A Revolution kifejezés alatt három olyan dalt értünk, amely a The Beatles együtteshez köthető (mindegyiknek szerzője John Lennon volt, azonban Lennon–McCartney szerzeményként lettek feltüntetve) és mindhárom változat 1968-ban látott napvilágot.
Az első változat egy lassabb, bluse-os hatású dal Revolution 1 néven, mely az 1968-as The Beatles albumon (vagy ismertebb nevén Fehér Albumon) jelent meg. Az első változat egyik felvételének hosszabb végéből absztrakt hangkollázs lett Revolution 9 címen (ugyanazon az albumon található meg, a Revolution 1 mellett) Végezetül egy másik változat simán a Revoultion címet kapta. Ez követi a Revolution 1 jegyeit, azonban hangzásban sokkal gyorsabb, hard rock-os stílusú. Ez végül a Hey Jude kislemez B-oldalán jelent meg.
Habár a kislemez változat jelent meg hamarabb, mégis néhány héttel a Revolution 1 után rögzítette az együttes. A dalhoz készült egy videóklip is, melyen az együttes a dal kislemez változat zenei alapját játszották le, arra énekeltek. Megjelenésük reflektál a dal szövegére, az élőben előadott éneklések viszont emlékeztetnek az album változatra.
Ez lett az együttes első slágere, mely egy televíziós reklámban felcsendült.
Háttere A dalt John Lennon írta 1968-ban, a The Beatles indiai tartózkodása idején. Később 1970-ben a Rolling Stone magazinnak adott interjújában elmondta, hogy Indiában kezdett el foglalkozni a forradalom kérdésével, és azért írta meg, mert úgy érezte, hogy eljött az ideje, hogy kifejtse véleményét ezzel kapcsolatban.
A dal hátterét a vietnámi háború is meghatározta. A The Beatles tagjai korábban Brian Epstein menedzserük kérésére tartózkodtak attól, hogy nyilvánosan állást foglaljanak a háborúval kapcsolatban, Lennon azonban 1968-ra úgy vélte, hogy a zenekarnak meg kell szólalnia a kérdésben. Lennon később úgy fogalmazott, hogy a „Revolution”-t "az együttes Vietnamról és a forradalomról vallott álláspontjának kifejezésére szánta".
A dal központi témája a társadalmi változás és a forradalmi politika. Lennon a társadalom megváltoztatásának gondolatát önmagában nem utasította el, az erőszakos forradalom lehetőségével kapcsolatban azonban bizonytalan, majd egyre inkább elutasító álláspontra jutott. A Rolling Stone interjújában elmondta, hogy a dal egyik korábbi változatában még a „count me in” („számíts rám”) és a „count me out” („ne számíts rám”) gondolatát is szerepeltette, mivel akkor még nem volt bízott az erőszakos megoldásokban. A végleges változatban a „count me out” mellett döntött, mert – saját szavai szerint – nem akarta, hogy erőszakos forradalom bontakozzon ki mindenütt. A dalszövegben Mao Ce-tung kínai kommunista vezetőre is utalás történik. Lennon 1970-ben azt mondta, hogy nem ismerte különösebben a maoistákat, de nem tartotta célszerűnek azt a fajta politikai magatartást, amelyet egyes nyugati maoista csoportok képviseltek. Ugyanakkor hozzátette, hogy munkásosztálybeli származása miatt mindig érdeklődött a munkásmozgalom iránt.
Lennon későbbi értelmezése szerint a dal elsősorban kérdésfelvetés volt, nem pedig egy konkrét politikai program támogatása. Az interjúban úgy fogalmazott, hogy azt akarta közölni a hallgatókkal: „ez az, amit én gondolok” a forradalomról. bélyegkép|A dal utal Mao Ce-tung-ra, a Kínai Népköztársaság akkori vezetőjére A dal akusztikus demója 1968 májusának végén készült George Harrison esher-i, Kinfauns nevű otthonában, a The Beatles album dalainak előzetes felvételei között. A felvételen Lennon akusztikus gitár kíséretével adja elő a dalt, így annak hangzása jóval egyszerűbb a későbbi stúdióváltozatokénál. Az Esher-demó hivatalosan a The Beatles 50. évfordulós, 2018-as újrakiadásán jelent meg.
Felvételek
Revolution 1 A Revolution 1 felvételei 1968. május 30-án kezdődtek az Abbey Road hármas stúdiójában, George Martin producer közreműködésével. Ez volt az első alkalom, hogy a The Beatles az indiai tartózkodásukat követően új anyagon kezdett dolgozni. A felvételi munkálatok több napon keresztül zajlottak, és összesen 22 felvétel készült.
Az első napon a dal alapfelvételén dolgoztak. A felvétel a később kiadott változatnál jóval hosszabb volt, és a zenekar fokozatosan alakította ki a dal hangszerelését. A május 30-i munkamenetet követően május 31-én, majd június 4-én folytatták a felvételeket és az utómunka egy részét.
A felvétel során Lennon éneke és gitárja, Paul McCartney basszusgitárja és zongorajátéka, George Harrison gitárja, valamint Ringo Starr dobjátéka alkotta az alapot. A dalhoz később további vokálokat és hangszeres szólamokat is rögzítettek. A felvétel jellegzetessége lett a Lennon, McCartney és Harrison által előadott háttérvokál, amely a refrén egyes részeiben hallható.
A 20. felvétel A felvételek során a zenekar egy hosszabb változaton is dolgozott, amelynek végén egy kísérleti, improvizatív zárórészt alakítottak ki. A június 4-én elkészült 20. felvétel már ezt a hosszú változatot tartalmazta. A felvételhez John Lennon új éneksávot rögzített, miközben a stúdióban a zenekar többféle vokális és hangszeres megoldással kísérletezett. Lennon az éneket fekvő helyzetben rögzítette, hogy megváltoztassa hangjának karakterét. A felvételen a Lennon, Paul McCartney és George Harrison által előadott „mama–dada” háttérvokálok, valamint különböző szalaghurkok is megjelentek, amelyek közül több végül nem került rá a kiadott Revolution 1-re.
A 20. felvétel több mint tízperces volt, és a dal hagyományos részét egy hosszú, kísérleti zárórész követte. Ebben Lennon ismételt kiáltásai, improvizatív ének- és hangszeres részletek, valamint különböző hanghatások kaptak szerepet. A felvételnek ez a zárórésze vált a későbbi Revolution 9 kiindulópontjává.
A 20. felvételről 1968. június 4-én egy 10 perc 17 másodperces monó munkakeverék is készült. A felvétel egy később ismertté vált, 10 perc 46 másodperces változatában a Revolution 1 teljes, hosszú változata hallható, beleértve azt a kísérleti zárórészt is, amelyből a „Revolution 9” kialakult.
A Revolution 1 és Revolution 9 elválasztása
A Revolution 1 hosszú változatának zárórészét John Lennon később további hanganyagok felhasználásával önálló hangkollázzsá alakította; ebből született a Revolution 9, amely a The Beatles című albumon jelent meg.
A kislemez változat Lennon eredetileg az albumon is hallható Revolution 1 szerzeményt szeretett volna kislemezen is kiadni. A zenekar többi tagja azonban egy gyorsabb és energikusabb változat elkészítése mellett döntött.
A Revolution kislemezes változatának felvételei 1968. július 10-én kezdődtek az Abbey Road 2-es studiójában, George Martin producer és Geoff Emerick hangmérnök közreműködésével. A felvétel a Revolution 1 lassabb, bluesos változatától eltérő, gyorsabb és keményebb hangszerelést kapott. A dal jellegzetes, erősen torzított gitárhangzását úgy érték el, hogy a gitár jelét közvetlenül a stúdió keverőpultjába vezették és jelentősen túlvezérelték. George Martin későbbi visszaemlékezése szerint a megoldás miatt a stúdió technikai személyzete is kifogást emelt, Lennon azonban ragaszkodott a torzított hangzáshoz.
A felvételt július folyamán további rájátszásokkal és keverésekkel egészítették ki. Július 15-én elkészült a véglegesnek választott 21. mono keverés, amely a Hey Jude kislemez B-oldalára került.
Promóciós film A dalhoz készült promóciós filmet Michael Lindsay-Hogg rendezte 1968. szeptember 4-én, amit a Twickenham Film Studios-ban forgattak. (ugyanazon a napon forgatták, mint a Hey Jude promóciós filmjét) Két, egymáshoz hasonló változat készült. A filmben az együttes a kislemez hangszeres alapfelvételére énekelt rá élőben. Az énekek a „Revolution 1” egyes elemeit is megjelentek (McCartney és Harrison a „shoo-bee-doo-wop” háttérvokált, Lennon pedig a „count me out – in” változatot énekelte) A promóciós film színesben készült, és a The Beatles egyik utolsó olyan felvétele volt, amelyen a zenekar tagjai közösen, koncertszerű környezetben szerepeltek. Szeptember 19-én már a brit Top of the Pops műsorban szerepelt a kísérőfilm. bélyegkép|A chicagói rendőrség egy vietnámi háború ellen tüntetőt vonszol a Michigan Avenue-n 1968. augusztus 28-án, miközben a tömeg azt skandálja: »Az egész világ figyel!«
Megjelenése
Kislemez A Revolution a Hey Jude B-oldalán jelent meg kislemezen. A kiadvány az együttes első olyan kislemeze volt, amely az Apple Records gondozásában jelent meg: az Egyesült Államokban 1968. augusztus 26-án, az Egyesült Királyságban pedig augusztus 30-án került forgalomba. Az Egyesült Királyságban a kislemez első helyezést ért el a slágerlistán, míg az Egyesült Államokban a Billboard Hot 100 12. helyéig jutott.
A Fehér Album A kislemezen szereplő gyors változat nem került fel az 1968 novemberében megjelent The Beatles című dupla albumra. Az albumon a dal lassabb változata („Revolution 1”) kapott helyet, míg a lemez negyedik oldalán szerepelt a „Revolution 9” hangkollázs. bélyegkép|Szovjet tank Prága egyik utcáján, 1968
Válogatásalbumokon A kislemezes Revolution első albumos megjelenése az 1970-ben kiadott Hey Jude című amerikai válogatásalbumon történt, először sztereó keverésben. A dal később felkerült került az 1967–1970, majd Past Masters válogatásalbumra is.
Fogadtatása és hatása A dal megjelenésekor a kritikai fogadtatás nem volt teljesen egyöntetű. A szám kemény, erősen torzított gitárhangzása, gyors tempója és közvetlen politikai témája jelentős eltérést jelentett a Beatles korábbi kislemezeitől. Ugyanakkor fontos mérföldkővé vált az együttes politikai megszólalásában: Lennon a dalt a forradalomról és a vietnámi háborúról vallott gondolatainak kifejezésére szánta.
A dal megjelenése jelentős politikai vitát váltott ki az amerikai ellenkultúrában. Az Új Baloldal és a radikális baloldal egyes képviselői csalódottan fogadták Lennon erőszakellenes álláspontját, mivel a dal nem támogatta egyértelműen a korszak forradalmi mozgalmait. A dal értelmezését az 1968. augusztusi chicagó-i tüntetések, valamint a prágai tavasz leverése is befolyásolta. A politikai jobboldalon ugyanakkor William F. Buckley Jr. pozitívan értékelte a dalt, míg a John Birch Society lapja szintén politikai állásfoglalásként értelmezte, de Lennon álláspontját bírálta.
A Nike-reklám 1987-ben a Nike reklámkampányának részeként is felbukkant, amelyben a The Beatles eredeti felvétele volt hallható. A reklám felhasználása ellen a Beatles még élő tagjai és Yoko Ono is tiltakoztak, mivel kifogásolták zenéjük kereskedelmi célú alkalmazását. Az Apple Corps 1987-ben pert indított a Nike, annak reklámügynöksége, valamint a Capitol, EMI kiadók ellen, többek között arra hivatkozva, hogy a reklám azt a benyomást keltheti, mintha a Beatles támogatná a terméket. A jogvita 1991-ben egyezséggel zárult.
Közreműködött Ian Macdonald szerint:
A The Beatles album változat (Revolution 1)
The Beatles John Lennon – ének, akusztikus és szólógitár Paul McCartney – vokál, zongora, Hammond-orgona, basszusgitár George Harrison – vokál, szólógitár Ringo Starr – dob
Közreműködők Derek Watkins, Freddy Clayton – trombita Don Lang, Rex Morris, J. Power, Bill Povey – harsona
A kislemez változat (Revolution) The Beatles John Lennon – duplázott ének, szólógitár, taps Paul McCartney – basszusgitár, Hammond-orgona, taps George Harrison – szólógitár, taps Ringo Starr – dob, taps
Közreműködők Nick Hopkins – elektromos zongora
Érdekesség Paul McCartney a Beatles Baker streeti lemezboltja, az Apple Boutique kirakatában 1968-ban a "Jude" és "Revolution" feliratokat vésett a kislemez megjelenésekor. Mivel a bolt 1968 nyarán bezárt és a kirakat kiürült, a két szó megfelelő kontextus nélkül maradt és ilymódon félreérthetővé vált, ami a környékbeli zsidó lakosságot felháborította: a "Jude" németül zsidót jelent és ez a Revolutionnal (forradalommal) egyszerre említve gyűlöletbeszédnek is beillett. Paul McCartney-nak fogalma sem volt minderről és a bolt kirakatában nem szándékosan tüntette ezt így föl.
Jegyzetek
Kategória:The Beatles-dalok