Colette Renard (Ermont, 1924. november 1. – Saint-Rémy-lès-Chevreuse, 2010. október 6.) francia sanzonénekesnő, színésznő. Colette Lucie Raget néven született. Az Irma La Douce (Irma, te édes) című musical címszerepét több mint egy évtizeden át játszotta. Pályafutása során 52 albumot adott ki.
Pályafutása
Colette Lucie Raget, Robert Raget, ácsmester és Henriette Craffe, varrónő gyermekeként született. Gyermekkorát Ermontban töltötte. Csellózni tanult, de egy súlyos műtét után felhagyott zenészi terveivel és alkalmi munkákat vállalt: „Pulóvereket kötöttem, parfümöket csomagoltam, tortákat árultam, sőt festő barátaimnak is pózoltam. Emellett egy fodrásznál is dolgoztam, ahol hajformáztam.” Fodrászfőnöke biztatására benevezett egy rádiós tehetségkutatóba, és megnyerte. Ezután két évig próbálkozott a rádióban és az éneklésben, aztán feladta. Gyorsírást tanult, ezután titkárnőként kezdett dolgozni Raymond Legrand mellett. Újra énekelni kezdett. 1960-ban a felesége is lett.
1956-ban Alexandre Breffort felfigyelt rá, aki színésznőt keresett az Irma la Douce című zenés vígjáték Irma szerepére. Colette Renard aztán azt 1967-ig játszotta. Többször fellépett az Olympiában, ahol 1976-ban Georges Brassens-szel osztozott a színpadon.
Az 1970-es években egyedül szerepelt vidéken. Citroën SM-jébe minden felszerelését belezsúfolta: hangrendszert, hajszárítót, sminkkészletet, egy bőröndöt, amelyben két színpadi ruhája volt.
Keveset szerepelt a televízióban, mivel nem volt hajlandó szájszinkront csinálni.
1982-ben két aranylemezt szerzett. Dalai számos népszerű sikert arattak. Rendkívül kifejező hangja, interpretációja és dikciója már az első versszaktól kezdve felismerhetővé teszi. Számos erotikus, trágár vagy pikáns dalokkal teli albumot is felvett. Ezek közül kétségtelenül a leghíresebb a „Les Nuits d'une demoiselle” (Egy fiatal hölgy éjszakái).
Marseille-ben élt, hogy közel legyen a stúdiókhoz, ahol tévésorozata epizódjait forgatták. Amikor hirtelen meghalt, ez arra kényszerítette az írókat, hogy a szerepét kiírják a sorozatból. 85 éves korában hunyt el agydaganat következtében. Két önéletrajzi művet publikált: a „Raconte-moi ta chanson” (Mondd el a dalod) címűt 1998-ban, és a „Ceux qui s'aiment: bloc-notes” (Azok, akik szeretik egymást: Jegyzetfüzetek) címűt (2006).
Diszkográfia
Stúdióalbumok
1957: Chante Paris 1957: Irma la Douce 1958: Sur le Bord de Paris 1958: Envoie la musique 1958: Chante la vieille France 1959: Chansons gaillardes de la vieille France 1961: La chanson française 1961: Tête-à-tête és Colette Renard 1963: Chansons très libertines 1965: Bon appétit.. 1966: Poèmes libertins du temps passé 1967: Poèmes libertins du temps présent 1967: 1967 - La nouvelle Colette Renard 1967: Irma la douce (közrem. Franck Fernandel és René Dupuy) 1968: Mille Ans de Chronique Scandaleuse 1969: Chansons polissonnes 1969: Paris-Montmartre 1971: Liverpool la nuit (45 single) 1971: Chansons galantes 1971: Des Histoire de Bonnes 1973: Au clocher de mon coeur 1973: Chansons érotiques du royaume de France 1975: Depuis le temps que je chante que je t'aime 1977: A Bobino (Vogue) 1978: Une valse bleue 1979: Il y a des jours comme ça 1983: Un amour de femme (színházi előadáshoz) 1986: Fables d'aujourd'hui 2002: Ceux qui s'aiment
Koncertalbumok 1958: À l'Olympia − 10 új dal 1960: À l'Olympia − Volume 8 1962: À l'Olympia 1964: Récital 65
Filmek
Jegyzetek
Fordítás
Források https://www.ina.fr/ina-eclaire-actu/video/cpa7805736301/irma-la-douce-colette-renard http://www.lesgensducinema.com/affiche_acteur.php?mots=Colette+Renard&nom_acteur=RENARD%20Colette&ident=48315&debut=0&record=0&from=ok https://xavier.hubaut.info/paillardes/renard.htm https://adp.library.ucsb.edu/index.php/mastertalent/detail/339714/Renard_Colette
Kategória:Francia énekesek Kategória:Francia színésznők Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek