Cerik település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 20, közúton 25 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban 9, közúton 12 km-re délnyugatra, a Turija-folyó völgyében, 210-260 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/ srb_25/doboj_15/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb322Bosnyák284225Horvát00Jugoszláv00Egyéb03Összesen316230
Története A középkorig A település környéke már az őskorban lakott volt, a közeli Ozren-hegység térségében több bronzkori lelőhelyet tártak fel. A térség legszembetűnőbb képződménye a Gradina nevű magaslat – amely nevét a rajta állt erődítményről kapta –, a Strojna folyó felett, a Turia folyóval való összefolyásának közelében található. Egy meredek, nehezen megközelíthető lejtőkkel övezett, kiemelkedő magaslatról (487 m) van szó, amely csupán északi oldalán csatlakozik a szomszédos hegygerinchez. A lelőhelyet régészetileg még nem vizsgálták, bár sajátosságai alapján tipikus példája az őskori várak és középkori erődítmények elhelyezkedési módjának.
Középkor A középkorban a terület a Boszniai Királysághoz tartozott, majd 1463 után oszmán fennhatóság alá került. A mai falu azonban valószínűleg csak később, az oszmán időszakban alakult ki. Ekkor a Dramešin nevű župa (egyházmegyei kerület) része vot. A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta és a Dramešin župából kialakított azonos nevű náhije része lett. A szomszédos Turija ekkor már mezőgazdasági faluként fejlődött. Lakói főként gabonatermesztéssel, állattartással, gyümölcstermesztéssel, valamint erdőgazdálkodással foglalkoztak. A legfontosabb termesztett növények a búza, a köles és a szőlő voltak. A 16. század elején a lakosság feltehetően még túlnyomórészt keresztény (valószínűleg katolikus) volt.
Cerik valószínűleg ebben az időszakban, Turija részeként jött létre. Neve leginkább a csertölgy délszláv „cer” nevével van összefüggésben. Ez azért is valószínű, mert több boszniai település is viseli ezt a nevet. A falu gazdasága elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. A lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A közeli Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a közeli szénbányák hasznosításának is kedvezett.
Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait. Ennek jegyében 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla vasút, 1893-ban létrejött a lukavaci szódagyár, később koksz-, cement- és vegyipari üzemek épültek.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Cerik is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a környékbeli bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak bosnyák lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak.
Bár Cerik gyakorlatilag az egész háború alatt frontközeli településnek számított, nincs adat arról, hogy itt harcok lettek volna. A szomszédos Turija település egy része viszont közvetlenül a harci érintkezési vonal közelében helyezkedett el. A helyi visszaemlékezések szerint Turiját tüzérségi fegyverekkel, páncéltörő eszközökkel, harckocsikkal, helikopterekkel, irányított rakétákkal és más fegyverekkel is támadták. A település egy része egy ideig senki földjéhez hasonló köztes területté vált, vagyis a saját és az ellenséges állások közötti veszélyes zónában helyezkedett el. Feltehetően Cerik lakói közül is sokan bekapcsolódtak a terület védelmébe. A Lukavac környékén működő ARBiH-alakulatok közül különösen jelentős volt a 212. bosnyák dandár, amely később 222. bosnyák felszabadító dandár néven működött a bosnyák 2. hadtest keretében.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált.
Gazdaság Cerik a Turija-folyó alsó folyásánál, a Spreča bal oldali mellékfolyója mellett fekszik. A település fekvése miatt mezőgazdaság volt a helyi gazdaság alapja. 1878 után a környék gazdasági szerkezete fokozatosan megváltozott. 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla–Simin Han keskenynyomtávú vasút, majd 1893-ban létrejött az első boszniai ammóniákszóda-gyár Lukavacban. Ez indította el Lukavac iparosodását. Ez Turija számára is fontos volt, mert a falu egyre inkább egy iparosodó városi térség közvetlen környezetébe került. Bár gazdaságának mezőgazdasági karaktere évszázadokon keresztül fennmaradt, közben a lakosság egy része a környező ipari központokban vállal munkát.
Infrastruktúra Cerik egyik legfontosabb infrastrukturális problémája éppen az úthálózat volt. Egy 2019-es helyi beszámoló szerint Cerik a Turija helyi közösséghez tartozó olyan településrész volt, amely még nem rendelkezett megfelelő aszfaltos úttal és fejlesztésre szorult. A település egyéb infrastruktúrája is nagymértékben függ a lukavaci regionális rendszertől és további fejlesztést igényel.
Oktatás Ceriknek nincs önálló nagyobb iskolarendszere; a gyermekek oktatása a környező települések intézményeihez kapcsolódik.
Kultúra Ceriknek van saját mecsete, a Džamija Cerik, amely a kis település legfontosabb közösségi intézménye.
Jegyzetek
További információk Lukavac város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései