A Top-show Egyes kiírásnál: Top Show. a Magyar Televízió zenés varieté műsora volt, amelyet 1992 és 1998 között közvetítettek. A műsorvezető Rózsa György volt.
A felvételeket a Budapesti Operettszínházban rögzítették. Adásonként általában egy nemzetközi sztárvendég is fellépett.
A műsorok zenei vezetője Malek Miklós, rendezője Bánki Iván volt.
Előzmények Rózsa Györgynek már voltak már korábbi próbálkozásai, zenés műsorok vezetésével kapcsolatosan: az 1980-as évek második felében élesztették fel újra pár adás erejéig – a korábban Ősz Ferenc által vezetett – Televarieté műsort. Később vezette a KamEra Varieté című műsort is (mindkettő inkább vetélkedő elemeket magába foglaló zenés kvízműsor volt).
Az 1992-ben indult Top-show esetén már kizárólag a zene, a tánc és a varieté volt a meghatározó.
Meghívott sztárvendégek
Érdekesség
Michael Kropf osztrák táncos súlyos lábsérülése miatt nem tudott fellépni, helyette eljelelte Máté Péter Elmegyek című slágerét. A műsorvezető a külföldi sztárvendég előadása végén ajándékba egy szál rózsát szokott átadni (utalva a műsorvezető vezetéknevére)
Megjegyzések
Jegyzetek
Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Kategória:A Magyar Televízió saját gyártású műsorai