D.O.R.K.A (született Bata Réka Dorka; 1995 augusztus 24) magyar operaénekes, előadóművész és mesterművész, énekes-dalszerző. Zenei tanulmányait klasszikus énekesként kezdte, majd operaénekesi pályát épített, később pedig a könnyűzene, azon belül a hard rock és az alternatív rock, és más egyéb alternatív műfajok irányába fordult. Önálló könnyűzenei projektjében D.O.R.K.A néven alkot.

Élete és tanulmányai Zenei tanulmányait zongorán kezdte, majd 12 éves korától magánúton klasszikus éneket is tanult. 14 éves korában felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Fekete Mária tanítványa volt.

18 éves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének szakára. 20 éves korában a finnországi Helsinkiben működő Sibelius Akadémián folytatta tanulmányait klasszikus, majd operaének szakon Annika Ollinkari és Markus Lehtinen karmester növendékeként. A Sibelius Akadémián operaénekes előadóművész és mesterművész diplomát szerzett.

17 éves korában felvételizett a New York-i Juilliard School képzésére, ahol a jelentkezők között a legjobbak közé került.

Operaénekesként már fiatalon több jelentős szerepben lépett színpadra Finnországban. Munkája során többek között Katariina Lahti, Victoria Newlin ( Royal Academy of Music London ) , valamint a nemzetközileg is elismert Vilppu Kiljunen rendezőkkel dolgozott együtt.

Repertoárjában többek között Wolfgang Amadeus Mozart, Benjamin Britten és Georg Friedrich Händel művei szerepeltek. Elénekelte Mozart La clemenza di Tito című operájában Vitellia szerepét, Benjamin Britten The Rape of Lucretia című operájában a női narrátor szerepét, valamint Händel Alcina című operájának címszerepét is.

Tanulmányai és pályakezdő évei alatt Budapesten, Finnországban és Grúziában is adott koncerteket, valamint több szimfonikus zenekarral és operaegyüttessel lépett fel. Fellépett többek között a Lohja City Orchestra, a Pori City Orchestra, az Oulu Symphony Orchestra, a Szegedi Nemzeti Színház Zenekara, a Zeneakadémia Symphonics, valamint a Sibelius Akadémia zenekarának közreműködésével.

Énekversenyek Bata Réka Dorka kétszer vett részt a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen.

2016-ban részt vett a IX. Simándy József Nemzetközi Énekversenyen, ahol elnyerte a 21 év alatti legjobb énekesnek járó címet, illetve különdíjat.

Mesterkurzusok Tanulmányai és szakmai pályafutása során több nemzetközi énekművész és pedagógus mesterkurzusán vett részt.

Mesterkurzusokon dolgozott többek között Marton Évával (2013), György Vashegyivel (2015), Julia Hamarival (2015), Anna Korondyval (2016), Konrad Jarnottal (2018), Soile Isokoskival (2018), François Le Roux-val (2019), Topi Lehtipuúval (2019), Jorma Silvastival (2019) és Martin Katzcal (2019). Részt vett a Crescendo Summer Institute programjain is 2014-ben és 2015-ben.

Magyarországi szakmai tevékenysége Tanulmányai befejezését követően Magyarországon a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíjasa volt. Szakmai munkáját Pély Barna és Rozsnyói Péter mentorálása mellett folytatta.

Könnyűzenei pályafutása Az operaénekesi képzettség megszerzését követően D.O.R.K.A néven önálló könnyűzenei előadói és dalszerzői projektet indított. Zenei irányultsága a hard rock és az alternatív rock műfajához kapcsolódik, valamint más könnyűzenei műfajokban is otthonosan mozog és alkot.

Első önálló dala Dirty Love címmel jelent meg 2026-ban, és világszerte elérhetővé vált a különböző zenei streamingplatformokon. A dal disztribúcióját a Ditto Music végezte. A felvétel a Denevér Stúdióban készült, a hangmérnöki feladatokat Cserfalvi „Töfi” Zoltán látta el.

Diszkográfia

Kislemezek

Dirty Love (2026)

Jegyzetek

Források