A bírósági végrehajtó a végrehajtási eljárás törvényes és pártatlan lefolytatásáért felelős független igazságügyi szakember. A jogszabályok alapján bírósági vagy közjegyzői okiratban foglaltakat hajtja végre, amely során az adós (pénz fizetésére kötelezett személy vagy szervezet) elmaradt tartozásának behajtását végzi a kötelezettségek teljesítése vagy megtérülése érdekében.
A magyarországi szabályok szerint az önálló bírósági végrehajtó hivatalos személynek minősül és nem a végrehajtást kérő megbízottja. Az álláshelyek számát rendelet határozza meg, 2026 áprilisától 217 főben lett megszabva.
Szerepe a végrehajtásban A végrehajtási eljárás megindításának alapja, ha az adós nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, vagyis az adósságát a követelés ellenére sem fizeti meg hitelezőjének. A megadott határidő eltelte után a hitelező, mint végrehajtást kérő kezdeményezheti a végrehajtási eljárást.
A bírósági végrehajtó egy végrehajtható okiratot alapján járhat el, amit a bíróság, hatóság, vagy közjegyző állít ki. Az adós lakóhelye, cég esetében székhelye, illetve bizonyos esetekben a végrehajtás alá vonható vagyontárgy helye szerinti illetékes önálló bírósági végrehajtó jár el. Amennyiben az adós által nem kerül a tartozás megfizetésre, úgy az ügyben a végrehajtó eljár és végrehajtási kényszercselekményeket foganatosít. A tartozás kiegyenlítésére azonban az egész eljárás alatt biztosítva van a lehetőség.
Feladatköre Az eljárásban érintett személyazonosságát ellenőrzi, a nyilvántartások adatait lekérdezi.
A tartozással összefüggésben az alábbiakat végzi:
Lefoglalja az adós ingóságait, ingatlanait (vagyoni elemek végrehajtás alá vonása) Lefoglalja az adós bankszámláján lévő pénzösszeget, illetve a számlára érkező összegeket Intézkedik az adós jövedeleméből letiltásáról (munkabér 33%, kivételesen 50 %-ig)
A végrehajtó nem térhet el a végrehajtható okiratban szereplő összegektől és az ott közölt adatoktól. A vagyontárgyat lefoglalja, majd a lefoglalt ingóság és ingatlan értékesítése végett árverést tűz ki. Az ingóságot és ingatlant árverésen értékesítik, vagy árverésen kívüli is eladásra kerülhetnek.
Az önálló bírósági végrehajtók, végrehajtó-helyettesek és végrehajtójelöltek szakmai irányításával és igazgatásával kapcsolatos közfeladatokat illetőleg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) érdekvédelmi feladatokat lát el. 2015. szeptember 1. napjával jött létre a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara általános jogutódjaként. Köztestületi formában működő jogi személy. A végrehajtó törvénysértő eljárása vagy mulasztása ellen végrehajtási kifogást lehet előterjeszteni. A végrehajtó tevékenységével kapcsolatban panaszt lehet tenni, amelyet a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar Hivatala vizsgál ki.
A végrehajtótól bizonyos esetekben megvonható a tevékenységének folytatása. Ha megállapítják, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően jár el, akkor fegyelmi eljárást kell lefolytatni, amelyről első- és másodfokon is határoznak. Ettől eltérően a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság is kiadhat határozatot, amiben „súlyos” vagy „rendszeres” szabálytalanságok miatt megfoszthatja a végrehajtót a pozíciójától, a döntés ellen pedig nem lehet fellebbezni.
Kinevezése Az önálló bírósági végrehajtót 2021-től a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke pályázat útján nevezi ki 7 évre, de legfeljebb a 65. életév betöltése napjáig. A kinevezés meghatározott székhelyre és meghatározott járásbíróság mellé történik. A székhelye és illetékességi területe megegyezik annak a járásbíróságnak a székhelyével és illetékességi területével, ahová kinevezik.
Feltételei:
büntetlen előélet magyar állampolgárság 24. életév betöltése rendelkezik választójoggal egyetemi jogi végzettség végrehajtói szakvizsga megléte kétéves végrehajtó-helyettesi szakmai gyakorlat
Javadalmazás A feladatvégzésért jogszabályban meghatározottak szerint díjra jogosult A díj mértéke az ellátott ügyek számától, azok ügyértékétől és eljárása eredményességtől függ. A díjat a végrehajtást kérő előlegezi, és az adós viseli.
Munkadíj: végrehajtási ügyérték szerinti összeg (sávosan növekvő érték, a végrehajtás pénzfizetésre irányul), míg helyszíni eljárási cselekményeknél a megkezdett óránként határozzák meg Behajtási jutalék: a behajtott vagy megtérült összeg alapján számítják Költségtérítés
Alkalmazottak Az önálló bírósági végrehajtóval (végrehajtói irodával) munkaviszonyban áll az önálló bírósági végrehajtó-helyettes és az önálló bírósági végrehajtójelölt. A végrehajtó-helyettes egyetemi jogi végzettséggel és végrehajtói szakvizsgával is rendelkezik. Több eljárási cselekményt önállóan végezhet. A bírósági végrehajtójelölt esetében elegendő a középfokú iskolai végzettség is, de végrehajtási cselekményt önállóan nem foganatosíthat. Feladatai elsősorban ügyviteli jellegűek.
A törvényszéki végrehajtó A önálló bírósági végrehajtó nem azonos a törvényszéki végrehajtóval. A törvényszéki végrehajtó „bírósági követeléseket” (olyan követeléseket, amelyek jogosultja az állam) hajtanak végre. A végrehajtást az olyan az esetekben foganatosítja mint a pénzbüntetés, rendbírság, pénzbírság behajtása, vagyonelkobzás, elővezetési és kísérési költség, vagy a bíróság által előlegezett gyermektartásdíj. +A törvényszéki végrehajtó és az önálló bírósági végrehajtóSzempontönálló bírósági végrehajtótörvényszéki végrehajtóJogállásÖnálló jogi személy, nem az állam alkalmazzaA törvényszéknél alkalmazásban álló bírósági tisztviselőKinevezésPályázat útján, 7 évreA törvényszék elnöke nevezte ki határozatlan időre, adott törvényszékre
Magyarországi története A végrehajtás története több évezredre nyúlik vissza, már Hammurapi törvényei is tartalmaztak a végrehajtással kapcsolatos rendelkezéseket. Magyarországon I. Szent István időszakából származnak az első olyan rendelkezéseket, amelyek a végrehajtáshoz kapcsolódnak, azonban azok még távol álltak a modernkori szemlélettől. Az 1836. évi XV. törvénycikk a "a pénzbeli elmarasztalást magokban foglaló bírói ítéletek végrehajtása módjáról" szólt és szabályozta a vagyoni típusú végrehajtást. A végrehajtás a végrehajtó bíró feladata volt és külön becsüsök értékelték fel a vagyonelemeket. A Váltótörvényről szóló 1840. évi XV. törvény a végrehajtás több intézményét is alapjaiban szabályozta. Az ítélőszék a végrehajtás teljesítését vagy bíróra, vagy egy törvényszéki törvénytudó tagra bízta.
A bírósági végrehajtókról szóló 1871. évi LI. törvény alkotta meg az önálló bírósági végrehajtói szervezetet. 1872. január 30-án lépett hatályba és a bevezetésekor két feladatot utalt a végrehajtók hatáskörébe. Az egyik a kézbesítés volt, azaz a peres és nemperes eljárásokban is minden iratot a végrehajtók kézbesítettek. A másik a foglalás és az árverezés volt. Az ingóságok vonatkozásában korlátozások nélkül eljárhattak, de ingatlanvégrehajtásoknál csak szűk körben járhattak el. Az árveréseknél a végrehajtó az ingatlant felbecsülhette és az árverést lefolytathatta. Ezen túlmenően a hagyatéki ügyekben és a csődeljárásban a leltár összeírása is a feladatuk volt. Az 1871. évi LI. tc. 1. szakasza tartalmazta, hogy „Minden elsőfolyamodású törvényszék és járásbíróság mellé bírósági végrehajtók alkalmazandók a szükséges számban, kiket az igazságügy-miniszter nevez ki.” A törvény meghatározta a végrehajtó díját és mértékét, valamint a végrehajtóvá történő kinevezés feltételrendszerét, ami vonatkozott az állampolgárságra, életkorra és bizottság előtti sikeresen letett írásbeli és szóbeli vizsgára. A munkájukat hivatalos eskü letétele után kezdhették meg. Az ötven forintot meg nem haladó polgári ügyekben 1877-től a végrehajtást nem bírósági végrehajtók végezték. A végrehajtói eljárási díjak sávosan emelkedtek, a napidíj és a fuvardíj pedig fix összegű volt. Az ingatlanvégrehajtások során meghatározott becsértékig az árverést a végrehajtó végezte az adott településen. Azonban jogellenesen alkalmazták azt a gyakorlatot is, hogy végrehajtó helyett közjegyzőt rendeltek ki annak lefolytatására. A végrehajtók bevételei és azáltal megélhetésük romlott. Az 1881. évi LX. törvény szabályozta teljes egészében elsőként a végrehajtási eljárást és későbbi módosítások (például a 1912. évi LIV. törvénycikk ) mellett 1955-ig volt hatályban maradt. Ekkor szabályozták, hogy kielégítési végrehajtásnak végrehajtható közokirat alapján van kizárólag helye.
1919-ben a Forradalmi Kormányzótanács (FKT) LXXXVIII. számú rendelete a 100 kateszteri holdat meg nem haladó kisbirtokra eltörölte az adófizetési kötelezettséget, amiből kifolyólag a korábban keletkezett tartozások miatt végrehajtást nem lehetett foganatosítani és emiatt a végrehajtók egy ideig munka nélkül maradtak.
A Tanácsköztársaság rendelkezéseit a 1920. évi I. törvény érvénytelenítette. 1925-től újból széles körben lehetőség volt ingatlanárverésre. Az 1929. évi világgazdasági válság hatására növekedett a kilakoltatások száma, egyúttal a végrehajtóval szembeni ellenállás is. Gyülevészen (ma Zalaszentlászló) például a parasztok kaszával, vasvillával zavarták el a végrehajtót. Gyakori volt ugyanis, hogy az árverésre bocsátott ingatlanokat jóval az értékük alatt vették meg. A 1930. évi XXXIV. törvény szabályozta többek között a végrehajtható kiadmányt, rendelkezett a végrehajtói díjakról és a költségek előlegezéséről. Az 1930-as években a bírósági végrehajtás joggyakorlata áttekinthetetlen volt, általában az uralkodó osztálynak kedvező módon alkalmazták a jogszabályokat.
A második világháború utáni időszak 1945 után új jogszabályokat hoztak, a végrehajtásokat korlátozták. A követelések végrehajtását sokszor az államigazgatási szervek végezték, ami az adók módjára történő behajtás alapján egyszerűbb volt. A bírósági végrehajtókhoz csak az ingó- és ingatlanvégrehajtás tartozott, de ezek sem voltak gyakoriak. Az 1950-es évek elejére a bírósági végrehajtók általi végrehajtás száma minimálisra csökkent, ennek következtében a bírósági végrehajtók száma is kevesebb lett. A bírósági végrehajtások során a bírósági végrehajtók nem kaptak rendszeres fizetés, hanem a felektől kértek díjakat. Az újabb jogszabályok az állampolgárok tartozásainak behajtásával kapcsolatban szabályozták a munkabérre és egyéb járandóságra vezetett végrehajtást, másrészt az állami szervek elleni követelések érvényesítését is. Az államigazgatási hatóságnak lehetősége lett közvetlenül letiltani szolgálati viszonyból eredő munkabér és egyéb járandóságokat. A bírósági szervezetről szóló 1954 évi II. törvény mondta ki, hogy a vagyoni kötelezettséget megállapító bírósági határozatok végrehajtása a bírósági végrehajtó feladata. A bírósági végrehajtók a járásbíróságok, a megyei bíróságok és a fővárosi bíróság mellett működtek. A bírósági végrehajtók igazságügyi dolgozók lettek, akik munkájukért rendszeres bért kaptak.
A végrehajtás teljes szervezetét államosították. Az 1955. évi 21. tvr. rögzítette a megyei bírósági végrehajtói és járásbírósági végrehajtói státuszokat. A 2/1956. (V. 27.) IM rendelet, majd a 8/1957. (VIII. 15.) IM rendelet meghatározta, hogy a bírósági végrehajtók mely közös végrehajtói irodában, vagy bírósági gazdasági hivatalok keretében végezték feladataikat. A végrehajtók állami alkalmazottak lettek. A kinevezéshez nem volt szükséges a jogi képzettség, de általában ügyviteli gyakorlattal már rendelkeztek és politikailag is alkalmasnak kellett lenni. Az 1979. évi 18. tvr. a végrehajtóvá történő kinevezéshez előírta a végrehajtói szakvizsga letételi kötelezettséget, illetve a vezető végrehajtók számára a jogi egyetemi végzettség megszerzését.
A rendszerváltást követően