A Bukott angyalok (eredeti cím: Dominion) egy amerikai apokaliptikus fantasy televíziós sorozat, melyet Vaun Wilmott készített. A 2010-es Legion című film folytatása, amelyet Peter Schink és Scott Stewart írt. 2013 decemberében a Syfy megrendelte a pilot részt, és a sorozat 2014. június 19-én debütált a Syfy kábeltévés csatornán. A sorozatot a dél-afrikai Fokvárosban forgatták. Stewart volt a sorozat producere, valamint a pilot rész rendezője, amelyet Wilmott írt. A sorozatban az angyalok harcban állnak az emberiséggel, amely visszavág egy visszaesett civilizációból.
Cselekmény Isten eltűnik, és távollétében Gábriel arkangyal és az alsóbb rendű angyalok hadserege háborút indít az emberiség ellen, azt feltételezve, hogy ők okozták Isten távollétét. Bár a legtöbb felsőbb angyal semleges marad, Gábriel meggyőzte az alsóbb angyalokat, a „Mennyei kutyákat”, akiket az emberek fekete szemük miatt „nyolcaknak” hívnak, hogy harcoljanak vele. Húszöt évvel később az emberiség csak néhány megerősített városban marad életben. Michael arkangyal az emberiség oldalára állt Gábriel ellen, az emberek között élve Vega (régen Las Vegas) megerősített városában, amíg el nem jön az a jóslatban szereplő megszabadító, aki megmenti az emberiséget.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2014-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2015-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok