Kurcsis László (Csorna, 1950. augusztus 23. –) magyar festőművész, grafikusművész, képzőművész és alkalmazott grafikus.Képzőművészet, Iparművészet, szerk. N. Mészáros Júlia, Győr, 1995, 38. Művészete elsősorban a rajz és a sokszorosított grafika különböző technikáihoz kötődik, de vegyes technikájú és festői eszközökkel készült műveket is alkot. Pályája szorosan kapcsolódik Győr képzőművészeti és kulturális életéhez. Munkásságának visszatérő témái az emberi lét, az idő, az út, az átváltozás, a transzcendencia és a szabadság. Képi világában összekapcsolódnak a groteszk, a szürrealizmus és a szimbolikus-metafizikus szemlélet elemei.
Életpályája Művészeti tanulmányait 1961–1968 között a Győri Képzőművészeti Körben kezdte, ahol Alexovics László és Holly Tibor voltak mesterei. 1969–1972 között a budapesti Dekoratőr- és Kirakatrendező Iskolában tanult Szentirmai Zoltán és Czétényi Vilmos irányításával.Kurcsis László, Műhely 45, 1. szám (2022): 76. 1975–1979 között a győri Pedagógiai Főiskola rajz szakának hallgatója, majd 1979–1983 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Patay László, Bráda Tibor és Nagy Gábor tanítványa volt. Művészi fejlődésében jelentős szerepet játszottak a művésztelepek és grafikai műhelyek. 1972–1986 között rendszeresen dolgozott a Mártélyi Művésztelepen, többek között Lelkes István és Hézső Ferenc mellett, 1973–1974-ben a zebegényi művésztelepen vett részt. 1983-tól a Győri Grafikai Műhely, 2004-től az Art Flexum Művésztelep munkájába kapcsolódott be. Számos szakmai szervezet tagja, köztük a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, az Art Flexum Művészeti Társaságnak, a Győri Grafikai Műhelynek, a Kisgrafika Barátok Körének, valamint több győri és regionális művészeti egyesületnek. Pályája során számos külföldi tanulmányutat tett: 1977-ben Monacóban, 1981-ben Leningrádban, 1982-ben Párizsban, 1992–1993-ban New Yorkban járt; később Ukrajnában, Erdélyben, Finnországban, Angliában, Írországban és Hollandiában is megfordult.
Művészete Kurcsis saját megfogalmazása szerint „kezdettől fogva a grafika határmezsgyéjén” mozgott.Komálovics Zoltán: A kép archeológiája – Gyorsportré Kurcsis Lászlóról. In: Hogy volt... Kurcsis László, Győr, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, 2025, 8–10. Korai művészetének fontos inspirációi Hieronymus Bosch és Francisco Goya művei voltak. Az 1970-es és 1980-as évek rajzain és grafikáin erőteljesen jelen van a groteszk és az abszurd. Emberi, állati és fantasztikus alakjai gyakran metamorfózisokon mennek keresztül. A groteszk az emberi szorongás, félelem, fájdalom és kiszolgáltatottság kifejezésének eszköze. Györkös László már 1983-ban a groteszk mögött rejlő szomorúságot és félelmet emelte ki műveinek jellemzőjeként.Györkös László: A tiszteletteljes groteszk. In: Hogy volt... Kurcsis László, Győr, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, 2025, 13. Művészetében fokozatosan egyre nagyobb szerepet kaptak az elemi geometrikus és szimbolikus formák. Visszatérő motívumai a vonal, a kör, a spirál, a gömb és a tömb, továbbá a lépcső, az út, a labirintus, az ajtó és az emberi test fragmentumai. Ezek az idő, az útkeresés, az anyagi és szellemi világ, valamint a látható és a transzcendens közötti kapcsolat jelképei.
Alkotói pályájának fontos állomása a Lao-ce tájai című, húsz lapból álló színes rajzsorozat (2004–2013). A korábbi művek expresszív, groteszk és részletező képi világa ebben a ciklusban letisztultabbá, meditatívabbá válik. A vonal, a forma, a szín és a monokróm felületek egyensúlyára épülő kompozíciókban a lépcsők, utak, spirálok és tájak az emberi létezés és a megismerés metaforáiként jelennek meg. A sorozatot értelmező kritika a rajzolást egyfajta meditációs tevékenységként, a műveket pedig metafizikus, spirituális tájakként írta le.Tolnay Imre: Útba eső jelek. (Elhangzott: Komárom, Komáromi Kis Galéria 2006. február 17.) In: Hogy volt... Kurcsis László, Győr, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, 2025, 119. Kurcsis művészetének fontos vonása az irodalommal való szoros kapcsolat. Műveit és sorozatait költői, filozófiai és vallási szövegek inspirálják; alkotói világában többek között Lao-ce, Hamvas Béla, Franz Kafka, Dante, József Attila és Pilinszky János gondolatvilága is visszhangzik. Művészetének egyik meghatározó eljárása a hétköznapi valóság újraszimbolizálása és újramitizálása. Munkásságában egyre hangsúlyosabbá válnak a keresztény és transzcendens témák. A 2022-ben a győri Triangulum Galériában rendezett Üzenet című kiállításán szikár, részben geometrizált angyalalakokat (Őrzők) mutatott be. Ezekben a részletgazdagon megrajzolt figurák és az üres, negatív képfelületek egyensúlya, valamint a felfelé és lefelé vezető lépcsők az evilági és transzcendens szféra közötti közvetítés képi metaforáivá váltak. Grafikai életműve mellett jelentős alkalmazott grafikai és könyvtervezői tevékenységet is folytat. Meghatározó szerepet vállalt a Győr történeti városábrázolásait bemutató, 1998-ban és 1999-ben megjelent kötetek grafikai kialakításában. Harminc évig szerkesztette a győri Műhely című folyóiratot.
2019-ben részt vett a tizennégy stációból álló Győri Belvárosi Keresztút létrehozásában. A kortárs képzőművészeti alkotásokból kialakított szabadtéri keresztút számára két grafikát készített: a II., Jézus elindul a kereszttel, valamint az V., Te is Simon lehetsz című stációt. A keresztút műveit elsőként bemutató, 2019 márciusában a győri Triangulum Galériában rendezett kiállítás tervezője és rendezője is Kurcsis volt. A keresztutat 2019. április 15-én Veres András győri megyéspüspök áldotta meg.
Kiállításai Első önálló kiállítását 1975-ben rendezte a győri Tanítóképző Főiskolán. Ezt követően rendszeresen kiállított Győrben és más magyarországi városokban. 1991-ben a Pannonhalmi Főapátság Fekete Krisztus Galériájában, 1997-ben a győri Városi Képtárban, 2000-ben, 2006-ban és 2010-ben a győri Városi Művészeti Múzeumban rendezett kiállítást.
Nemzetközi szereplései az 1990-es évektől váltak rendszeressé. 1992–1994 között több New York-i kiállításon szerepelt, többek között a Hungarian House-ban, a Riverdale Music Studiosban és a Ward-Nasse Galleryben, továbbá Washingtonban, Bécsben, Brassóban, Ingolstadtban, Bonnban, Wuppertalban, Dunaszerdahelyen és Komáromban is bemutatták műveit.
Fontosabb későbbi önálló kiállításai közé tartozott a Pannonhalmi Főapátság 2003-as és 2017-es tárlata, a 2006-os Komáromi Kisgaléria-beli kiállítás, a budapesti Nemzeti Táncszínház 2008-as bemutatója, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013-as kiállítása, valamint a Triangulum Galériában 2022-ben rendezett Üzenet. 2025-ben a győri művészeti múzeumban Hogy volt... címmel gyűjteményes kiállítása nyílt, ugyanebben az évben a budapesti Art9 Galériában is bemutatkozott.
Díjai és elismerései
1973 – Petőfi-pályázat, I. díj 1973 – Plakátpályázat, II. díj, Zebegény 1986 – Győri Grafikai Műhely ösztöndíja 1987 – Ifjúsági Művészeti Nívódíj 1988 – Megyei Művészeti Tárlat, különdíj 1998 – Győr Megyei Művészeti Tárlat díja 2000 – Győr Város Kultúrájáért díj 2003 – Győr város ezüst emlékérme 2003 – Győr-Moson-Sopron megye ezüst emlékérme 2005 – Megyei Tárlat, Győr, a Művészeti Alap díja 2007 – Regionális Képzőművészeti Príma díj, megosztva 2007 – MAOE alkotói támogatás 2008 – Győr Megyei Tárlat díja 2014 – Győri Téli Tárlat díja 2014 – Art Flexum Művésztelep díja
Művei közgyűjteményekben Művei megtalálhatók többek között a győri Városi Művészeti Múzeum és a Xántus Múzeum gyűjteményében, a Pannonhalmi Főapátság Kortárs Gyűjteményében, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria gyűjteményében, a mosonmagyaróvári múzeum kortárs gyűjteményében, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a kaposvári Groteszk Gyűjteményben, valamint a Győri Egyházmegye gyűjteményében.
Források
Kurcsis László: How was it... / Hogy volt... Győr, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, 2025. Életműkatalógus. Keszei L. András: Interjú Kurcsis Lászlóval, 2025. Műhely, 2025/1. szám, 5-7. Kurcsis László angyali üzenete, Győri Hírek & Magazin, 2018. Kurcsis László grafikusművész, Credo Győr, 2014. Kurcsis László: Hogy volt?!, Győrplusz TV, 2025. Kurcsis László: Feltételes megálló, Kiállítás, 2010. Üzenet - Stációk fényből és sötétből, Győri Egyházmegye, kiállítás, Győr, Triangulum Galéria, 2022.
Jegyzetek
Kategória:Magyar festők Kategória:Győriek Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Csornaiak