Sižje () település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 17, közúton 22 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban 7, közúton 10 km-re északnyugatra, az Ozren-hegység lejtőin és a Spreča-folyó völgyében, 190-300 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/ srb_25/vares_6/vr_6.html Topografska karta Vareš 475-2-2
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos minimum hőmérséklet januárban −3 °C, a maximum pedig júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 860 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb838242Bosnyák5068Horvát11Jugoszláv110Egyéb53Összesen905314
Története Középkor A település környéke már az őskorban lakott volt, az Ozren-hegység térségében több bronzkori lelőhelyet tártak fel. A középkorban a terület a Boszniai Királysághoz, majd 1463 után oszmán fennhatóság alá került. A térség a középkori Smoluća župához tartozott, mely a középső Spreča-völgy térségét foglalta magában. Sižje környékén régebbi településre utaló helyneveket is találtak. Különösen érdekes a Varadin nevű magaslat Sižje egyik részén, valamint a Gradić helynév a mai Borice térségében, Sižje, Milino Selo és Devetak találkozásánál. Ezek az oszmán kor előtti erődített vagy települési helyek emlékét őrizhetik.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta és a Smoluća župából kialakított azonos nevű náhije része lett. A települést nem említik a korabeli oszmán adóösszeírások, ami nem zárja ki a korabeli létezését. A mai kutatások az Ozren, Vozuća és Gostović területének régi szerb falvainak és családjainak történetét külön kutatási programban vizsgálják. Ebben a programban Sižje is szerepel, több tucat más ozreni településsel együtt.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Maglaji járáshoz és Milinoselo Tursko Turska községhez tartozó településnek 57 háztartása, 368 ortodox keresztény és 9 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 92. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 94 háztartást, 548 ortodox keresztény és 21 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 98. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A közeli Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a közeli szénbányák hasznosításának is kedvezett.
Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait. Ennek jegyében 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla vasút, 1893-ban létrejött a lukavaci szódagyár, később koksz-, cement- és vegyipari üzemek épültek.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1941. szeptember 27-én a Puračićban állomásozó horvát csendőrség (oružnici) járőrét četnik alakulat támadta meg Sižje és Borići között, a Veliko Brdo 325-ös magaslatánál. A korabeli jelentés szerint a támadók mintegy 30 főből álltak. Amikor a csendőrök erősítést kaptak, a támadók visszavonultak az erdőbe. A csendőrség és a milícia oldalán nem volt veszteség. Magát Sižjét is megtámadták 1941 szeptemberének végén. Egyes későbbi szerzők szerint a támadás indokolatlan volt, mivel a faluban nem voltak partizánok.
Sižje a Lukavac–Puračić–Tuzla közötti hadműveleti térségben feküdt. Ez a térség 1943 végétől különösen mozgalmassá vált. 1943 októberében német csapatok elfoglalták Lukavacot, majd a partizánok visszafoglalták; 1944-ben pedig ismétlődtek a harcok a térségben. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor. Az Ozren-hegység a második világháború idején jelentős partizántevékenység színtere volt. A környéken erre több partizánemlékmű is emlékezik.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak bosnyák lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő bosnyák védelmi erői voltak.
A térség a háborúban stratégiai jelentőségű terület lett. A hegyvidék ellenőrzése lehetővé tette a Tuzla–Doboj–Maglaj térség közlekedési útvonalainak ellenőrzését, ezért 1992 és 1995 között az Ozren folyamatosan katonai jelentőségű frontvidék volt. 1992. május 19-én az akkori JNA és szerb paramilitáris erők Sižje és Krtova irányából támadták meg Dobošnica Donját. Ezt tekintik a lukavaci háborús események kezdetének. A Lukavac környéki harcok 1992 nyarán nagyon súlyossá váltak. Különösen Smoluća és Dobošnica térségében zajlottak komoly harcok. 1992. augusztus 28-án a szomszédos Dobošnicában súlyos tömeges támadás történt, ahol a lukavaci önkormányzat történeti összefoglalója szerint 91 civil és ARBiH-katona halt meg, több mint 600 lakóépület semmisült meg.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált. A háború után a területet az aknamezők is súlyosan érintették: Ez is azon lukavaci térségek közé tartozott, amelyeket a hatóságok különösen veszélyesnek minősítettek a háborúból visszamaradt robbanóeszközök miatt. A visszatérő lakosság azonban csak töredéke volt a háború előtti lakosságnak. A háború előtt 905 fővel szemben 2013-ra a település lakossága 314-re olvadt. A háború után komoly infrastruktúra-problémák maradtak: utak, villamosítás és telefonhálózat is hiányos volt.
Gazdaság A település ma elsősorban mezőgazdasági jellegű, de nem kizárólag mezőgazdaságból élő falu. Ma az állattenyésztés, a növénytermesztés és a kisebb családi vállalkozások adják a helyi gazdaság alapját. A Lukavac városához tartozó gazdasági térség ipara és szolgáltatásai is hatással vannak rá. Sižjében ma több, nem mezőgazdasági vállalkozás is működik. Például a MIKRO MOTOR szerszám- és gépalkatrész-jellegű tevékenységet folytat, míg a Papago d.o.o. Lukavac gyártó vállalkozásként van jelen. Különösen érdekes a 2025-ben alapított Agromarket Trade, amely Sižjében működtet mezőgazdasági szaküzletet: vetőmagot, palántát, műtrágyát, takarmányt, mezőgazdasági gépeket és öntözési felszerelést forgalmaz. A mai gazdaságot azonban erősen meghatározza a népességvesztés és az elvándorlás, emiatt nem várható olyan falusi gazdaság, amely a szocializmus 1970–80-as éveinek nagy, közel kétezres Sižjéjéhez hasonlítható.
Infrastruktúra Sižje infrastruktúrája egy nagyobb vidéki faluéhoz képest viszonylag jól kiépített. Sižje közvetlenül kapcsolódik a Lukavac környéki úthálózathoz. A vízellátás már problémásabb terület. A Lukavac városi térségben az ivóvízellátás évek óta fejlesztésre szorul. A falu a főút, az internet, az elektromos hálózat és a Lukavac közelsége miatt viszonylag jól integrálódik a regionális gazdaságba.
Oktatás A szocializmus idején a faluban saját, működő iskola és még felnőttoktatás is volt. Az iskola a háború után regionális alsó tagozatos szerepet is betöltött, mára viszont a tanulólétszám gyakorlatilag megszűnt.
Jegyzetek
További információk Lukavac város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései