Az Interstate 29 észak–déli irányú autópálya az Amerikai Egyesült Államok Missouri, Iowa, Dél-Dakota és Észak-Dakota államaiban (Közép-Nyugat), ami Kansas Citytől a Pembina–Emberson határátkelőhelyig tart.

Története Interstate 31 Az észak-dakotai Fargo és a kanadai határ közötti 244,62 kilométeres szakasz a 31-es számot kapta volna. Fargótól délre eredetileg nem terveztek autópályát, de 1958-ban a két különálló szakasz összekötéséről döntöttek.

Interstate 49 Az 1960-as években Missouri, Arkansas és Louisiana lakossága lobbizni kezdett egy New Orleansig tartó autópálya megépítéséért. A számozási szokások (nyugatról keletre növekvő szám) miatt ez a szakasz nem a 29-es, hanem a 49-es számot kapta.

2019-es áradások 2019 március–áprilisban a St. Joseph és Council Bluffs közötti, ártéren haladó 301 kilométeres szakaszt lezárták, mivel az út több helyen beszakadt vagy víz alá került. Ez volt az Interstate hálózat történetének legnagyobb lezárása. Kerülőutakat sok helyen nem lehetett kijelölni, mivel a környező mellékutak többsége is víz alá került; egy szakaszon a forgalmat az I-35-re terelték.

2019 májusára az I-680-nal közös szakaszt kivéve az utat újra megnyitották, azonban a heves esőzések miatt őszre többet újra lezártak.

Októberre néhány hidat és mellékutat kivéve a forgalom újraindulhatott.

Leírás Missouri Déli végpontjától az I-35-tel és a US 71-gyel közös pályán halad. St. Joseph és Council Bluffs között a Missouri folyó partját követi; felmerült a Maryville-en keresztüli nyomvonal, azonban az 1933-as áradást követően ezt elvetették (2011-ben egy áradás miatt két hónapra lezárták az utat).

A missouri szakasz az eredetileg az USA részét nem képező Platte Purchase régióban fekszik.

Iowa Hamburgtól északnyugatra keresztezi az Iowa 2-t, majd Council Bluffsig északi irányban halad. Egy rövid szakaszon a két irány között halad az I-80, majd Omahától 1,6 kilométerre szétválnak. Az I-29 találkozik az I-680-nal és I-880-nal, majd Sioux City felé halad tovább. Az I-129 leágazását követően nyugatra fordul és Dél-Dakotába lép.

Iowai szakasza a Lewis and Clark National Historic Trail része.

Dél-Dakota Az I-29 North Sioux Citynél lép Dél-Dakotába, majd északnyugati irányban haladva Vermillionnál eléri az SD 50-et, és északi irányban Sioux Falls felé halad. Az I-229 után keresztezi az I-90-et és Brookingsnál a US 14-et. Az SD 28 csomópontjában Watertown felé északnyugatra fordul, majd észak felé továbbhaladva a US 12 kereszteződését követően ér Észak-Dakotába.

Észak-Dakota Déli irányból, Hankinson közelében lép az államba, majd Fargótól a Red River of the North partja mentén halad Grand Forksig. A kanadai határ túloldalán 75-ös számmal folytatódik Winnipeg felé.

Nyomvonala Állam MO 128,71 207,14 IA 151,83 244,35 SD 252,5 406,36 ND 217,54 350,1Összesen:750,581207,94 Missouri Kansas City (közös szakasz Kansas Cityben és Amazoniáig) Gladstone és Kansas City határa Gladstone és Kansas City határa Kansas City Kansas City (közös szakasz Platte City-ig) St. Joseph St. Joseph St. Joseph St. Joseph 25px St. Joseph (közös szakasz Amazoniáig) St. Joseph Amazonia (2,9 kilométeres közös szakasz) Oregon Mound City Craig Rock Port Iowa Glenwood (közös szakasz Council Bluffsig) Council Bluffs (közös szakasz Council Bluffsben) Council Bluffs Crescent Loveland Missouri Valley Sioux City Sioux City Dél-Dakota 25px North Sioux City 25px Elk Point Worthing (4,86 kilométeres közös szakasz) Sioux Falls 25px Sioux Falls Sioux Falls 25px Brookings Watertown Watertown (közös szakasz Manvelig) Summit Észak-Dakota Fargo 25px Fargo Grand Forks Joliette (közös szakasz a kanadai határig) Kanadai határ Forrás:

Másodrendű utak St. Joseph, MI: I-229 Sioux City, IA: I-129 Sioux Falls, SD: I-229

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Interstate-Guide

Kategória:Missouri közlekedése Kategória:Iowa közlekedése Kategória:Dél-Dakota közlekedése Kategória:Észak-Dakota közlekedése Kategória:Interstate autópályák