoma City (CLG-5) esetében csak egy 152 mm-es háromágyús fő lövegtorony és egy kétágyús 127 mm-es lövegtorony maradt elől, utóbbiak parancsnoki tornya is jóval nagyobb volt, mivel ezeket zászlóshajónak szánták (SCB 140A projekt).https://naval-encyclopedia.com/cold-war/us/galveston-class-missile-cruisers.php
Providence osztály A Providence osztály rakétás cirkálói átépítésük során a hátsó 152 mm-es és 127 mm-es lövegtornyaik helyett egy kétkarú, RIM-2 Terrier Mark 9 felszín-levegő (SAM) légvédelmi rakétarendszert kaptak, egy 120 rakétát magában foglaló magazinnal. A Providence osztály rakétás cirkálói nem voltak egyformák, a legszembetűnőbb különbség, hogy a USS Topeka (CLG-8) mindkét első 152 mm-es, háromágyús fő lövegtornya és három első kétágyús 127 mm-es lövegtornya megmaradt (SCB 146 projekt), még a USS Providence (CLG-6) és a USS Springfield (CLG-7) esetében csak egy 152 mm-es háromágyús fő lövegtorony és egy kétágyús 127 mm-es lövegtorony maradt elől, utóbbiak parancsnoki tornya is jóval nagyobb volt, mivel ezeket zászlóshajónak szánták (SCB 146A projekt).
Jegyzetek
Kategória:Amerikai cirkálók Kategória:Cirkálóosztályok Kategória:Második világháborús cirkálóosztályok