(? – 112) az ókori Silla állam 5. uralkodója. Titulusa, az (이사금) uralkodói titulus volt a korai Silla korban.

Élete Apja sógora, halála után került a trónra. A szerint először bátyját, ot akarták királlyá koronázni, de bölcsebbnek és alkalmasabbnak bizonyult. A feljegyzések szerint egyszerű életet élt és takarékos volt, ezért szerették az alattvalói.

Törődött a népével, kisegítette a szegényeket éhínség idején, bátorította a földművelést és a selyemhernyó-tenyésztést. Először építtetett erődöket n kívül, újratervezte a védekezést és támadásaival szemben. Uralkodása alatt Silla terjeszkedni kezdett e két állam rovására. 101-ben palotát építtetett néven, melyből mára csak a később létrehozott -tó maradt fenn.

112-ben hunyt el, a trónon fia, követte.

Családja Édesanyjának neve nem ismert. Az elérhető források kaotikusak, elképzelhető, hogy a klánból származó nemesember lánya volt, vagy lánya, esetleg herceg lánya, vagy a Kim klánból is származhatott. Apja tekintetében is nagy a zűrzavar, bár általánosan elfogadottnak tekinthető, hogy és bátyja, is fia volt, maga a is említi, hogy akár fia is lehetett. esetében pedig elképzelhető, hogy testvére, Naro volt az apa. Amennyiben Naro fia volt, elképzelhető, hogy azért kerülhetett után a trónra, mert jó kapcsolatot ápolt a klánnal. Felesége asszony volt a Kim klánból, lánya.

Jegyzetek

Források

Kategória:Silla uralkodói Kategória:Az 1. században született személyek Kategória:A 100-as években elhunyt személyek